Antropológia, bibliai
Antropológia, bibliai A B-ának az emberről való tanítása. B-i szaktudomány, amely ezt rendszerezi.
Az ÓSZ mondja el az emberről szóló tanítást. Az ÚSZ ezt előfeltételezi és kiegészíti. Az ember önmagában nem értelmezhető, csak viszonyulásában.
1. Az ember teremtett lény, alapvető meghatározója, hogy Isten alkotása. A teremtéstörténet visszatérő megállapítása, hogy jó, ami előállt. Az ember nagy - kevéssel kisebb Istennél, - de Isten tette naggyá (Zsolt 8,6). A teremtéstörténet mindkét megközelítésben (1Móz 1 és 2) kiemeli az ember fontosságát: a) Isten a 6. nap végén teremti és a föld urává teszi (1Móz 1,28). b) Isten mintegy mindent az emberért teremt; lakhatóvá teszi a földet, egy kertet ültet, ebbe helyezi az embert; állatokat, madarakat teremt neki, végül hozzáillő társat, az asszonyt (2,4kk).
Az ember ezért Istennek felelős és rá van utalva. A teremtés azért az övé, mert Isten neki adta (1,28,31), azonnal feladatot kap (2,15). Amikor az ember függetleníteni akarja magát, megjelenik kísérőjeként az átok (3. fej.), az áldás érvényben maradása mellett.
Ezért azóta Isten szólítja az embert (Ézs 50,2; 65,12; Jer 7,13.27 stb.), az ember pedig Istent (Zsolt 4,2.4; 17,6; 91,15 stb.). Mindig baj van abból, ha a hívás nem éri el a célját, az ember számára büntetés az egyedülmaradás (Zak 7,13). Ezért parancs az Úr teljes szívből, lélekből és erőből való szeretése (5Móz 6,4k).
2. Az embert Istenhez való én-te viszonya teszi emberré. Enélkül épp olyan élőlény, mint a többi (1Móz 2,7.19), pontosabban kevesebb, mert elveszti rendeltetését (ld. ISTENKÉPŰSÉG).
3. Isten embert teremtett (1Móz 1,27). Ezt az embert azonban nem emberré, hanem férfivá és nővé teremtette. Szoros összetartozásukat a másik megközelítés más, megjelenítő módon mondja el (2,21-24). A férfi és nő együtt ember, istenképű, áldott (vö. HÁZASSÁG).
4. Az ember a társadalom tagja. A B sok nemzetségtáblázata a nemzedékek és azon belül az egyének egymásbafonódását mutatja. Ez magyarázza a közösségi felelősséget, áldást és átkot, bár van egyéni felelősség és megmenekülő maradék is (pl. NÓÉ és családja). Az atyák nemzedékének a bűnét akkor bűnhődi a jelen nemzedék, ha azonosítja magát vele (ld. ATYA 3). A törvények a társadalmat védik, a munka teremtési rend (1Móz 3,15), a törvény summája pedig: Szeresd felebarátodat, mint magadat (3Móz 19,18; Lk 10,27). A magányosság szörnyű érzés (Zsolt 69,5kk), a JÖVEVÉNY helyzete nehéz, közösség nélkül minden nehezebb (Préd 4,9-11).
5. A halandóság mutatja, mit ér az ember önmagában. Minden élőlény halandó, de az ember tudja is, hogy az Isten az embert földből formálta (1Móz 2,7; Préd 3,19). Az élet gyorsan múló, veszélyeztetett (Zsolt 103,13kk; Ézs 40,6-8). Isten akarata, hogy a föld (közönséges anyag) élő szervezetté formálódik. Ez azonban a halállal megszűnik. A h. nefes, amit gyakran léleknek fordítanak, inkább a személyiség, az »én«, ami a halállal megszűnik. Halhatatlan lélekké a plátoni filozófia alapján tette meg a dogmatika, nem a B tanítja. Valamilyen árnyékszerű halál utáni létről tudtak (ld. SEOL), de az is félelmetes és buzgón kérték Istent a haláltól való szabadulásért (Zsolt 13). A halál akkor nem félelmetes, ha valaki hosszú, gyümölcsöző élet után »betelve az élettel« hal meg (közösségi viszony), főleg pedig akkor, ha számára Isten mindennél, még az életnél is értékesebb (Zsolt 16 - Istennel való kapcsolat). Isten elhoz egy napot, amelyen kiderül, hogy csak az Úrral érdemes járni, ha a látszat időnként mást is mutat (Mal 3,13kk).
A földi élet témái reálisan szóba kerülnek a B-ban: Öröm, bánat, szerelem, fájdalom, ezeknek külső kifejeződései, ujjongás, elpirulás, reszketés, fájdalomérzés stb. A SZÍV érzelmi, értelmi, akarati központ, a VESÉK ugyancsak a belső élet központja.
