Magyar viselet a XVIII. század első felében.
Magyar viselet a XVIII. század első felében.
A XVIII. század első felében, körülbelől a hatvanas évekig, a ruházat nagyjában megtartotta a kuruczkori formákat. Az egyenesre vágott és köröskörül kihajtott prémű hosszú mente (XXIX. 10, 13. XXXII. 1, 3, 6. XXXIII. 1, 3, 67, 14.), a felálló nyaku, szárnyain csákóra vágott rövid dolmány (XXIX. 10, 13. XXXII. 1, 3. XXXIII. 1, 3, 7, 8.), a salaváris nadrág (67. 14.), az elől magasabb s félkör vagy ékalakban vágott szárú s hegyes orrú vörös vagy sárga csizma (XXIX. 10, 13. XXXII. 6. XXXIII. 3. 7.), a prémes karimáju török bársonyos kozák süveg, nyusztos kalpag (XXIX. 13. XXXII. 1. XXXIII. 1.), meg csákós süveg (XXXIII. 5.) ép olyan jellemzők ezen időszak viseletére, mint a kuruczok idejére. Alacsony prémes karimájú s lefelé konyuló magas tetejű kozák süveget látunk p. az 1736-iki Pero-lázadás tetteseinek kivégzését ábrázoló egykoru metszeten. Nagyobb eltéréseket találunk a zsinórzásban, melynek a magyar ruházatban való nagy jelentősége ettől az időszaktól kezdődik. A kurucz korból egy ideig megmaradt a vitézkötéses mentezsinór (V. ö. XXIX. 4, 65, 8.), a minőt találtak II. Rákóczi Ferencz rodostói sirjában is (54, 9.), ilyennel van p. ábrázolva gr. Illésházy Miklós, a III. Károly korabeli kanczellár, a történelmi arczképcsarnokban levő egykorú arczképén. A szarufa alakú zsinórzatból csak a hurokzsinór maradt meg (XXIX. 10, 13. XXXII. XXXIII. 3.), mely rojtos gombban végződött, de már a század dereka felé ismét divatba jött a kettős szárú zsinórzás (67. 3, 5, 8, 14, 17. XXXII. 3, 6, 7, 9, 10. XXXIII. 1, 4, 8.), melynek mindkét vége gombos volt, sőt a zsinór közepére is tettek gombot, a zsinór végét pedig sújtással körülczifrázták (XXXII. 4.). Hogy a huszárságnál az «ezergombos» szarufára zsinórzott dolmány már a harminczas évek közepe felé szokásban volt, arra felhozzuk b. Amade Lászlónak (Szirmay csak tollából irja Taddénak), ki az 1734-ban fölállított Hávor János-féle huszárezredben kapitány, 1742-ben nemesi fölkelő seregben ezredes kapitány volt, egy Szirmay Antal által (Hungaria in Parabolis 2. kiad. 57. l.) idézett verséből a következő sorokat:
Czifra ezer gombos huszárjaim voltak,
A kik a verbunkon előttem tánczoltak.
A kik a verbunkon előttem tánczoltak.
Egy másik versében (A házasság által elvesztett szabadságnak megsiratása) szintén azt mondja, hogy mint nőtlennek
Czifra ezer gombos szolgáim valának,
Kik éjjel és nappal hiven strázsálának.
Kik éjjel és nappal hiven strázsálának.
Sujtással nem csak a mente és dolmány, hanem a nadrág is gazdagon ki volt hányva. (V. ö. XXIX. 13.)
Nyolczszáz réf sújtással czifrázott ruhájok,
Tollas vagy bokrétás kalpagok s csákójok
Tollas vagy bokrétás kalpagok s csákójok
volt Amade huszárjainak. Zsinórból készült az őv is, mely minden másféle ővet háttérbe szorított; a zsinórszálakat középen s két oldalt öt-hat zsinórból kötött kemény tokocskákba foglalták s jobbfelől, kissé oldalt, kötött rojtos gombban végződő, lefelé csüngő zsinórkötővel látták el. (XXIX. 10, 13, 15. XXXII. 3. XXXIII. 3, 7.). Annyira elterjedt a zsinór használata, hogy az aranyos ezüst mentekötő lánczokat és boglárokat is középen összegombolható zsinóros kötővel helyettesítették. (XXIX. 8, 10, 15. XXXII. 3, 4, 10. XXXIII. 1, 3, 7, 8.). A bogárhátú keskeny sújtás, meg a szélesebb szalagzsinór mellé még aranyos, ezüstös paszomántot is használtak diszítésűl (V. ö. XXXII. 4–6. XXXIII. 1, 5, 8.), a minek Apor fiatalabb korában hire sem volt, de annál több paszomántos köntöst viseltek Erdélyben 1736 körül.
A legszembetünőbb változás a hajviseletben történt. A rövidre nyirt s a fej tetején üstökbe csavart haj, meg a nagy szakál végkép kiment a divatból; e helyett a hajat növesztették meg s a szakált leborotválták, csupán rövid kis bajuszt hagytak (XXIX. 10, 13, 15.), sőt voltak, mint Pálffy János tábornagy, a kik a bajuszt is leborotválták, bár III. Károly korában főuraink nagyobb része még nem hagyott fel a bajuszhordással, annál kevésbbé a nemesség. A hajat hátul zsinórral vagy pántlikával – «mint a lófarkát», gúnyolódott Apor – megkötötték s már a huszas évektől kezdve hajporral behintették s hátul zacskóba varrták; hogy kaczagta és csufolta volna mindenki – mondja Apor – s farsangi maskarának tartotta volna, ha a régebbi időkben «kötött hajjal vagy zacskókba varrott hajjal valaki előjött volna» s egy más helyen, gr. Bánffy György kormányzó leánya 1702-ki fényes menyegzőjének leirásánál újra megjegyzi, hogy ott ugyan nem volt «sem paszomántos köntösü, sem porozott haju vagy hátul zacskóban kötött üstökü magyar csak egy is». Szokásba jött még a haj befonása is, különösen a huszároknál (XXX. 6. XXXIII. 5. XXXIV. 6.), a mit a hosszú haj divatja tett szükségessé; a kurucz katonák közt még nem találunk befonott hajúakat, azok a hosszú hajat hátra simítva hordták, a császári katonák azonban az allonge-paróka módjára jobbrúl és balról a halántéknál leeresztették az oldalfürtöket s összefonva, fölélesztették az ősi csimbókot s ez megmaradt Mária Terézia uralkodásának első felében is, sőt a nép viseletében szinte napjainkig eljutott. Ebben az időszakban terjedt el a paróka viselése is; különösen a kopaszok kaptak rajta, holott a régi időben a kopasz sem viselt Apor szavaival szólva «idegen kurta hajat, az ki most barokának hínak». Egész Mária Teréziáig a hosszú s göndör fürtökbe rendezett magas, elől – jobbrúl és balrúl két szárnyban s hátul a hát közepéig leeresztett allonge-paróka (XXVIII. 1.) divatozott s ezt csak 1740 felé váltotta föl az elől bodrozott rövid paróka (XXXIII. 2.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
