Női viselet a XVIII. század első felében.
Női viselet a XVIII. század első felében.
A női viseletben legnagyobb változást a kivágott ruhák divatja idézett elő. Meg is botránkozott miatta a jó Apor Péter s keményen kikelt a korabeli asszonyok és leányok ellen, kik zsibvásárra bocsátják «az csecseket szemtelenül, hogy csaknem egészlen, többire félig nyakok csecsek mezitelenül úgy áll, mintha épen a férfiakot kinálnák csecsekkel». Ugyancsak Aportól tudjuk, hogy a hasított mellű, nyakig érő inget a ránczba szedett egész mellű kivágott ing váltotta fel az ő korában.
Általában pedig a női viseletben is, miként a férfiviseletben, nem annyira új ruhaformák, mint inkább a szertelen diszítés okozták a korábbi viselettől való eltérést s különösen nagy keletük volt a «semmit nem érő semmi ideig nem tartó, mégis drága pénzben álló czifraságoknak», szalagoknak, pántlikáknak sat. A menyecskék, mondja Apor, régen is majdnem úgy jártak, mint az ő korában, csakhogy a fejükön nem volt annyi módi annyi taré.
Egészen máskép itéli meg a magyar asszonyok viseletét egy hazánkban járt – igaz hogy 20 évvel előbb – angol nő, Wortleyné, szül. Montagu Mária, ki Péterváradról 1717 január 30-án azt irja nővérének, hogy a magyar nők igen illedelmesen öltözködnek; Vukováron egy ezredesnél szállt meg, kinek magyar nő volt a felesége; – asszony létére nem állhatja meg s mi hálásak lehetünk érte, hogy pár szóval háziasszonya ruházatáról is ne beszéljen; «vörös bársony ruhát viselt – mondja – mely nagyszerűen simult testéhez, a ruhaújjak feszesen szorították a karokat s a ruhaderekát elől két sor arany-, gyöngy-, és gyémántgomb tartotta össze». Azt is észrevette, hogy a magyar nők sokkal szebbek, mint az ausztriaiak, az összes bécsi szépségek – teszi hozzá – Magyarországból kerülnek ki.
Általában elmondhatjuk az egész XVIII. századbeli magyar női viseletről, hogy jóformán megállapodott a fejlődésben, a külföldi divat a maga teljességében honosodott meg, nem pedig módosító befolyást gyakorolt. Gvadányi ifjukora az itt tárgyalt időszak végső évtizedeire esik s midőn a «Peleskei Nótárius»-ban kigúnyolja a századvégi női divatot, a magyar női viseletnek ugyanazon jellemző sajátságait sorolja fel, mint a minők voltak egy századdal korábban. Az asszonynak kontyot kötöttek hajából a fejére s kivarrott főkötőt tettek tetejére, kerületére pedig arany lánczot, gyöngyöt s gyémántos reszketőt, a mennyi csak ráfért, vagy hosszú fátyollal kötötték be fejét s köves tűkkel rakták meg, mert az asszony hajadon fővel, akár merre árt, sem templomba sem az utczára soha ki nem ment, csak a leány, kinek fejét sem főkötővel, sem hosszú fátyollal be nem fedték; nyakán kaláris és keleti gyöngy volt s mellé volt kötve zománczczal futtatott filegrán munkáju aranyláncz; derekán halhéjjal megtöltött váll volt, közepe kevéssé a test felé döntve, mintha csak a derekára lett volna öntve s fűzték minden szinű selyem pántlikával, erre gyöngyöt két zsinór sorával, feldiszítették, olasz bokrétával vagy balfelől medaliával; karját arany vagy ezüst fonalu bibor takarta, ékítve volt fodorral és ránczba szedett bodorral s módosan volt kötve pántlikával; szoknyájuk Majlandban szőtt kamuka, aranyos, ezüstös prokát vagy genuai bársony volt s elől, hátul félig prémezve; elől kötényt, derekukra pedig gyöngyös és gránátos pártaővet kötöttek, a czipőt pedig a csizma helyett még Gvadányi korában is idegenszerünek tartották, holott még akkor is régebbi a czipőviselés szokása, ha ifjú korára értettek, hogy:
Régenten lábokon csizmákat viseltek.
Nincsen seculuma, hogy czipőt őtöttek.
Nincsen seculuma, hogy czipőt őtöttek.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
