SZEPESVÁRMEGYE.
SZEPESVÁRMEGYE.
Azon a vidéken. melyet ma e néven ismerünk, több egymástól független hatósággal bíró terület állt finn a XV. században.*
Lásd az alábbiakra nézve: A szepesm. tört. társ. évk. I-IV. k. Fő1eg a II. és III. kötetben Hradszky és a IV.-ben Hradszky és Weber kiváló dolgozataikat. Lásd alább, a főispánoknál is.
1. A tulajdonképeni Szepesvármegye,* rendes megyei zervezettel.
Comitatus Scepusiensis. Később «Sedes inferior» is.
2. A lándzsások széke vagy a kis megye,* melynek kiváltságait IV. Béla 1243-ban, majd I. Károly is (1312-ben) megerősíté. Külön megyei szervezettel élvén, a főmegyéhez csak a közös főispán személye köté. Lakói a király zászlaja alatt katonai szolgálatot teljesítő, adót nem fizető nemesek.*
Universitas nobilium decem lanceatorum de terra Scepus – a II. Ulászló 1511. évi megerősítő oklevele szerint. «Sedes superior»-nak is nevezték. (Wagner, Anal. Scep. 1. 102. l., Szepesm. tört. társ. évk. IV. 53. 55. – V. ö. 1469 Muz. llt., Századok. 1872. 674.)
E községek voltak 1802-ben, midőn a főmegyébe beolvadtak: Ábrahámfalva, Levkfalva, Csantafalva, Primfalva, Mahálfalva, Komarócz, Horka, Szent-András, Hisfalva, Hozelecz, Dánfalva, Filefalva, Betlenfalva, Edösfalva. Hajdan azonban Pikfalva, s 1418 előtt Réti (s tán még más helység is) ide tartozott. Gyűléseiket rendszerint Csütörtökhelyen tartották. (Szepesm. tört. társ. évk. IV. 16. 53.)
3. A szászok földje, mely e században 24 várost foglalt magában. E városok az 1271. évi szabadságlevél alapján a Lőcsén székelő külön ispánnak vagy grófnak (comes terrestris) valamint a városok bíráinak és esküdtjeinek hatósága alatt álltak a század kezdetén.*
Comes terrestris (de Leutscha) necnon iudices, iurati ceterique cives et hospites ac tota communitas XXIV. civitatum (regalium) terre Scepusiensis. (1388: Wagner i. m. I. 327., 1416: Dl. 10494; 1344: Anjouk. okmt. IV. 443., 1433: Wagner i. m. I. 53.)
E városok közűl azonban 1412-ben Zsigmond király tizenhármat, Lubló várával, Podolin várossal és erősségével s Gnézda várossal együtt (melyeket nem számítottak a szepesi városokhoz) a lengyel királynak 37,000 cseh széles garasért elzálogosított.* Ez idő óta e városok a lengyel király helyetteséül Lublóváron székelő helytartó (sztaroszta) és kapitány, mint. a zálogbirtokos politikai és katonai hatóságának fejei alatt élték napjaikat. A többi XI. város* pedig régi hatósága alatt külön csoportosúlt.* I. Ulászló 1440-ben nem-létezőnek tekintvén az elzálogosítást, ismét az összes* városok által választat Kézsmárkon székelendő ispánt. De az ő halálával ismét életbe lépett a lengyel királyok zálogjoga és hatósága.
E városok: Béla, Leibicz, Ménhárd, Poprád, Michelsdorf, Felka, Olaszi, Váralja, Igló, Ruszdorf, Matzdorf, Georgenberg és Duránd. (Dl. 9984.)
Szalók (Nagy-), Mühlenbach, Eulenbach, Izsák, Káposztafalva, Csütörtökhely, Sümeg, Sperendorf, Pálmafalva, Edelén és S. Quirinus. – Lőcse és Kézsmárk mint sz. kir. városok nem számítandók ide; valamint a földesúri hatalom alatt állt, de városi kiváltságokat élvézett Ófalu, Márkusfalva, Wagendrüssel (s mint fent láttuk: Gnézda és a szintén szabad kir. város, Podolin) sem. (V. ö. Szepesm. tört. társ. évk. IV. 156.) S így értendő az u. o. 56. l. olvasható összeállítás is. Ezzel ellenkezni látszik egy 1427. évi okl. közleménye, mely 23 szabad várost megnevezvén: Michelsdorf, Olaszi, Matzdorf, Szalók, Sümeg és S. Quirinus városokat elhallgatja, Vilksdorf, Svábfalva. (Nagy-)Lomnicz és Hunfalu helységeket pedig közbevegyíti. (Suppl. anal. Scep. II. 225.)
Pecsétjük fönmaradt 1458-ból Sigillum saxonum undecim civitatum terre Scepusiensis – körirattal. (Szepesm. tört. társ. évk. IV. 157.)
Kivéve – elhallgatott okból – Káposztafalvát. A miért a király maga is XXIII. várost említ. (Wagner. Anal. I. 222. – V, ö. 1434-hez: Suppl. anal. Scep. II. 242. l.)
A bányavárosok (különösen Gölnicz és Szomolnok) terűlete, külön kamara- (vagy bánya-) grófokkal, saját előljáróságukkal, mely a megyétől és a szepesi városoktól függetlenűl intézkedett, s bíráskodott a város és a hozzá tartozott helységek lakóinak mindennemű ügyes-bajos dolgában.*
A bűnügyekben való bíráskodás jogát már a IV. László kiváltságlevele biztosítja Gölnicz számára. (Wagner. i. m. I. 194.) E városok tartozékait lásd az említett két fő-bányaváros a.
Bányászattal azonban másutt is foglalkoztak e vidéken, különösen Igló, melyet, szintén neveznek bányavárosnak (montana), s földesúri hatalom alatt álló kisebb helyek is.* Ugy hogy e században az arany-, ezüst-, vas-, higany- és rézbányászat a Szepességen (in terra Scepus) kiterjedtnek és virágzónak mondható.
Pl. Merény, Vojkfalva, Krompach, Jekelfalva, Margitfalva, Kolysó stb. (Wenzel, Bányászat tört. cz. műve 75–99. l. beszél Szepesmegye középkori bányászatáról. A mit azonban arra az oklevélre épít, melylyel I. Károly 1397-ben Gölniczet Selmeczbánya szabadságában részesíti, óvatosan kell fogadnunk, mert ez oklevélben nem Gemelnech, hanem Semelnech (Szómolnok) áll. Helyesen közölte Nagy Gyula: Anjouk. okmt. II. 384.)
Adó alá eső házhelyet 1500–2000 körűl számítottak össze e megyében 1494–5-ben.*
Engel, i. h. 20. és 133.
Nagyobb uradalmakat természetszerűleg inkább csak a városok és a lándzsások területén kívül kereshetünk, tehát a megyének inkább déli és északi harmadában.
A délkeleti határvidékről kiindúlva, a Hernád völgye mentén a richnói uradalom területére lépünk, melyhez a környéken fekvő falvak közűl Szepesbő1 11, Sárosból pedig 3 tartozik, részben vagy egészben. Földesurai a cseh korszak előtt a Perényiek, azután a Szapolyaiak.
Ezzel szomszédos a Jekelfalusiak birtoka, mely e tájon 5 helységből és egy pusztából, föntebb pedig, Váralja vidékén (é. felé) 4 faluból és egy pusztából áll.
Ezek közé ékelődik a szepesvári uradalom, szintén a dk. határ mentén fekvő 11 faluval, 1460 előtt jogilag királyi birtok, ezóta a Szapolyai-dinasztiáé. Részben e tájakon, részben odább nyugaton (Görgő, északon Répás, és még föntebb Toporcz vidékén) az e megyében törzsökös Görgeiek jószágai terűlnek el, összesen mintegy 32 falu részei és 3 puszta.
Az északi határ mentén a Berzevicziek birtokai következnek. Domajecz vár a központja egyik, Kakas-Lomnicz pedig a másik uradalmuknak. Ezekhez az egész megyében mintegy 15 falu tartozik, részben vagy egészben. Dunajecz várára azonban a 60-as években szintén a Szapolyaiak tették rá a kezűket, kik ezenkívül Kézsmárkon s az el nem zálogosított városokon is uralkodtak.
Világiak birtokában még egy terjedelmesebb jószágot találunk délnyugaton: a márkusfalvit, melyhez e vidéken s kisebb részben fönt a Tátra alján Batizfalva környékén – két várost és 11 falut számíthatunk. Földesurai a márkusfalvi Máriássyak.
A többi nagyobb jószágok egyházi testűletek birtokában vannak. A szepesi társas káptalan az idő folyamán különböző czímeken terjedelmes, de kevésbbé összefüggő birtokokhoz jutott, mintegy 25 falu részeihez, leginkább Szepesvár és Kis-Lomnicz táján. A megye nyugoti közép vidékén, nagyrészt a kis-megyében s föntebb Rókusz és Frankova környékén a letonkövi karthauziak mintegy 13 falu részeinek, – a szomszédságban pedig a savniki czisztercziták 13 falunak (némelyiknek részben) földesurai.
Az északi határ mentén viszont a lechniczi karthauzi kolostor a legvagyonosabb. Ófalu városon kívül 8 faluban vannak terjedelmes részei. Melléjök sorakoznak a kisebb birtokú landeki keresztesek, két falujokkal, s a Tátra alján a stolai benczések, mátéfalvi részükkel. Végűl még a cserneki apátságnak van a megyében kisebb jószága s az olaszi ker. Sz.-János templomnak egy faluja. (Kolinfalva.)
A közép-nemesség sorából ez időben emelkednek ki a betlenfalvi Thurzók, ideiglen Szepes várának is urai. Jelentékenyebb birtokuk van ezenkívül a rokon betlenfalvi Tatároknak, továbbá a machalfalvi Reicheleknek, Svábiaknak, Tárczaiaknak és Tarkövieknek is.
){kind=link}