ÚJ MÓDSZEREK ÉS LEHETŐSÉGEK A TÖRÖKKORI HADTÖRTÉNETI TOPOGRÁFIA KUTATÁSÁBAN

Teljes szövegű keresés

87DOMOKOS GYÖRGYHATHÁZI GÁBOR: ÚJ MÓDSZEREK ÉS LEHETŐSÉGEK A TÖRÖKKORI HADTÖRTÉNETI TOPOGRÁFIA KUTATÁSÁBAN
In: Studia Agriensia 15. (1995)
Közhelynek számít, hogy minden hadművelet legfontosabb előfeltételei közé tartozik annak a területnek a pontos ismerete, ahol majd a harcok zajlanak. A környezeti háttér talán minden másnál nagyobb mértékben meghatározza a hadseregek mozgását, ezáltal a hadműveleti terület kiterjedését is. Feltehető, hogy számos, eddig megmagyarázhatatlannak tűnő taktikai, vagy stratégiai lépés, esetleg ballépés más megvilágítást nyer a környezeti háttér ismeretében.
A kérdéskör lényegére egy egyszerű példával kívánunk rámutatni. Jól ismert a Perjés Géza által képviselt akciórádiusz-elmélet. Anélkül, hogy ezzel kapcsolatban pro vagy kontra állást foglalnánk, úgy véljük, hogy a földrajzi környezet árnyaltabb ismerete új távlatokat nyithat a problematika megnyugtató tisztázásához.1
1 Perjés Géza: Az oszmán birodalom európai háborúinak katonai kérdései. HK 1967/2. 339-372.
Ugyancsak közhely, hogy a hadseregek mozgását nagymértékben befolyásolja az úthálózat, s nem volt ez másként a törökkorban sem. Ennek pontos nyomvonaláról azonban mindmáig igen keveset tudunk, márpedig enélkül a hadműveletek értékelése irreálisnak tekinthető. Megismeréséhez kiindulópontként kínálkoznak a várak, erődített városok, amelyek rendszerint az útvonalak csomópontjaiban helyezkedtek el.
A törökkor kezdetén fennállóút- és várhálózat, a déli védővonaltól eltekintve, alapvetően az azt megelőző, viszonylag békés korszak viszonyaihoz igazodott. A hódoltság kialakulásának kezdeti időszakában az új hadászati realitások új utakat2 és új erődítéseket igényeltek.3 E nagymértékű átrendeződést hűen tükrözik a korábbról megörökölt erősségláncolat változásai, mindenekelőtt annak áthelyeződése az ország belsejébe. A jelentőségüket vesztett várak már nem épültek be az új védővonalba, másokat viszont nagy költséggel, sietve korszerűsítettek,4 ahol pedig erre szükség volt, új erődítményeket emeltek.5 E folyamat egészét már át tudjuk tekinteni, de a részletek még alaposabb kidolgozásra szorulnak. Éppen ezért létfontosságú lenne az erősségek helyének minél pontosabb meghatározása,6 a hiteles alaprajzok és egykorú ábrázolások szisztematikus összegyűjtése, az építészettörténeti eredmények felhasználása a hadtörténeti kutatásban.7 88E szempontok és adatok elengedhetetlenül szükségesek az egyes várak valós katonai értékének, a védelmi rendszerben elfoglalt helyének felméréséhez.
2 Az útáthelyeződésekre kitűnő példa Vál palánkjának kiépülése. A törökök felfigyeltek arra a tendenciára, hogy a Vértesaljától a Dunáig vezető, az Árpádkor óta létező főútvonal (Szentlászlóvíz völgye) nehezen ellenőrizhető, s a végvári harcok folytán teljesen bizonytalanná vált. A forgalom mindinkább a védhető Kajászó-völgybe helyeződött át. Behram Dimiski 17. századi török földrajztudós átiratában maradt fenn Asik Mehmed geográfus munkája, aki 1594-ben járt hazánkban, s „Alsó-Hungária”-i, budai náhijéhez tartozó palánkok közt, mint Győr és Tata felől Dzsankurtaránba (Adony) vezető főút kulcsát említi Vál erődjét. Győrffy György: Az Árpádkori Magyarország történeti földrajza. I. Bp., 1987. 341., térkép; Glaser Lajos: A Dunántúl középkori úthálózata. Sz 1929. 140. I., II. térkép.; Fekete Lajos: A hódoltságkori törökség Magyarországra vonatkozó földrajzi ismeretei. HK 1930. 1-11., 136.
3 Szegő Pál: Végváraink szervezete a török betelepedésétől a tizenötéves háború kezdetéig, (1541-1593). Bp. 1911.; Takáts Sándor: A magyar erősségek. Rajzok a török világból. II. Bp. 1915.; Pataki Vidor: A XVI. századi várépítés Magyarországon. Bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve, 1932. Bp. 1932.; Gerő László: Magyarországi várépítészet. Bp. 1955.; Gerő László: Magyar várak. Bp. 1968.; Marosi Endre: Itáliai hadiépítészek részvétele a magyar végvárrendszer kiépítésében. 1541-1592. HK 1974/1. 28-72.; Szántó Imre: A végvári rendszer kiépítése és fénykora Magyarországon. 1541-1593. Bp. 1980.; Marosi Endre: XVI. századi váraink (1521-1606). Bp.-Miskolc, 1991.
4 L. az előző jegyzetet.
5 Erre jó példa Érsekújvár, vagy Szolnok: Balás György: (Érsek)-Újvár építészeti rendszere és katonai szerepe. HK 1888. 199-223., 431-473.; Illésy János: Adatok a szolnoki vár építéséhez és első ostromához. HK 1893. 635-666. Ugyancsak e folyamat részeként épült ki számos templomerőd: Csorba Csaba: Erődített és várrá alakított kolostorok a Dél-Dunántúl török kori végvári rendszerében. Somogy megye múltjából. Levéltári Évkönyv, 5. Kaposvár, 1974.; Entz Géza: Székely templomerődök. Szépművészet, 1944/4.; Lux Géza: Középkori eredetű evangélikus templomok és templomerődök. Bp. 1944.
6 Helymeghatározási problémák főleg a kisebb palánkvárak, górék, elpusztult falvak templomerődjei esetében adódnak (pl. Vál, Hídvég, Polgárdi).
7 A magyar várak modern építészettörténeti vizsgálata Gerő László nevéhez fűződik. E témakör régészeti szakirodalmát is összegzi Marosi: i.m. 1991. (l. a 3. jegyzetet).
Az utak nyomvonalának további pontosításában döntő szerepet játszik a várakhoz és az utakhoz szervesen kapcsolódó településhálózat. Út és település elválaszthatatlan, egymást feltételező és alakító földrajzi objektum. E településhálózat, hatalmas forrásbázisa ellenére, de éppen a mennyiségi okoknál fogva, topográfiailag még a váraknál is kevésbé feldolgozott.8
8 L. pl.: Makkai László: Pest megye története 1848-ig. Pest megye műemlékei. Bp. 1958. (Pilis vármegye településtörténete); Ruzsás Lajos: Városi fejlődés a Dunántúlon a XVI-XVII. században. Bp. 1968.; Maksay Ferenc: A dunántúli településrendszer a XVI-XVII. század fordulójáig. MTA Veszprémi Akadémiai Bizottságának Értesítője. Veszprém, 1976.
Az eddig felsorolt elemeket alapjaiban határozzák meg a természetföldrajzi viszonyok. Úgy véljük, hogy ezek gondos elemzése már önmagában is mérlegelési lehetőségeket kínál többek között a hadiutak nyomvonalának tisztázásához, s ezáltal a hadiesemények tárgyszerűbb megítéléséhez. E földrajzi háttér rendkívül összetett. Ide tartozik a domborzat (hegyek, völgyek, hágók és síkságok), a vízrajz (folyó- és állóvizek, lápok, mocsarak, árterek, révek, gázlók helye, kiterjedése), a növénytakaró (erdők), a klimatikus viszonyok (éghajlat, időjárási események).
Az eddig elmondottakkal a történeti földrajzot, mint a hadtörténeti kutatásokhoz közvetlenül felhasználható eszközt próbáltuk bemutatni. A hadtörténeti kutatás módszereinek sorából persze eddig sem hiányzott az események földrajzi hátterének és determináló hatásának vizsgálata. Mégis úgy véljük, e kérdés kissé alárendelt szerepet játszott, még az összefoglaló-értékelő munkákban is.9 Igaz ugyan, hogy rendkívül sok részadat és részeredmény gyűlt össze,10 de mind a mai napig hiányzik ezek hadtörténeti szempontú összegzése, monografikus feldolgozása. További problémát jelent, hogy az eddig kiadott munkákban a leíró jelleg dominált, s csaknem teljesen háttérbe szorult a hiteles és részletekbe menő térképi megjelenítés.11 A leírások pedig nem pótolhatják az ilyen igényű térképeken ábrázolható többletinformációt.
9 E szempontból vizsgáltuk a korszak két legújabb nagy szintézisét: Magyarország története. Főszerk. Pach Zsigmond Pál. 3/1-2. 1526-1686. Bp. 1985.; Magyarország hadtörténete. Főszerk. Liptay Ervin. I. Bp. 1984. Egyikben sem találkozunk egy különálló, általános történeti földrajzi ismertetéssel. Ugyanakkor számos utalás, megállapítás történik e tárgykörben, mintegy kiegészítésként a fő témához.
10 Fel kell hívnunk a figyelmet ehelyütt a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelenő kis vármonográfia-sorozatra, amelynek kötetei, változó színvonalon és formában ugyan, de a témájukból adódóan mégis elég nagy figyelmet szentelnek e kérdéskörnek.
11 Sajnálattal kellett megállapítanunk, hogy a legmodernebb szakirodalomban is csak a hagyományos, a középiskolai történelematlasz szintjén mozgó térképeket találjuk. A durva ábrázolásmódra jellemző példa a Kartográfiai Vállalat által kiadott Történelmi Világatlasz (főszerk. Dudar Tibor. Bp. 1991.) 188. oldalának I. térképe (A tizenötéves háború és a Bocskai-szabadságharc), amelyen Bocskai hajdúinak Kassáról Kolozsvárra vezetőútját az Ecsedi lápon keresztül húzott egyenes vonal jelöli.
Sajnos, hadtörténészeink nem mindig használják ki a megszerezhető társtudományi eredményekben rejlő lehetőségeket. Így számos lehetőség kiaknázatlan marad, többek között a régészeti topográfia módszerének átvétele. Ez ugyanis döntően járulhatna hozzá egy törökkori településföldrajzi rekonstrukció kidolgozásához. Gyakorlati hasznát ékesen bizonyítják az MTA Régészeti Intézet által szerkesztett, helyi kutatók bevonásával összeállított régészeti topográfiai kötetek. Csupán sajnálni lehet, hogy az eddig megjelent, az őskortól a törökkor végéig közel 5000 lelőhelyet tárgyaló 9 kötet a mai 89országterületnek is csak alig 10 %-át öleli fel (Torma István és munkacsoportja).12
12 Magyarország régészeti topográfiája. Bp. 1966- . 1. Veszprém megye. A keszthelyi és tapolcai járás.; 2. Veszprém megye. A veszprémi járás.; 3. Veszprém megye. A devecseri és sümegi járás.; 4. Veszprém megye. A pápai és zirci járás.; 5. Komárom megye. Esztergom és a dorogi járás.; 6. Békés megye. A szeghalmi járás.; 7. Pest megye. A budai és szentendrei járás.; 8. Békés megye. A szarvasi járás.; 9. Pest megye. A szobi és váci járás. Előkészületben Békés, Fejér, Pest és Szolnok megye további kötetei.
Igazságtalan túlzás lenne azonban azt állítani, hogy a történész szakma érdeklődését nem keltették fel a régészeti törekvések. Az általunk szorgalmazott településföldrajzi rekonstrukció meghatározó jelentőségű adatbázist nyerhetne az MTA Történettudományi Intézetének most körvonalazódó vállakozása révén (Engel Pál munkacsoportja). A „Magyarország történeti helységnévtára (XV-XVII. sz.)” címmel, 4 kötetre tervezett munka célja betűrendes lexikon formájában kb. 20000 település számbavétele (Szlavóniával és Erdéllyel együtt, de Horvátország nélkül), pontos lokalizálás és birtoktörténet mellett. Felépítésében Fényes Elek „Geographiai szótár”-át követné. Döntő jelentőségű, hogy a munkálatok kapcsán a Régészeti Intézettel és az Országos Műemlékvédelmi Hivatallal való együttműködés igénye is felmerült.13
13 Az MTA Történettudományi Intézetének 1991-93. évi kutatási koncepciója. Történelmi Szemle, 1991/1-2. 134-135.
A teljességre törekvő adatgyűjtés, a szakmai és anyagi erőforrások szűkössége azonban egyik vállalkozás esetében sem kecsegtet 10-15 éven belül átfogó eredményekkel. Céljaikat tekintve is csak részben illeszkednek egy hadtörténeti környezeti rekonstrukció adatbázisához. Épp ezért vétek volna a „teljes kivárás” álláspontjára helyezkedni velük kapcsolatban. Véleményünk szerint az eddigi kutatások által felhalmozott adatmennyiség, megfelelő szempontú rendszerezéssel, már most alkalmas a munka megkezdésére. Ennek nyomán részleteiben ugyan pontosításra szoruló, de főbb tendenciáiban az egykori valósághoz mindenképp közelebb álló képet nyerhetnénk a hódoltságkori környezeti viszonyokról. Végleges formájának kialakulását viszont döntően befolyásolhatják az előbb említett tudományos vállalkozások.
Nyilvánvaló, hogy ennek teljeskörű megvalósítása mind egyéni, mind kisebb csoportmunka keretében erőn felüli feladat. Az is bizonyos, hogy a korral foglalkozó kollegák e szempontból jórészt felhasználatlan, hatalmas ismeretanyaggal rendelkeznek. Ezért, a kis lépések eredményességében bízva, az alábbiakban megkíséreljük a talán közös kiindulási alapként felfogható megközelítési lehetőségeket vázolni. Ezáltal reméljük felkelteni a téma iránti érdeklődést, egyúttal az egyes részterületek ilyen irányú feldolgozására biztatva.
A késő középkori, ill. törökkori településföldrajz régészeti megközelítésének módszertanát Méri István dolgozta ki. Az általa már 1952-ben lefektetett adatfelvételi szempontok, iskolateremtő munkássága eredményeként, 90legelemibb követelményévé lettek minden e korszakkal foglalkozó régészeti kutatásnak.14 Módszertana tökéletesen alkalmazható, sőt kívánatosnak lenne esetünkben is. Ennek lényege az alábbiakban foglalhatóössze:
14 Méri István: Beszámoló a tiszalök-rázompusztai és túrkeve-mórici ásatások eredményéről II. AÉ 81. (1954) 138-154.
1. A településekre és környezetükre vonatkozó egykorú írott források számbavétele.
2. A felmerült helynevek egyeztetése régi és mai térképekkel.
3. A fenti adatok konkrét terepponthoz, ill. régészeti lelőhelyhez kötése. Ez nem csupán a helymeghatározást hivatott pontosítani. A helyszínről származó keltező leletanyag, építészeti emlékek, stb. az adott erődítés, vagy település életének időhatárait is tisztázhatják. Ez különös jelentőséget nyerhet például egy háborús időszak adott területre gyakorolt hatásának vizsgálatakor. A régészetileg bizonyítható továbbélés ugyanis kiküszöbölheti az írott források fennmaradásának esetlegességéből adódó látszólagos történeti űrt, amely gyakran téves következtetésekhez vezethet.
4. A fenti módszerek alapján azonosított erődítések és települések egymáshoz, az utakhoz és a környezethez való viszonya akkor válik igazán értelmezhetővé, ha azokat az egykorú domborzati, vízrajzi és növényföldrajzi hátteret rekonstruáló térképre vetítjük. Ezáltal plasztikusan kirajzolódnak a megtelepedésre kevéssé, vagy végképp alkalmatlan területek (mocsarak, árterek, futóhomokos részek, a sűrű erdőkkel borított hegyvidékek). A várak esetében hasonlóképp nyilvánvalóvá válnak az elhelyezésükben szerepet játszó közvetlen megfontolások, vagyis az utak, hágók, révek és gázlók stb. őrzése. Ugyanakkor a várak minősége (első-, másod-, vagy harmadrendű erősség) jelezheti az általuk ellenőrzött út fontosságát is. Az így kialakult rendszer jól jelzi a hadseregek mozgására alkalmas, és/vagy járhatatlan területeket, továbbá az utóbbiakat elkerülőútvonalakat.
A legfontosabb feladatok eszerint a következők lennének:

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages