87DOMOKOS GYÖRGY–HATHÁZI GÁBOR: ÚJ MÓDSZEREK ÉS LEHETŐSÉGEK A TÖRÖKKORI HADTÖRTÉNETI TOPOGRÁFIA KUTATÁSÁBAN
In: Studia Agriensia 15. (1995)
Közhelynek számít, hogy minden hadművelet legfontosabb előfeltételei közé tartozik annak a területnek a pontos ismerete, ahol majd a harcok zajlanak. A környezeti háttér talán minden másnál nagyobb mértékben meghatározza a hadseregek mozgását, ezáltal a hadműveleti terület kiterjedését is. Feltehető, hogy számos, eddig megmagyarázhatatlannak tűnő taktikai, vagy stratégiai lépés, esetleg ballépés más megvilágítást nyer a környezeti háttér ismeretében.
A kérdéskör lényegére egy egyszerű példával kívánunk rámutatni. Jól ismert a Perjés Géza által képviselt akciórádiusz-elmélet. Anélkül, hogy ezzel kapcsolatban pro vagy kontra állást foglalnánk, úgy véljük, hogy a földrajzi környezet árnyaltabb ismerete új távlatokat nyithat a problematika megnyugtató tisztázásához.
Ugyancsak közhely, hogy a hadseregek mozgását nagymértékben befolyásolja az úthálózat, s nem volt ez másként a törökkorban sem. Ennek pontos nyomvonaláról azonban mindmáig igen keveset tudunk, márpedig enélkül a hadműveletek értékelése irreálisnak tekinthető. Megismeréséhez kiindulópontként kínálkoznak a várak, erődített városok, amelyek rendszerint az útvonalak csomópontjaiban helyezkedtek el.
A törökkor kezdetén fennállóút- és várhálózat, a déli védővonaltól eltekintve, alapvetően az azt megelőző, viszonylag békés korszak viszonyaihoz igazodott. A hódoltság kialakulásának kezdeti időszakában az új hadászati realitások új utakat és új erődítéseket igényeltek. E nagymértékű átrendeződést hűen tükrözik a korábbról megörökölt erősségláncolat változásai, mindenekelőtt annak áthelyeződése az ország belsejébe. A jelentőségüket vesztett várak már nem épültek be az új védővonalba, másokat viszont nagy költséggel, sietve korszerűsítettek, ahol pedig erre szükség volt, új erődítményeket emeltek. E folyamat egészét már át tudjuk tekinteni, de a részletek még alaposabb kidolgozásra szorulnak. Éppen ezért létfontosságú lenne az erősségek helyének minél pontosabb meghatározása, a hiteles alaprajzok és egykorú ábrázolások szisztematikus összegyűjtése, az építészettörténeti eredmények felhasználása a hadtörténeti kutatásban. 88E szempontok és adatok elengedhetetlenül szükségesek az egyes várak valós katonai értékének, a védelmi rendszerben elfoglalt helyének felméréséhez.
Az utak nyomvonalának további pontosításában döntő szerepet játszik a várakhoz és az utakhoz szervesen kapcsolódó településhálózat. Út és település elválaszthatatlan, egymást feltételező és alakító földrajzi objektum. E településhálózat, hatalmas forrásbázisa ellenére, de éppen a mennyiségi okoknál fogva, topográfiailag még a váraknál is kevésbé feldolgozott.
Az eddig felsorolt elemeket alapjaiban határozzák meg a természetföldrajzi viszonyok. Úgy véljük, hogy ezek gondos elemzése már önmagában is mérlegelési lehetőségeket kínál többek között a hadiutak nyomvonalának tisztázásához, s ezáltal a hadiesemények tárgyszerűbb megítéléséhez. E földrajzi háttér rendkívül összetett. Ide tartozik a domborzat (hegyek, völgyek, hágók és síkságok), a vízrajz (folyó- és állóvizek, lápok, mocsarak, árterek, révek, gázlók helye, kiterjedése), a növénytakaró (erdők), a klimatikus viszonyok (éghajlat, időjárási események).
Az eddig elmondottakkal a történeti földrajzot, mint a hadtörténeti kutatásokhoz közvetlenül felhasználható eszközt próbáltuk bemutatni. A hadtörténeti kutatás módszereinek sorából persze eddig sem hiányzott az események földrajzi hátterének és determináló hatásának vizsgálata. Mégis úgy véljük, e kérdés kissé alárendelt szerepet játszott, még az összefoglaló-értékelő munkákban is. Igaz ugyan, hogy rendkívül sok részadat és részeredmény gyűlt össze, de mind a mai napig hiányzik ezek hadtörténeti szempontú összegzése, monografikus feldolgozása. További problémát jelent, hogy az eddig kiadott munkákban a leíró jelleg dominált, s csaknem teljesen háttérbe szorult a hiteles és részletekbe menő térképi megjelenítés. A leírások pedig nem pótolhatják az ilyen igényű térképeken ábrázolható többletinformációt.