6. A szenvedés kérdése megoldhatatlan lenne Isten nélkül. A B szerint a bűnt követő büntetés vagy a gyülekezet hitének próbája, vagy pedig olyan oka van rá Istennek, amit nem közöl a szenvedővel, de amelyre teremtő voltánál fogva van joga (ld. JÓB KÖNYVE).
7. Bűn mindaz, ami nem egyezik meg Isten akaratával. Az ember bűnössége általános attól fogva, hogy az ember (ádám = ember) tudatosan szembehelyezkedett Isten akaratával (1Móz 3). Gyermekében folytatódik és fokozódik (4), az emberiség szaporodásával együtt szaporodik (6-8). Nem akadályozza meg a büntetés (8,22k). A próféták szolgálata jórészt azoknak a bűnöknek föltárása, amik ellen nincs tételes törvény (jogi formák között történő jogtiprás, szegénység, gazdagság kialakulása, okosnak látszó, de Isten akaratával nem egyező politizálás). A bűnösség általános és Isten ellen irányul (Zsolt 51,5kk; 143,2kk). Természetesen Istennél számon vannak tartva az embernek ember elleni bűnei is, akkor is, ha nem Isten népe követi el (Ám 1k). A vigasztaló távlat azonban az új szövetség, amikor Isten népének szívébe (érzelmi, értelmi, akarati központjába) helyezi törvényét (Jer 31,33; Ez 36,26), sőt a népek is ezt fogják saját akaratukból tanulni (Ézs 2,3).
8. Egyesek vagy nép KIVÁLASZTÁSa a szolgálatra és nem valamilyen előjogra történik. Izráel ősei ott vannak a népek táblázatában (1Móz 10,21kk; 11,10kk), különös megkülönböztetés nélkül, a kiválasztás már csírájában a szolgálatot is magában foglalja (ld. ÁBRAHÁM).
Isten LELKE (rúah) az az erő, amely különleges szolgálat elvégzésére képesít (Bír 15,14; 11,6). A szolgálat gyakran szenvedéssel jár (ld. JEREMIÁS, EBED JAHVE).
9. Az ÚSZ az ember teremtett voltáról, ebből fakadó felelősségéről szóló tanítást nem módosítja (ApCsel 17,26kk). Az egész emberiség felelős (Róm 1,19k; 2,14k). Az ISTENKÉPŰSÉGről szóló tanítást kiegészíti azzal, hogy Jézus »képe a láthatatlan Istennek«, aki a kísértésen győzedelmeskedő tökéletes ember is (Mt 4,1kk; Lk 4,1kk). Férfi és nő viszonyában visszamutat az emberi szív keménysége miatt adott könnyítéseken túl az Isten eredeti akaratára (Mk 10,1-12). Isten és ember iránti felelősségünk summájaként az ÓSZ-et idézi (Mt 22,37-40), de annak követelményeit elmélyíti, megkerülhetetlenné teszi (Mt 5,17kk). Jézus közelében természetes, hogy a gazdag szétosztja vagyonát (Mk 10,21; Lk 19,8). A közönyt, mulasztást ostorozza (Lk 16,19). Viszont hangsúlyosabb az egyén felelőssége. Azon dől el minden, hogy befogadja-e Jézust (Mt 10,10kk).
10. Az ember halandó, ez a bűn következménye (Róm 6,23). A pszükhé éppúgy nem halhatatlan része az embernek, mint a nefes. A szív szerepe változatlan az ÓSZ-hez képest (Mt 15,19). A halál utáni feltámadásról, kárhozatról, üdvösségről viszont sokkal világosabb tanítást ad. Az ember földi élete alatt dől el örök sorsa, a biztos üdvösség reményében másképp néz az elmúlásra (Fil 1,21kk).
11. A bizonyságtevő szenvedés nagyobb szerepet kap (Mt 5,10-12; 1Pt 3,13-17). Az ember általános bűnössége, menthetetlensége nagy hangsúlyt kap, de a szabadulás lehetősége is Jézus Krisztus által. Az ember szellemi erők lakóhelye; ha nem tölti be Isten, tisztátalan lelkek lakóhelyévé válik (Lk 11,24-26; Ef 6,10kk).
A test és Lélek közötti ellentét csak látszólagos: »test szerint« az jár, aki a törvény megtartása által akar üdvözülni, »Lélek (pneuma) szerint« az, aki Krisztus által (Gal 3,2k). A »test cselekedetei« az általános romlottság (3,19-21), a Lélek Jézus elfogadásával jár együtt és képessé teszi a testben élő embert másfajta magatartásra (5,22k). Az aszkézis idegen Jézustól (Mt 11,19; Jn 2,1kk), Isten iránti hálátlanság, ha ajándékait elutasítjuk (1Tim 4,1kk). Lemondásnak, a test kordában tartásának, szenvedésvállalásnak csak a szolgálat érdekében és a bűn elleni harcban van értelme.
A Szentlélek különleges erőkkel ruházza fel a hívőket a szolgálat végzésére (ApCsel 2; 1Kor 12,11).
CP
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
