„Megszelídítik” a Mosoni-Dunát
„Megszelídítik” a Mosoni-Dunát
Az 1885. évi VIII. törvénycikk újabb szabályozási munkákat rendelt el. Ezek során – 1887 és 1896 között – a főmedret kőből rakott párhuzamművek közé szorították, a zátonyokat és a szigeteket kotrással eltávolították, tizenhárom kanyarulatot átvágtak, s így 15 kilométerrel megrövidült a főág. A zátonyképződés azonban újra megindult, és bizonyos kritikus szakaszokon a Duna kis víz idején mind a mai napig hajózhatatlan.
A Nagy-Dunával egyidejűleg szabályozták a Szigetközt átkaroló Mosoni-Dunát is, amely ezen a szakaszon délről a Duna valamennyi mellékfolyóját – a Lajtát, a Rábcát és a Rábát – magába fogadja. Szeszélyesen kanyargó medre – kiágazásától a torkolatáig – 121,5 kilométer hosszú (ugyanez a távolság légvonalban mindössze 52,2 kilométert tesz ki). Aki csónakon utazik rajta, a térképre pillantva többször meghökkenve tapasztalja, hogy egész nap keményen evezett, mégis alig haladt előre.
A folyónak ez az ága a szabályozás előtti áradások idején hatalmas víztömeget szállított. Ilyenkor kilépett medréből és gyakran a Hanság mocsarait is fölkereste. Kiágazásánál 1886-ban rendezték a medrét. Igazi megoldást az 1908-ban megépített rajkai zsilip hozott: ezzel szabályozni tudták, hogy mennyi víz kerüljön a medrébe. Ettől kezdve megszűntek árvizei, és míg Szlovákia Csúnynál négy évvel ezelőtt a Duna vizét el nem terelte, általában 64 köbméter vizet engedtek bele másodpercenként. (Torkolati részét az 1950-es években rendezték).