Sajnos, hadtörténészeink nem mindig használják ki a megszerezhető társtudományi eredményekben rejlő lehetőségeket. Így számos lehetőség kiaknázatlan marad, többek között a régészeti topográfia módszerének átvétele. Ez ugyanis döntően járulhatna hozzá egy törökkori településföldrajzi rekonstrukció kidolgozásához. Gyakorlati hasznát ékesen bizonyítják az MTA Régészeti Intézet által szerkesztett, helyi kutatók bevonásával összeállított régészeti topográfiai kötetek. Csupán sajnálni lehet, hogy az eddig megjelent, az őskortól a törökkor végéig közel 5000 lelőhelyet tárgyaló 9 kötet a mai 89országterületnek is csak alig 10 %-át öleli fel (Torma István és munkacsoportja).
Igazságtalan túlzás lenne azonban azt állítani, hogy a történész szakma érdeklődését nem keltették fel a régészeti törekvések. Az általunk szorgalmazott településföldrajzi rekonstrukció meghatározó jelentőségű adatbázist nyerhetne az MTA Történettudományi Intézetének most körvonalazódó vállakozása révén (Engel Pál munkacsoportja). A „Magyarország történeti helységnévtára (XV-XVII. sz.)” címmel, 4 kötetre tervezett munka célja betűrendes lexikon formájában kb. 20000 település számbavétele (Szlavóniával és Erdéllyel együtt, de Horvátország nélkül), pontos lokalizálás és birtoktörténet mellett. Felépítésében Fényes Elek „Geographiai szótár”-át követné. Döntő jelentőségű, hogy a munkálatok kapcsán a Régészeti Intézettel és az Országos Műemlékvédelmi Hivatallal való együttműködés igénye is felmerült.
A teljességre törekvő adatgyűjtés, a szakmai és anyagi erőforrások szűkössége azonban egyik vállalkozás esetében sem kecsegtet 10-15 éven belül átfogó eredményekkel. Céljaikat tekintve is csak részben illeszkednek egy hadtörténeti környezeti rekonstrukció adatbázisához. Épp ezért vétek volna a „teljes kivárás” álláspontjára helyezkedni velük kapcsolatban. Véleményünk szerint az eddigi kutatások által felhalmozott adatmennyiség, megfelelő szempontú rendszerezéssel, már most alkalmas a munka megkezdésére. Ennek nyomán részleteiben ugyan pontosításra szoruló, de főbb tendenciáiban az egykori valósághoz mindenképp közelebb álló képet nyerhetnénk a hódoltságkori környezeti viszonyokról. Végleges formájának kialakulását viszont döntően befolyásolhatják az előbb említett tudományos vállalkozások.
Nyilvánvaló, hogy ennek teljeskörű megvalósítása mind egyéni, mind kisebb csoportmunka keretében erőn felüli feladat. Az is bizonyos, hogy a korral foglalkozó kollegák e szempontból jórészt felhasználatlan, hatalmas ismeretanyaggal rendelkeznek. Ezért, a kis lépések eredményességében bízva, az alábbiakban megkíséreljük a talán közös kiindulási alapként felfogható megközelítési lehetőségeket vázolni. Ezáltal reméljük felkelteni a téma iránti érdeklődést, egyúttal az egyes részterületek ilyen irányú feldolgozására biztatva.
A késő középkori, ill. törökkori településföldrajz régészeti megközelítésének módszertanát Méri István dolgozta ki. Az általa már 1952-ben lefektetett adatfelvételi szempontok, iskolateremtő munkássága eredményeként, 90legelemibb követelményévé lettek minden e korszakkal foglalkozó régészeti kutatásnak. Módszertana tökéletesen alkalmazható, sőt kívánatosnak lenne esetünkben is. Ennek lényege az alábbiakban foglalhatóössze:
1. A településekre és környezetükre vonatkozó egykorú írott források számbavétele.
2. A felmerült helynevek egyeztetése régi és mai térképekkel.
3. A fenti adatok konkrét terepponthoz, ill. régészeti lelőhelyhez kötése. Ez nem csupán a helymeghatározást hivatott pontosítani. A helyszínről származó keltező leletanyag, építészeti emlékek, stb. az adott erődítés, vagy település életének időhatárait is tisztázhatják. Ez különös jelentőséget nyerhet például egy háborús időszak adott területre gyakorolt hatásának vizsgálatakor. A régészetileg bizonyítható továbbélés ugyanis kiküszöbölheti az írott források fennmaradásának esetlegességéből adódó látszólagos történeti űrt, amely gyakran téves következtetésekhez vezethet.
4. A fenti módszerek alapján azonosított erődítések és települések egymáshoz, az utakhoz és a környezethez való viszonya akkor válik igazán értelmezhetővé, ha azokat az egykorú domborzati, vízrajzi és növényföldrajzi hátteret rekonstruáló térképre vetítjük. Ezáltal plasztikusan kirajzolódnak a megtelepedésre kevéssé, vagy végképp alkalmatlan területek (mocsarak, árterek, futóhomokos részek, a sűrű erdőkkel borított hegyvidékek). A várak esetében hasonlóképp nyilvánvalóvá válnak az elhelyezésükben szerepet játszó közvetlen megfontolások, vagyis az utak, hágók, révek és gázlók stb. őrzése. Ugyanakkor a várak minősége (első-, másod-, vagy harmadrendű erősség) jelezheti az általuk ellenőrzött út fontosságát is. Az így kialakult rendszer jól jelzi a hadseregek mozgására alkalmas, és/vagy járhatatlan területeket, továbbá az utóbbiakat elkerülőútvonalakat.
A legfontosabb feladatok eszerint a következők lennének: