1. Tisztségek. Gyűlések. Közigazgatás. Statutumok.
1. Tisztségek. Gyűlések. Közigazgatás. Statutumok.
Kálmán király idejében* fordúl elő legelőbb a vármegye, mint mega. A királynak a megyében való bíráskodására nézve szó van arról, hogy bármely ispán megyéjébe menjen a király, melléje két megyebeli bíró adassék stb. A miből az is kitünik, hogy a comesnek volt megyéje és nem megfordítva.
Decr. I. 37.
IV. Béla előtt a főispán, majd még az udvarbíró (a későbbi alispán) szerepel, IV. Béla korában lépnek föl a szolgabírók, Károly Róberttel az alispán, a XVI-dik században az esküdtek s a renaissance idejében a többi tisztviselő. A jegyzők, a mint Károly Róbert a megyei jegyzőkönyvek vezetését behozta, eleinte nem is egy, hanem több vármegyét szolgáltak. Ők nem is tartoztak a vármegyei tisztikar tagjai közé. Úgy jártak jegyzőkönyveikkel egyik megyéből a másikba.
Zsigmond király az 1435-dik évi országgyűlésen az ország közigazgatási, önkormányzati, törvénykezési s bíráskodási eljárását is rendezte.
A közigazgatásnak lüktető ereje, a vármegye, Magyarország közéletére átalakító hatással volt. A vármegyei intézmény voltakép a tizenhatodik századdal domborodik ki. Azelőtt (1504-ig) nem volt kialakúlt tisztikara s az alispánt is a főispán nevezte ki. A vármegyék mind megannyi önálló 344tartományokká válnak. Fejedelmekhez szegődnek s fejedelmektől elpártolnak. A háromféle területre szakadt Magyarországban a rendiség intézménye ver gyökeret. A tizennyolczadik század elején már csökken a megye jelentősége. 1715-től polgári hatóság. A rendi alkotmány sülyesztő, dermesztő hatású volt. Egy nagy betegség a nemzet testén. «A rendi alkotmány a XVIII-dik században, a hol a királysággal szemben föntartotta magát, természeténél fogva nem a közérdek, hanem az uralkodó osztály érdekének közjogi szervezete és oly szűk, hogy az állami és nemzeti érdek bele sem fér.»*
Grünwald: A régi Magyarország, 1711–1825. 16. l.
A főispán a megyében a király képviselője. A legfőbb nemesség soraiból. Hivatalába nagy ünnepélyességgel iktatták. Minthogy azonban a székhelyen ritkán tartózkodtak, sőt erre kötelezhetők sem voltak, ha a király vagy az ország ügyei más térre is szólították, így a megyében, jóllehet a főispán a tisztikar fölött, minden dolgaikban, rendelkezőleg intézkedhetett, a visszaélések fölburjánozhattak. Sokszor a tisztviselők a három éven túl is, restauráczió megtartása nélkül, megmaradtak állásaikban. A vármegyei curialis comes hivatal eléggé ismeretes jogtörténetünkből. E szerint a megyei alispánt, vagyis a megyei főispánnak, a comes parochianusnak helyettesét a törvénykezésben s annak mintegy udvari biráját, nevezték comes curialisnak, azaz udvari tisztjének, a miből azután az alispánság keletkezett.* Ismeretes, hogy a régi magyar jogszokás és a későbbi jogszerkezet szerint sajátlag az udvarbirák gyakorolták a birói hatalmat. Így a király udvarbirája, a comes curialis regis, ki eredetileg csupán helyettesítette a királyt a biráskodásban, idővel főországbiróvá – judex curiae regialis – lőn s a legfőbb országos törvényszék elnöke volt. Hasonlóan gyakorolták az egyház s országnagyok, főurak udvarbiráik által a törvénykezést alattvalóik felett s így volt 345a megyei főispánnak udvarbirája a comes curialis, a megye törvényszékének elnöke, helyettesítve eredetileg csupán a főispánt.* Ipolyi Mikus comesről írván, megemlíti, hogy a comes hivatalnév nemzetségi főnököt, magasabb rangú megyei hivatalnokot, megyei ispánt jelenthet.*
Koller: Historiae Jurisque publ. R. Ung. Amoenit. II. 40.
Ipolyi: Magyar okmámyérdekességek. Századok. 1868. 169. l.
Ipolyi Arnold: Magyar okmányérdekességek. Századok, 1867. 119. l. – A régi magyaroknál – mondja Szirmay – születésbeli grófok nem voltak, hanem csak hivatalbeliek, kik ispánoknak neveztettek, úgymint: nádor ispán (comes palatii), tábornokok ispánja (tavornicorum), székelyek ispánja (siculorum), vármegye ispánja (supremus et vice-comes), udvari ispán (curialis comes), mindazáltal azok is, a kik bizonyos számú katonákkal a királyt a táborba követék (Kálmán király rend. I. könyv, 40-dik czikk) comeseknek neveztettek; ezeket tehát a hivatalbeliektől való megkülönböztetéséül grófoknak nevezi. (Szirmay. I. r. 5. l.)
A szolnoki főispán s erdélyi vajda czíme annyira összeforrott, hogy néha már csak szolnoki vajda helyettesíti a szolnoki főispán czímet.* 1261-ben Szolnok vármegye főispánja, a curialis comes főhatósága alól s Deés vára várjobbágyai közül V. István ifjabb király kiveszi a Zoloch (Zilah? vagy Szalacs?) és Szatmár (Zotmár) vidékéről telepűlt vendégeket két, ugyanez évben kelt kiváltságlevelével, hogy közöttük minden fölmerűlt ügyet egy időnként választott villicus (uillicus ipsorum pro tempore constitutus) intézzen el.* Azt is elrendeli István, hogy e vendégek a szolnokvármegyei vajdaságnak 346s a királyi kamara comeseinek az adójából úgy a szárazon, mint a vizen mérsékelt adót tartoznak adni a szállított sóból.*
A vajdák «bár nem királyi vérből valók, bár ha csakis magyar nemes emberek közül nevezett helytartók mégis, mondhatni, koronátlan kis királyok: ők voltak a polgári és katonai kormány főnökei, tartományi gyűlést hirdethettek, bizonyos határok közt jószágokat adományozhattak. Tekintetes és nagyságos czímmel tiszteltettek». A vajdák «egyelőre csak a magyar megyék felett álltak, de idők folytán gyakran magokhoz ragadták a székelyek ispánságát is, melylyel Görgényvára járt; a zonuki vagy szolnoki főispánok czíme, jövedelme pedig 1233-tól fogva majdnem végig övék maradt, s Külső-, Közép- és Belső-Szolnok vármegyék főispánságát s jövedelmeit hozták magokkal. A zonuki ispánság, mint vajdai pótlék, legelőször 1191–97-ben jön elő. Ez időtől egyesíteni Dénes vajda kezdi 1233–36-ban. Az erdélyi vajdák zonuki ispánsága meglehetősen meg van vitatva.» Ők a három Szolnok vármegye közös és örökös ispánjai voltak. (Kővári: Erdély története. I. k. 134. l.)
Árpádkori Új Okmánytár. VIII. kötet. 8. és 9. lap.
Árpádkori Új Okmánytár. VIII. k. 10. lap.
Bél Mátyás (1753) azt mondja, hogy a főispáni méltóság nem állandó, azaz személyről személyre szálló Kraszna vármegyében* s hogy Közép-Szolnok vármegyében is ambulatorius volt.*
Bél M.: Comp. 120. l.
U. o. 125. l.
A somlyói praesidium főkapitánya főispáni jogot is gyakorolt. (1684.)
Volt nő-főispánunk is. I. Ferdinánd Báthori Annát, Bélteki Drágfi Gáspárnak Középszolnok és Kraszna vármegyék főispánjának nejét, férje halála után ezeknek a vármegyéknek főspáni helytartójává nevezte ki. Viselte e tisztséget mindaddig, míg egyetlen fia, az utolsó Drágfi (IV-dik György) férfikorát elérvén, azt tőle átvehette. Második férje, Homonnai Drugeth Antal halála után harmadszor ment férjhez Báthori Györgyhöz. Békés várnegyének szintén volt asszony főispánja: Frangepán Beatrix.*
Dr. Karácsonyi János: Békés vm. tört. I. 63., 351. l.
Az alispánt a legelső nemesi családok közűl választották. «A megyei tisztikar szervezete csak a legcsekélyebb részben nyugodott országos törvényeken. Csak az alispán, a szolgabíró és esküdt legrégibb törvényes közegei a megyének, a többit az élet fejlődése s szükségei hozták létre s a megyei tisztikar mintegy magától nő, megyei szokás és királyi rendeletek alkalmi határozatai alapján, minden törvényes szervezés nélkül».*
Grünwald Béla: A régi Magyarország, 443. lap.
A jegyzőket a XVIII-dik század előtt, mint mondók, nem is tekintették a tisztikar állandó tagjának. Alszolgabírák, ügyész, pénztárnok, különféle biztosok ismeretlenek még a XVII-dik században. A megyei orvosok, mérnökök, számvevők Mária Terézia idejében válnak állandó tagokká.*
U. o.
347A szolgabirákat Zsigmond király (1435:VI.) rendelete szerint a jómódú nemesek közűl kellett választani s azok 25 márka büntetés terhe alatt elvállalni s egy évig viselni tartoztak a tisztséget. A büntetéspénzek fele a megyei ispánt, fele a szolgabírákat illette.
Kraszna vármegyének 1861 április 3-dikán tartott megyebizottsági közgyűlésén a főszolgabírák különös teendőihez sorozzák az utasításban foglaltakon kívűl: 1. Az adó-ügyet: a fiókpénztárokra való felügyeletet, melyet évenként legalább négyszer megvizsgálni kötelesek; 2. Az alkatonaság ügyét; 3. Az utakra és hídakra való pontos felügyeletet; 4. Egész főjárásukban a közbátorságra való felügyeletet, miért is a csendőrök a csendőrbiztosokkal együtt rendelkezésük alatt állanak. Minden évnegyedben a közbátorság mibenlétéről, egyúttal a nevezetesebb lopás és rablás eseteiről pontos jelentést tenni kötelesek; 5. Mivel a bitang jószágok kezelése őket illeti, ezekről jegyzőkönyvet vezessenek és félévenként jelentést tegyenek; 6. A falvak számadásait házilag megvizsgáltatják, az év végén beszedik s bővebb megvizsgálás végett a megyéhez adják be; 7. Felügyelnek, hogy járásukban minden tisztviselő és előljáró pontosan teljesítse hivatalos kötelességeit; 8. Járásukat évenként legalább négyszer feljárják, az ügyek menete fölött szemlét tartanak, utasításokat adnak és büntetnek.
A kraszna- s szolnokvármegyei legrégibb tiszteket, a Váradi Regestrumból ismerjük. Krasznaiak: (1219.) Ruben, hadnagy (maior exercitus), Echilleus, várnagy, Öcsöd, Pinna, századosok; Szolnokiak: (12..) Smaragd, várispán (comes castri), Bulcsu, hadnagy (dux exercitus) és Voivoda, százados.
1743-ig a fő- és alispánok fizetését kaszás és arató napszámok képezték. Ekkor szabályozták a megyei tisztviselők fizetését oly módon, hogy Kraszna vármegyében a főispán évi fizetése lett 600 rénes forint, az alispáné 80 frt, a jegyzőé 60 frt, szolgabíróé 20 frt, követé 50 frt. Generális szék tartására 100 frtot, partiális szék tartására 20 frtot és filiális szék tartására 10 frtot 348rendeltek évenként.* 1638-ban Közép-Szolnok gyűlése a vármegyei nótárius fizetésére minden kapu után 40 dénárt, egy egész ekés föld után 12 dénárt és fél ekés föld után 6 dénárt rendelt.* A tisztviselők díjazása Mária Terézia uralkodásának vége felé ekként emelkedett: «a főispán díjazása, melyet a megye pénztárából kapott, 30 év alatt 800 frtról 1500-ra; az első alispáné 300-ról 600-ra, néhol 800-ra; a második alispáné 100-ról 300-ra, a főjegyzőé 210-ről 500-ra; az első aljegyzőé 80-ról 400-ra.*
Alt. B. Apor Péter: Synopsis mutationum, 230. l.
P. G. 221. l.
Grünwald. i. m. 444. lap.
A középszolnoki tisztviselők fizetése 1793-ban: főispán (supremus comes) 1000 rft, két alispán (vice-comes) egyenkint 250 rft, négy főszolgabíró (ord. judlium)* egyenkint 200 rft, főjegyző (ord. notarius) 200 rft, aljegyző (vice notarius) 160 rft, két kir. pénztárnok (regius perceptor) egyenkint 300 rft, hat szolgabíró (v. judlium) egyenkint 50 rft, négy adóösszeíró biztos (rect. comissarius) egyenkint 50 rft, kiadó-iktató (exhibitor protocollista) 50 frt, két vármegyei irnok (scriba cottensis)* egyenkint 50 rft, megyei főorvos (phisicus) 250 rft, alorvos (chirurgus) 80 rft, bába (obstetrix) 50 rft, két lovaslegény (obequitator cottensis) egyenkint 80 rft, ajtónálló (janitor cotten is) 35 rft, tömlöcztartó (carcerarius) 70 rft, négy hajdu (hajdo) egyenkint 50 rft, gyepmester (carnifex) 24 rft. 1839-ben a főügyész fizetése 90 frt.
Judex nobilium.
Comitatensis.
Kraszna vármegyében, 1861 márczius 11-dikén, a tisztviselők fizetését a dologi kiadásokkal a következőkép állapították meg: főispán 2000 frt, első alispán 1000 és 250 frt, második alispán 700 és 250 frt, főjegyző 600 és 100 frt, aljegyző 400 és 100 frt, (másik) aljegyző 300 és 100 frt, főügyész 500 és 100 frt, alügyész 300 és 100 frt, főpénztárnok 500 és 100 frt, számvevő 400 és 100 frt, 2 főszolgabíró ŕ 600: 1200 és 400 frt, 4 alszolgabíró ŕ 400: 1600 és 800 frt, 3496 eskűdt ŕ 300: 1800 és 900 frt, főorvos 500 és 100 frt, sebész 300 és 150 frt, mérnök, ki egyszersmind úti biztos, 500 és 150 frt; levél- és pertárnok 400 frt, 4 törvény széki ülnök ŕ 500: 2000 frt, 2 aladószedő ŕ 250: 500 és 200 frt, 1 irnok 200 frt, 3 irnok ŕ 160: 480 frt, baromorvos 300 frt, bába 50 frt, kórházi gondviselő 80 frt, várnagy hadnagyi ranggal 300 frt, 1 hajdú-káplár, ruhán kívül, 120 frt, 6 hajdú ŕ 80: 480 frt, 2 csendőrbiztos ŕ 400 és lótartás ŕ 150: 800 és 310 frt (így), 12 csendőr kiállítással, lőfegyver- és ennek szerszáma nélkül ŕ 160: 1920 és 960 frt, 2 lovas legény ŕ 120: 240 frt, 8 hajdú a közigazgatási tiszteknek, kiállítással ŕ 60: 480 frt, irodai átalány 200 frt, megyeházi igazításokra 200 frt, tűzifa a vármegyeház és rabok számára 400 frt, rabok élelmezése 400 frt, előre nem látható szükségekre 2000 frt, 15 hajdú ruházata 1500 frt, 2 lovaslegény ruházata 240 frt, 12 csendőr ruházata 960 frt, 12 csendőr fegyverzete 480 frt, 7 hajdú fegyverzete 175 frt; összesen a tisztviselők fizetése stb. tesz 32,675 frtot.*
Szvlt.
Kraszna vármegyének 1716 márczius 10-dikén Sz.-Somlyón (Kövesdi Boér Ferencz főispán elnöklete alatt) tartott restaurátióján alispánná választották Gencsy Györgyöt, főjegyzővé Varju Istvánt, pénztárossá Tatay Istvánt, szolgabíróvá a felső kerületben Borbély Mihályt, az alsóban Korda Andrást. A XVIII-dik század közepe tájt Közép-Szolnok vármegyében egy tisztújítás ekként ment végbe: alispánná egyhangulag Bölöni Sándor, elismerésül 18 évig viselt nótáriusi fontos szolgálataiért; főjegyzővé Halmágyi Ferencz, szintén egyhangúlag; aljegyzővé pedig Zilahi Sebes János választatott. Szolgabirákká a zilahi járásban Sebes András helyett Gál Zsigmond, meghagyatván mellette commissarius Borbély János. A szilágycsehi járásban továbbra is meghagyták Kis-Dobai Dobai Pált, commissariusával, Mike Ferenczczel, együtt. A tasnádi járásban Éltető Ferencz helyett Pap István és Vitéz Andor jelöltek közül az utóbbi választatott szolgabíróvá; mellé commissariusúl K. Daróczi Veres András. A peéri járásban jelöltek a mostani szolgabíró, Diószegi Sámuel és Éltető Ferencz; megválasztatott, illetve hivatalában megerősíttetett Diószegi Sámuel; commissariusnak pedig Bélteki Miklós helyett Mihályi Pál, jur.-assessor választatott. Állásukban megmarasztaltattak a perceptor, Bányai Nagy Ferencz és a stationalis commissariusok és pedig a zilahi Vilhelmi Mihály és a tasnádi Gyügyei Ferencz. Föleskettettek az assessoratusra gróf Kis-Rhédei Rhédei Zsigmond és B. Kászoni Bornemissza Pál, továbbá Boronkai Tamás, Viski Gábor, Rácz János, Tokai Nagy Sándor, Nagy Mihály, Király Pál, Osváth István, Sebes Mihály, Bihari József, Veres Zsigmond, György István és Szathmári János. (Protocoll. 1744–1761. 149. lap.)
Kraszna vármegyének 1716 márczius 10-dikén Sz.-Somlyón (Kövesdi Boér Ferencz főispán elnöklete alatt) tartott restaurátióján alispánná választották Gencsy Györgyöt, főjegyzővé Varju Istvánt, pénztárossá Tatay Istvánt, szolgabíróvá a felső kerületben Borbély Mihályt, az alsóban Korda Andrást. A XVIII-dik század közepe tájt Közép-Szolnok vármegyében egy tisztújítás ekként ment végbe: alispánná egyhangulag Bölöni Sándor, elismerésül 18 évig viselt nótáriusi fontos szolgálataiért; főjegyzővé Halmágyi Ferencz, szintén egyhangúlag; aljegyzővé pedig Zilahi Sebes János választatott. Szolgabirákká a zilahi járásban Sebes András helyett Gál Zsigmond, meghagyatván mellette commissarius Borbély János. A szilágycsehi járásban továbbra is meghagyták Kis-Dobai Dobai Pált, commissariusával, Mike Ferenczczel, együtt. A tasnádi járásban Éltető Ferencz helyett Pap István és Vitéz Andor jelöltek közül az utóbbi választatott szolgabíróvá; mellé commissariusúl K. Daróczi Veres András. A peéri járásban jelöltek a mostani szolgabíró, Diószegi Sámuel és Éltető Ferencz; megválasztatott, illetve hivatalában megerősíttetett Diószegi Sámuel; commissariusnak pedig Bélteki Miklós helyett Mihályi Pál, jur.-assessor választatott. Állásukban megmarasztaltattak a perceptor, Bányai Nagy Ferencz és a stationalis commissariusok és pedig a zilahi Vilhelmi Mihály és a tasnádi Gyügyei Ferencz. Föleskettettek az assessoratusra gróf Kis-Rhédei Rhédei Zsigmond és B. Kászoni Bornemissza Pál, továbbá Boronkai Tamás, Viski Gábor, Rácz János, Tokai Nagy Sándor, Nagy Mihály, Király Pál, Osváth István, Sebes Mihály, Bihari József, Veres Zsigmond, György István és Szathmári János. (Protocoll. 1744–1761. 149. lap.)
350Közép-Szolnoknak a királyi kormány 1838-ban elrendelte, hogy a (mostani adótárnoknak megfelelő) kir. pénztárnok, továbbá a nótáriusok állásait állandóan töltsék be. Az állásokra mindenik bevett vallásból 3–3 volt kijelölendő s az újonnan választott tisztviselők királyi megerősítésök előtt nem kezdhették meg működésöket.* A tisztújítást rendesen 3 évenkint tartották (1716), de megtörtént, mint előbb említém, hogy el-elmaradt a rendes időről. 1841 előtt hat évig nem tartott Közép-Szolnok gyűlést.*
1861 márczius 8-dikán Közép-Szolnok vármegye tisztikara ekként lett megalakítva választás útján: Első alispán: Peley Lajos, második: Bereczky György; főjegyző: Pogonyi Dénes; aljegyzők: Décsey Miklós, Visky Zsigmond; főpénztárnokok: Balássy Pál, Benkő Elek; alpénztárnokok: Baksa László id. Dull László, Domby István; főügyész: Gombos Sámuel; I-ső alügyész: Koronka Károly; II-ik alügyész: Kovács József; főszolgabírák: Keresztes Lajos, Bereczky Lajos, Teleky Mihály; alszolgabirák: Kabós Elek, Décsey Ferencz, Kaizler Sándor, Pap Sándor, Szikszai Lajos, Gergely László; esküdtek: Kallós Ödön, Móré Elek, Récsey Lajos, Székely Samu, Rácz Mátyás, Kincses Elek, Visky Pál, Nagy Elek, Pap János; csendbiztosok: Becsky Lajos, Pap Sándor, Sámi János; útbiztosok: Henter Károly, Hatfaludi István; főmérnök: Éltető Elek; számvevő: Bölöni Pál; pertárnok: Török József; levéltárnok: Szakács Ferencz; várnagy: Kiss Lipót; fizetéses törvényszéki birák: László József, Polgári Lajos, Híri Ferencz, Fodor Lázár, Visky József, Laskay Sámuel. – Kraszna vármegye 1861 márczius 11-dikén választotta meg tisztikarát: I-ső alispán: Lázár János; II-dik Bideskuti Antal; főjegyző: Incze Károly; aljegyzők: Mán János, Erős István; főügyész: Dombi László; alügyész: Szathmáry Dániel; krasznajárási főszolgabíró: Márkus Flórián; alszolgabíró: Jakab István; somlyójárási főszolgabiró: Barta Samu; alszolgabiró: Angyal János; III-dik alszolgabiró: Bölöni Samu; IV-dik alszolgabiró: Pap János; esküdteknek megválasztattak: Gál János, Domby Károly, Virág László, Zoltán Ferencz, Nagy Domokos, Réner Béla; főpénztárnok: Hubert Iván; számvevő: Réner Albert; aladószedők: Bagossy Albert és B. Győrffy Adolf; kiadó: Varju János; levél- és pertárnok: Mihálcz Elek; csendbiztosok: Veres József, Domby László; irnokok: Krajcsovics Ferencz, Mártonfy Miklós, Bogdán József; törvényszéki ülnökök Visky László, Virág Károly, Nyárádi Lajos, Szilágyi Antal.
1841 bőjt elő hava 8-dikán Közép-Szolnok vármegyének Zílahon tartott közgyűlésében id. Wesselényi Farkas, főispán fölfejti, hogy a legutóbb összehívott közgyűlés miért nem tartatott meg s egyáltalán miért nem tartottak azóta gyűléseket, elannyira, hogy nyolcz év óta nem volt tisztújítás. «Midőn a szabadelvűség - úgymond - e kicsiny haza egén is föltünt jóltevő sugaraival s az itt-ott elhullott szikrákat némely gondatlanok az éretlen főkben kárttevő lángra fútták, a tűz harapózva terjedt: az ily fény özönében elvakúltak egyaránt a sötétség gyermekeinek kiálták úgy azokat, kik a feltünt fény világánál gondosan és látva haladtak, mint azokat, kik látni és haladni nem akarának. Ezek a véleménybeli különbségek szakadásokká, idegenkedésekké, végre egymás iránti gyűlölséggé váltak s mindezek a hazába s ebbe a megyébe is eláradának». A múlt közgyűléseken a kíméletlen személyeskedések, sértegetések egymást érték. Mint a főispán mondja, a legutóbb általa egybehívott közgyűlésnek már előkészületeinél «minémű kedvetlen történeteknek és határt ösmerni nem tudó kicsapongásoknak valánk tanúi». Erre utal a főispán, hogy közgyűlést nem tartott. A főispán kibékítően, megnyugtatóan beszélt. Nem kívánja föleleveníteni azt a körülményt, hogy a rendek, mert ama gyűlést nem tarthatta meg, bepanaszolták; a panasz amúgy is még a felség előtt áll. Miért kezdenék a régi viszálkodást újból? Miért ingerelnék a csillapodni kezdő indúlatokat? Hisz a közgyűléseknek eddigi elmaradása mindnyájoknak egyaránt fáj. De annál inkább hangsúlyozza az eddigi tapasztalatokból meríthetö tanúlságot. Az indúlatoknak, szenvedélyeknek ne áldozzák föl továbbra is a közjót. A közelebbről lefolyt idő úgy is a nemzet súrlódásának nagy időszakasza volt, a miből annak fejlődése s előhaladása bomlott ki. Kiss Károly táblabíró állt fel. Örömét fejezte ki, hogy látja a hazafias egyetértés hclyreálltát, maga sem kívánja a múltat fölverni; de óvást tesz az ellen, mintha a megye rendei okot szolgáltattak volna arra, hogy törvényes jogaik gyakorlatától elzárassanak. Kiemeli a nemzeti jogok közül ama kettőt, melyek egyike a megyei közgyűlés s a másika tisztviselőinek szabad választása. Csak azt kívánja, mert alkotmányosnak születik minden magyar nemes, hogy jövőre e jogok megvédessenek. A közgyűlések az 1791: XII-dik t.-cz.-ben kiszabott időkben megtartassanak s a tisztújító szék napját tűzzék ki. Elhatározták, hogy a gyűléseket három hónaponként s a tisztújító széket három hónap alatt megtartják. Laskai Lajos alispán, ifj. báró Wesselényi Farkas, ifj. báró Wesselényi Ferencz, Pelei Lajos, Kovács Lőrincz, Kiss László, Kiss Károly, László Imre, Érsekújvári Sándor táblabírák dolgozták ki a tervet a tisztújítás megejtésére. Összeiratták a nemességet és pedig úgy a megyében lakókat, mint azokat, a kik bár nem laktak itt, de birtokosok voltak. Ez nyolcz bizottságnak volt a feladata. A bizottságok a vármegye nyolcz járásában (zilahi, zsibói, csehi, hadadi, sarmasági, érmelléki, tasnádi és peéri járásban) oszlottak meg. A június 15-dikén kezdődő gyűlésen heves vitát keltett, hogy vajjon egyszerűen elfogadják-e a kormányszéknek rendeletét a tisztújításnál. Végre is abban állapodtak meg, hogy a kormányszék rendeletét tanácskozás alá veszik s királyi megerősítés alá csak a két alispánt küldik fel, még pedig a bevett vallásokból mindkét alispánságra szótöbbség szerint csak hármat-hármat jelölnek s nem minden vallásból hármat. A pénztárnoki, jegyzői hivatalokra megválasztandók nem küldetnek fel megerősítés végett, hanem azok hivatalaikba beiktattatnak. Még 1829-ben mind az alispáni, pénztárnoki, mind pedig a jegyzői hivatalokra megválasztottakat felküldték megerősítés végett, 1833-ban már csak az alispáni s pénztárnoki, ezúttal csupán az alispáni állásra megválasztottakat vélték felsőbb megerősítés alá tartozandóknak. Az ülésen kifejezést is nyert, hogy a rendek a törvényt «három versen háromfélekép» magyarázták s ezzel a Felség s az ország rendeinek jogaiba elegyedtek. Az alispánságra legtöbb szavazatot nyertek a belső félből: Bálint Elek 2085, Viski Pál 598, Viski Péter 11, a külső félből: Laskai Lajos 2674, Betski Károly 11, Pelei Farkas 2 szavazatot s igy megerősítés végett ők küldettek fel. A pénztárnokságra a belső, illetve a külső félből Viski Péter és Laskai Sámuel kaptak legtöbb szavazatot.
351A megyék köz- és kis gyűléseket tartottak, hol itt, hol ott a vármegye különböző pontjain felváltva, mert a megyeházak 352építéséről csak 1723-ban intézkedik a törvény. A megyeházak építése a tizennyolczadik század közepe tájától kezdődik s addig az egyes vidékeken valamely úri ház, a gyűlések végeztével, nagy lakomával volt ellátója a tanácskozóknak. Így látjuk gyűléseinket 1379 október 10-dikén (Szolnok vármegyének gyűlése) Kene falu mellett.* 1744 julius 25-dikén Közép-Szolnok vármegye gyűlését tartották Keresztur birtokon. Gyakorta volt az űlések színhelye a csehi, hadadi, somlyai vár.
Gr. Kemény J. hagyatéka.
Kraszna vármegye 1727 szeptember 11-dikén történt megállapodása szerint – hogy «a communitas szükségére kivántató közönséges háza legyen» – a somlyai vár kapuja felett levő házakat – «a reparatióhoz kivántató zsendelyekkel s zsendelyszegekkel s egyéb szükséges dolgokkal» – helyreállítja. A vármegyében erre a czélra nem is volt más alkalmas hely.
Közép-Szolnok vármegye közönsége 1799-ben intézkedik arról, hogy praetorialis helye legyen, a mikor megvásárolja báró Wesselényi Miklóstól azt a helyet (telek s épületek), a melynek szomszédjai: «egyfelől a közönséges piacz, másfelől Kraszna-utcza, véggel a Kraszna-utczára lejáró patak, északról Kelemen Kata civilis fundusa», 8000 Rhfrtért.*
Az erre vonatkozó adásvételi szerződést szó szerint beiktatta a marchalis gyűlés. Szvlt. Prot. Marchalis Congregationis de Annis 1796–1802. 313–316. lapokon.
353A VÁRMEGYEHÁZA.*
A vármegyeháza. 1894-ben készült fénykép után.
354Az Árpádházi s a vegyes házból származott királyok idején megyei gyűlés háromféle volt. A tartományi gyűlést, mely a XVIII-dik századig fennállott, több megye tartotta együtt. E mellett voltak a közgyűlések és kis gyűlések. A XIII. századtól számos adatunk van arra, hogy e közgyűléseket miként tartották. 1277-ben IV. László király Adorján várának bevétele után Váradra jött, s ide gyűlésbe hívta a közeli vármegyék, többek közt Kraszna és Szolnok vármegye nemességét és népét.* IV. Lászlónak 1278 májusban Nagyváradon tartott gyűlésén is ott volt Kraszna és Szolnok megyék összes nemessége; vádolták a rablókat és tolvajokat. Kányi Tamás halálra itéltetett és birtokai a Barsáknak adattak.* 1290 deczember 30-dikán III. Endre király Szolnok, Kraszna stb. vármegyék nemeseivel s főbb embereivel tartott Váradon gyűlést.* 1317-ben Debreczeni Dózsa nádor (Dósa Tamás vajda, Zonuk megyének örökös grófja)* Kraszna, Szolnok stb. vármegyékben közgyűlést tartott a király rendeletére s arra a falukból és városokból úgy a nemes, mint a nem nemes közönséges) embereket meghívta.* 1337 junius 17-dikén Drugeth Villermus a nagyváradi monostor mellett tart Kraszna és Bihar vármegyék részéről közgyűlést.* 1542-ben Szolnok és több más megyék különös gyülekezetet tartottak, melyből követeket küldöttek Prága városába I. Ferdinánd királyhoz sérelmeik orvoslása végett.* Az erdélyi és tiszai nemességet Fráter György 1544-ben Nagyváradra s utóbb 1545 junius 7-dikére Debreczenbe hívta gyűlésre össze.* – Érdekes egy 1686-beli adat, mely szerint Bihar vármegyének eddig Somlyón gyakorlott törvényes székét Szent-Jobbhoz csatolták.*
Bunyitai Vincze: Kopasz nádor. Századok. XXII. 22. lap.
Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. II. k. 433. l.
U. o. 541. l.
Torma József: A zonuki grófságról. Tört. Tár, 1888. 311–312. lap.
Fejér: Cod. Dipl. VIII. 2. 98. l.
Anjoukori Okmtár, III. köt. 377. l.
Szirmay: Sz. vm. stb. 1809; I. 49. l.
Horváth Mihály: Utyeszenich Fráter György. 213., 222. l.
Koncz József: Adalékok stb. (Megj. Tört. Tár, 1886. 2. füz. 305. l.)
3551793-ban a gubernium leiratában kijelenti, hogy a megyei gyűlések tartására adni szokott diurnum szükségtelen, ép azért azt továbbra megtagadja. A vármegye erre előadja, hogy arra a 400 forintnyi diurnumra, melyet az 1790-dik évi országgyűlés 12. törvényczikke számára biztosít, múlhatatlanul szüksége van, azzal is csak egy részét képes fedezni a gyűlési költségeknek; kéri azért a guberniumot annak további adására, megjegyezvén, hogy: «különben a sok és elkerülhetetlen szükségeink kényteleníteni fognak bennünket törvényes jussunkkal élni és még ezen folyó esztendő kvantumából a minket illető domestica cassát kivenni».
Közép-Szolnok vármegye 1650-ben szabályrendeletet alkot a közgyűlések szorgalmasabb látogatásának biztosítására. A megyei generalis közgyűlésekre sokan nem jártak néha esztendeig sem. De ha valami kedvük ellen való dolgot határoztak, előálltak, hogy ők annak hírét sem hallották, nem hogy hozzájárúltak volna. Ép ezért kijelentik, hogy mivel némely dolgoknak intézése nem egynehány ember feladata, hanem az egész vármegye közönségéé, a gyűléseken mindenki pontosan ott legyen. Az elmaradók, ha csak elmaradásukat elfogadhatóan nem igazolják, 3 forint büntetéssel sújtandók. Közép-Szolnok vármegyének 1842-ben tartott közgyűlése kimondja, hogy a közgyűléseken bottal vagy pálczával megjelenni tilos. Szabad csak karddal, melylyel a magyar nemzet az őskorból jelen korunkig szakadatlanul gyakorlatban levő szokás szerint az országgyűlésen is mindenkor megjelenni szokott.
A megyei székeken, még pedig (1848 előtt) a Derékszéken (generalis) intézték: a nemesi pereket jószágkiváltásról, adóssági követelésekről, bűnfenyítő ügyekről.*
Kraszna vármegye törvényes derékszékének 1847-diki (február 8.) elnöke id. Kállai Antal táblabiró, birák Incze Ferencz, Kováts József, Gazda Zsigmond, Miháltz Elek, Nyárádi Lajos, Réner József, Gentsi Farkas, Viski László, Bocsánczi Márton, Mátyás Sándor, dictat. elnök (irodaigazgató) Balog Sámuel, főjegyző Orbán Péter. 1848 február 21-diki derékszéki ülés «előlülője» báró Bánffy Albert, főispáni helyettes; birák: Kállai Antal, Incze Ferencz, Bagosi K. József, Gazda Zsigmond, Bagosi Sándor, Miháltz Elek, B. Győrfi Lajos, Szentmihályi Ferencz, Józsa Dániel, Viski László, Bosánczi Márton, Mátyás Sándor, dictat. elnök Végh István, megbizott tollvivő Réner József.
356A Partialis széken kisebb követeléseket, nemesek adósságügyét, a Filialis széken a parasztoknak egymással való ügyeit, bűnpereket. A partialis, filialis és úriszékről a felebbezési fórum a generalis szék s innen a kir. tábla (Vásárhelyt). Egy 1723-diki partialis széki jegyzőkönyv szerint nemes Kraszna vármegye a törvényszékeket az erdélyi usushoz conformálta és három karba helyeztette, ú. m.: 1. Generalis szék, holott praecise jószág acquisitiója observáltatik; 2. Partialis szék, melynek authoritása ad fl. 100 extendáltatik; 3. Filialis szék, holott parasztokat szokták prosequálni.*
Szvlt. Kraszna várm. part. széki jk. 1723. évről.
Uriszék a földesúrnak a jobbágyai felett való biráskodását gyakorolta. Uriszéki itélet maradt fenn 1577-ből, a mikor Lelei Kaplyon Ferencz, Közép-Szolnok megye szolgabirája, Nagydobai Décsei Tamás, Vérvölgyi Kun Mihály, Nagymoni Kun Mihály, Kisdobai Székely Gábor, Szilágyszeghy Nagy Bálint, Lelei Kakas János, Benedekfalvi Baksai Lőrincz, Benedekfalvi Fejérdi János, Nagyajtai Henter János, Hadadi Tamás, Közép-Szolnok jegyzője R. Gyulaffy László Szilágycseh várában tanúvallomást tartanak s törvényt ülnek s jobbágyokat marasztalnak el. Mind a Jakcsi Boldizsár, mind pedig a Valkai Miklós (ujlaki) jobbágyait elitélik.*
Az érdekes itélet befejezése igy szól: «Mi azért megértvén és meghallván mind a két félnek feleleteket és az bizonyságok vallásit: ilyen törvényt láttunk, hogy nyilván kitetszik a felelelekből és bizonyságokból, hogy ok nélkül gonoszul, hatalmasul mentek az ő nadsága Kardos tilalmas erdejére, azért azok az felül megírt személyek, mind a Jakcshy úr, mind penig Valkai Miklós jobbágyi, kik jelen voltak ott a fahozásban – külön-külön fejök váltságán, azaz negyven-negyven forinton maradtak. Annak felette az marhás, mint ökrös szekereket, az melyeket ott az ok nélkül való cselekedetben, fahozásban találtak, azok mind ő nadsága Gyulaffi Lászlóéi. Melyről adtuk ki ez mi itéletlevelünket pecsétünkkel megerősítve». (Mai helyesírással átírva.) Közép-Szolnok vármegyének 1577 május 6-diki kiadványa. – GKG. marosnémeti lt. cista A. fasc. II.
3571837 deczember 3-án írja Wesselényi Miklós arra vonatkozólag, hogy Nagy Lászlótól értesűlt a zsibóiak rendetlenségeiről, zavargásairól: ezentúl minden úrbéri kihágás engedetlenség, erőszakoskodás, tilalomrontás, úri székre fognak kerűlni, melynek mind fogsági vagy testi büntetést magában foglaló határozati, mind pedig a megjobbíthatatlanul engedetleneknek elmozdítását tárgyazó ítélete minden személyválogatás nélkül végre fog hajtatni s hogy mindez ne csak fenyegetés legyen, hanem valósággal meg is történjék, az előforduló úrbéri áthágásokat s tilalomrontásokat mindig oly világosan és bebizonyíthatólag kell világosságban tartani, hogy azzal a közelébb tartandó úri széken elő lehessen állani. Azt hiszi, nem soká kelt várni, hogy egy ily úri székre elegendő tárgy, adatok s bizonyítékok gyűljenek, s hogy jó lesz megértetni az emberekkel, ha mindez nem használna: katonai executio menne reájok.* «Mikor apám az úri széken – írja Zilahy Károly – az oláhokat vallatta, gyermekkoromban sokszor kaczagtam, ha azzal mentette magát az oláh, hogy ő nem hibás – az ördög vitte rá a bűnre».*
Nemz. Múz. kézirattár: 1041. Fol. Hung.
Zilahy Károly Munkái. I. köt. 240. l.
A peres felek rendes biróságok helyett folyamodhattak választott birósághoz. Ebben itélkeztek az úgynevezett fogott emberek. Fogott emberek szerzének «jó egyenességet» 1560-ban Valkai Miklós s Báthory György közt.*
Igy itélkeztek: My Ramothya Imre Keozep-Zolnok varmegie vice ispánya és Sechy Thamas, Kaplon Ferenc zolgabirák és az nemes zemyljek Dobai Tamás deák, Kokas István Lelei, Nagy Bálintth Meneöy, Fabian Imreh, Sandorházy, Cyzer Balynt Dobay és Zylagyzeghy János. Aggyuk emlekezetire mindeneknek, mostanyaknak és jeowendeobelyeknek, kiknek illik, hogy zentth Mihaly negedik napján ez jelen valo eztendeoben 1560 Bewshazara my mikor hywattattunk volna az vytezleo Valkay Miklóstul úgy mint felperestul, más feleol az Nagyságos Bathory Gyeorgytul, úgy mint alperesteol ew kozteok az mynemew perpatwar leotth volna azok feleol, Byzonyetasoknak és jobbagyok feleol theorweny tétel feleol, thwdnyillik azzokon való jobbagyok feleöl és keod Kelenchjey erdeo haznanak és tyzed diznanak és waltho penzenek elwytele feleol. Ewokk errewol my eleőttewnk, hogy bizonytany akartanak volna, hath mind az ketth felekezetek ez meghmondott vytezleo Valkay Miklós és az vytezleo zemylyek Rezegey Pál és Morway Christoph few wary és chyehy udwarbirak Bathory Georgy uram ew nagysága képében mynkeott kerwen hogy ew keozteok my úgymint fogott emberek lennénk ew keoztök jo egyenessigh zerzeok. Mi azertt ew keozteok az meghmondott kétt fél keozeott thewenk és végezynk illyen egyenessiget és wygezysth, hogy mindenek valamy egyienetlensigek és keozteok walo dolgok volnanak, ez ideighlen le zálananak és semmywe lenninek, my eleotthewnk azerth, my eleottheunk valokat mindeneket lezallytanak és semissé théonek. Igy hogy az Keod és Kelenczey erdeonek, Myklos uram az my birodalmában és urasagaban eznek eleötte voltth, mátul fogva remitallyuk, igaz ugyan bjrja es tarthja mynt az ew igassága tarttsja. Aznak penigh feoglalásnak hazna el wytelybeol és jobbagyi dyznanak meghtyzedlysibeol és valtho penzynek elvytelybeol ez meghmondotth Alperes ezen napon itt ezen Bews hazan vagy zolgabiro eleott és egy fogott ember elotth tizenkett eoregh diznott es harom foryntott tiz penzth aggyon, kytt my eleottwnk az alperes felweön es megigyre a felperesnek zaz foryntt keötel alatth úgy hoggy ha ezhen az napon az megmondott tjzenkett diznott és harom foryntott ide nem hoznayak és megh nem adnayak vyzontagh az felperes is fel nem vennéje, hatt eggyik az másik ellen, zaz forynton maraggyon, és perek ereyben eleotteok lygyen, eznek meghallasanak és felvytelynek uthanna ha valamelly fel ez zerzisth es ez dolgotth fel bonthana tehat zaz forynthon maraggyon, eggyik a másik ellen és prosessuson ereyben maraggyon. Kynek byzonsagára emlekezetyre az my levelwnkett pethyetwnkkel meghereositettetth attuk emlekezetre engedwen. Datum feria quarta proxima post festum Sancti Michaelis Archangely Anno domini 1560. (GKG. marosnémeti lt. cista A fasc. II.)
358Ilyen fogott birákról van szó pl. 1577-ben. Báthori Istvánnak egy ez évi május 9-diki kiadványa ugyanis magában foglalja a zsibói polgároknak 1577 márczius 18-diki levelét, a kik a Gyulafy László és Csáky László közti perben, mint fogott birák itélkeztek. Az esküdtbirák: Wincze Benedek, Zabo György, Domokos Bálint, Barla Gáspár, Kovach János, Modwas Mihály, Egyed Gergely, Kovach Bálint, Babó Balázs, Byro Péter (udvarhelyiek), Luka Illyés, Szabó Márton, Balka László.*
Báthori papir-pecsét. Gr. Kuun G. marosnémeti lt. cista A. fasc. II.
A tulajdonképeni közigazgatásról a rendiség hanyatlásával lehet szó. A mint ez elhunyóban, amaz ép úgy emelkedőben. A közigazgatás szervezete a tizennyolczadik században megújúl, ebben kezd kifejleni. Czéltudatosabb irányzat 359kezd lábra kapni. A rendi alkotmány korában, az 1724-ben felállított magyar helytartó-tanács, mely a törvényhatóságok felett való felügyeleti jog gyakorlásával ruháztatott fel, jóllehet csak véleményező közeg, Bécsből kapja rendeleteit s azokat adja tovább; sokszor egészen jelentéktelen kis dolgokban is a bécsi rendeleteknek továbbítója (a gubernium szűk hatáskörét élénken dokumentálja Közép-Szolnok megyéhez 1796-ban julius 14-dikén intézett ama tudósítása, mely szerint a szilágycsehi hídnak készítéséhez kirendelt ácsmesternek fizetésére az országos pénztárból 30 Rftnak kiutalása iránt a Felséghez fölterjesztést tett),* mégis ez a Magyarországban működő középponti hatóság a közigazgatásnak – önállóbb irányba való tereléséhez – egy nagy jelentőségű mozgató ereje volt s a keletkezett királyi rendeletek a közigazgatási jogot megtermékenyítik, kiszélesítik. A megyében alig történik valami, a mi az autonomia jogának felhasználását bizonyítaná, aprólékos ügyek intézésére szorítkozik. A vármegyékhez intézett királyi rendeletek «csupán a hadi adóra, katonai ügyekre, előfogatok kiállítására, beszállásolásra; élelmezésre, egy-egy út vagy híd jó karba helyezésére s egyéb egyesek vagy községek, testületek, felekezetek panaszaira vagy kérelmeire vonatkoznak».*
A gubernium (az erdélyi főkormányszék), mely Kolozsvárt székelt s az unio előtt Erdélynek legfőbb igazgató hatósága volt 1848-ig, ezekre az osztályokra oszlott: az országos főbiztosság, főleg adó- és katonai közig. ügyekkel; számvevőség, könyvvizsgáló osztály, elnöke az erdélyi püspök; építészeti, orvosi osztály vagy hivatal.
Grünwald Béla: A régi Magyarország 1711–1825.
A szab. királyi városok közigazgatása élettelen, színtelen volt a múltban általában, kiható erejök a közigazgatási intézmények fejlesztésére épen hiányzott. Sokkal elzártabb volt életök, mintsem erre képességök lett volna. A királynak, mint földesuroknak adóztak, tőle függtek s politikai tényezőkké nem emelkednek, követeiknek súlya nem volt.
Kraszna vármegye 1861 márczius 21-dikén tartott választmányi 360kis gyűlésén elfogadták az elnöklő alispán ama véleményét, mely szerint a községek beligazgatásának rendezésére legkorszerűbb az 1836: IX. t.-cz. irányadóúl való alkalmazása azon eltéréssel, hogy az ezen törvényczikkben említett földesúri hatóság helyett a jelen viszonyokhoz képest a megyét kell érteni.*
Szvlt. Kj.
A vármegye rendőri intézkedéseiből kiemelem a következőket: Közép-Szolnok vármegye 1718 február 28-dikán Menyőn tartott ülésén azt mondta ki, hogy: A kisebb helyek két helység együtt egy farkast, a jó helyek pedig mindenik külön egy-egy farkast fogni és a járásbeli szolgabiróknak praesentálni tartozik. A ki puskával vagy vastőrrel vadászott, az egy arany taxát tartozott fizetni.
1723 szeptember 1-én Zilahon tartott gyűlésében Közép-Szolnok vármegye közönsége azt határozta, hogy minden nemes vagy jobbágy, a ki pipát és ahhoz való eszközöket tart és dohányozni mer, egy német forinttal büntettessék. A ki pedig pajtában, istállóban, szérűn, cséplésszalmán vagy szénahordás közben, boglya- vagy asztagrakás és hasonló alkalmakkor dohányozni merészel, tetten kapatván, in detensionem Hadadba vitessék és tizenkét forinttal büntettessék. Ha nemes ember az illető, tüstént törvénynyel persequáltassék. A szolgabirók utasítást kapnak, hogy járásaikban irják össze a dohányosokat.
Kraszna vármegye 1729 február 27-dikén előző statutumai kiegészíti a szőlő-, baraczklopók-, kóborlók, szénalopók ellen valókkal, a kerülők, szőlőpásztorok, s egreshordók dolgát is szabályozza. A réteknek a sertésekkel föltúratása sem kerűli el figyelmét, a dohányzás tilalmáról szintén van szó; meghagyja továbbá, hogy marháit minden ember pásztor eleibe adni tartozik.*
U. o.
1795-ben a gubernium értesíti Közép-Szolnok vármegyét, 361hogy Stuller József, szebeni polgár egy tűzoltásra alkalmas gépet talált fel, mely csak 45 Rforintba kerűl. Ajánlja azt minden egyes községnek s a birtokosoknak.
1798-ban lekűldi ennek a vármegyének a tűzoltásra vonatkozó rendszabályt, melyet II. József 1788-ban kinyomatott a kúlcsos és szabad városok számára. 1805-ben füzetet kűld le Közép-Szolnok vármegyének a vízipuskákkal való bánásmódról.
Közép-Szolnok 1733-ban tartott ülésén «nem kevés hátramaradást, kárt és jövendőbéli tunya ágra való szokást láttak abban is», hogy a helységek lakosai marhájuk mellett külön-külön pásztorgyermeket tartanak, «elvonván egyéb munkától, henyeségre és marha után való keresésre e szerint még gyermekkorában szoktatván» – elhatározza és rendeli a vármegye, hogy minden helység úgy csordapásztort, mint sertés-, valamint borjúpásztort közönségesen tartson 12 frt büntetés terhe mellett. A mely falucskák pedig ilyen pásztort tartani nem képesek, azokban a lakosok őrizzék felváltva a marhájukat.
Közép-Szolnok vármegye ugyanekkor tekintettel arra, hogy a vármegyében tolvajlások sűrűn fordúlnak elő («melyeket bizonyára a passus nélkűl járó és vándorló emberek követnek el»), meghagyta: a szolgabirák hirdessék ki a községekben, hogy éjjel és nappal a strázsák 12 frt büntetés terhe mellett felállíttassanak és bárhol is talált passus nélkül járó emberek a vármegye tisztjei elé vezettessenek igazolás végett. Ha utazásukat igazolni nem tudják, foglyúl Hadadba vitessenek. Ha az ilyen passus nélkűl járó ember a strázsának ellene állana, vagy pedig a helység határában több ilyen ember lappangana, 500 frt büntetés alatt köteles a község felkelni azok üldözésére, hasonlóképen járván el «az Erdélyből kiszökő és Magyarországra kiszándékozó jobbágyemberek megtartóztatása iránt».
Részletesen meg kelt ismertetnem azt a szabályrendeletfélét, 362melyet 1792-ben május 1-én gr. Toldi Zsigmond Hatfaludi Ferencz alispánhoz küldött, hogy: 1. Passus nélkül senki ne járjon, mire nézve a) a helységek és falúk szélén strázsaházak építtessenek, melyekben nappal egy strázsa, éjszaka pedig a falú nagyságához képest több is legyen; ezek vigyázzanak az érkező idegenekre s azokat a falusi biróhoz vagy jegyzőhöz kísérjék, hol a passusukat megvizsgálják. Ha nincs vagy ha nem hiteles a passusuk, akkor igazíttassanak vissza azon az úton, a melyen jöttek, ha pedig valamiképen gyanúsak volnának, kísértessenek a járási szolgabíróhoz, b) a szolgabíró pontosan megvizsgálván a dolgot, ha úgy találná, hogy valamely currentált gonosztevőre akadt, az illetőt tömlöczbe vitesse s a tényállásról jelentést tegyen az alispánnak, c) bizonyság-levél nélkül a faluba érkező embernek senki szállást adni ne merészeljen 12 pálcza büntetés terhe mellett. Ha jó bizonyságlevele van, akkor befogadható, persze jelentés teendő a falusi bírónak, de ha be nem fogadtatnék az illető, akkor is bejelentés teendő arról, hogy ki akart megszállni. Mindez kötelező 12 pálcza büntetés terhe mellett. Ha pedig valaki gonosz embert házában lappangtatna, azzal együtt elfogassék és a vármegye tömlöczébe kísértessék, d) immunis nemes emberek, ha ilyen dolgokba keverednek, törvényes büntetésüket hasonlóképen el nem kerűlik, e) nyárban 9 órakor, télben 8 órakor takarodót harangozzanak. Ezen az időn túl az éjjeli őrök «az ismeretlen idegen, de az ismeretes lámpás nélkül járó, az utczákon fel és alá dorbézoló s virnyíkoló, káromkodó, verekedő embereket is elfogják és azon éjszakán áristomban hálatván másnap, ha a bíró pálczája alá való lesz», kérlelhetetlenűl 12 pálczaütésre büntessék. Másodszori kihágás esetén az illető dupla büntetés végett a szolgabíróhoz kísértessék, f) a magyarországi részről ide bejövő emberek lakhelyükre visszaküldendők; semmiféle foglalkozást nem kaphatnak s általában «itt semmiképen meg ne szenvedtessenek,» g) tudomásukra kell hozni továbbá az 363összes mezei pásztoroknak, kondásoknak stb., hogy maguk mellett ilyen «lappangó, lézengő embereket» meg ne tűrjenek. Ha mindamellett ilyen hibában találtatnának, először 12 pálczaütéssel, másodszor pedig tömlöczczel büntetendők. Lappangó embereik pedig azonnal börtönbe vettessenek. 2. Szigorú tilalom és 12 pálcza büntetés alá esnek a sátoros ünnepeken, névnapokon, lakodalmakon a házakban, udvarokon, szerteszéjjel az utczákon szokássá vált lövöldözések és puskázások, melyek «szomorú és káros» következményekkel járnak úgy «az emberek veszedelmére,» mint «az épületek felgyújtása és földig leégésére nézve.» Az okozott károk is törvényesen megítéltessenek. A házakon kívül való pipázás is ugyanoly büntetés alatt tilos. A kémények pontosan vizsgáltassanak, s a melyek alatt tüzelni nem bátorságos, azt a bírák a ház gazdájával megcsináltassák, ha pedig nem akarja csinálni, «egészen húzzák le, hogy alatta ne tüzelhessen s másnak kárt ne tehessen.» 3. Hogy pedig a «szerfelett való lövöldözés annál jobban és könnyebben meggátoltathassék és az által minden helységekbe a lármázás helyett a szép csendesség uralkodhassék» – meghagyatik, hogy minden lövő fegyver a köznéptől beszedessék, az elvett puskák agyára kinek-kinek a neve czédulán ráragasztassék és Zilahra az archivalis házhoz beküldessék. 4. «Puskaport, srétet, posta és nagyobb golyóbisokat» csak Zilahon és Tasnádon szabad árúlni. A ki más helyen árúlni mer, a készlet elkobzásán kívűl 12 forint pénzbüntetéssel sujtatik. Azonban «a Zilahon és Tasnádon efféle munitiót áruló kereskedők is hasonló büntetés alatt tiltatnak, hogy paraszt embernek sem port, sem srétet, sem golyóbisokat ne adjanak; a nemes uraknak pedig a magok nevek alatt küldendő írás mellett mindenkor adhatnak, a mennyi kívántatik.» Az 5-dik pont az utakról intézkedik, hogy azok jó karban tartassanak állandóan, a legkisebb rongálás azonnal kijavíttassék s erre nézve a szolgabírák tartsanak olyan meghitt embereket maguknak, a kik a falusi 364bírákat az útakra való vigyázásban ellenőrizzék, minden 15 napban a netaláni mulasztásról jelentést tegyenek. 6. Állandó pásztorokat tartsanak az egyes falúk, a szőlők, földek stb. oltalmazása s az azokra való vigyázás végett. 7. Vecturáztatás alkalmával a szolgabíró ne rendeljen több szekeret, mint a mennyi szükséges, pl. ha 20 szekér kívántatik vectura alá, a szolgabíró ne rendeljen 25-öt azzal az okoskodással, hogy ha 20 szekér elég nem lesz, pótolni lehessen a hátra levő öttel, «mert ez 1-ször a tisztnek szégyen, hogy kitejendő parancsolatjába nem bízik, 2-or az ilyen általa nép is engedetlenségre és a parancsolatnak restes teljesítésére szokik.» 8. Épen azért a főszolgabírók vagy szolgabírók, commissariusok a járásokbeli falvak összes igavonó marháit irassák fel, hogy ismervén azokat, vectura esetén, maguk tehessenek igazságosan repartitiót, mert a falusi bírák «sok okokból interessáltathatnak.» Sőt e conscriptiót hozzá (a főispánhoz) is küldjék be. 9. Mivel a kibocsátott rendeletek sokszor későn és sokára érkeznek minden egyes helyre, azért azok két irányban is küldessenek szét s az egyes falvakban a jegyzők vagy azok hiján más írástudók jegyezzék fel az érkezés napját és a mely helységben a rendelet hever, az odavaló bírót a szolgabíró keményen megbüntesse. 10. A szolgabírák tartsanak protocollumot, melybe naponként jegyezzék be az előforduló bűneseteket, azok elkövetőit s a reájuk mért büntetést, hogy «ezekből tessék ki a falukban lévő malitiosus embereknek vagy megjobbulások, vagy a vétekben megátalkodások és arra nézve keményebb büntetés alá szoríttathassanak.» E jegyzőkönyvek kivonatait a fő- és alispánoknak is küldjék be. 11. A fő- vagy alszolgabírák a főispán, ennek távollétében az alispán híre és engedelme nélkül járásaikból el nem távozhatnak. 12. «Investigatiókat, relatiókat a parancsolat szerint a kinevezett napra beküldjék, ha a tudva levő büntetést elkerűlni kívánják.» Végül pedig a parancsolatok pontos megtartását újból lelkökre kötvén, rendeli, hogy a fő- és alszolgabírák minden 365hónapban, de különböző időben járásaikban körútat tegyenek s a rendeletek pontos teljesítéséről így meggyőződést szerezzenek; s arról angariánként tudósítást küldjenek be. Az alszolgabiráknak és commissariusoknak pedig e rendeletet leírni s maguknál tartani kellett.
Közép-Szolnok 1733-ban a községek bíróválasztásának ügyét szabályozza. Minthogy a gyakori biróválasztás sok egyenetlenkedést és kárt okozott a helységekben, elhatározta a vármegye, hogy ezentúl «esztendeig viseltessék a bíróság», a hol pedig ez valamely oknál fogva nem volna lehető, ott félesztendeig, meg nem engedtetvén sehol a három hónapi bíróságviselés. A bíróságoknak minden hónapban, sőt még előbb is történő változása következtében gyakori zavarok fordúltak elő, miknek elkerűlése végett rendeli a vármegye, hogy a nemes helységekben a bíróságot sorban a házak szerint viselje minden gazda félesztendeig azzal a hozzátevéssel, hogy, ha a házak rendében találtatnék olyan gazda, ki alkalmatlan volna valamely okból a bíróság viselésére, az fogadjon maga helyett alkalmas személyt, nehogy a közönség az ő használhatlansága miatt szenvedjen. A paraszt helységekben pedig három hónaponkint változzék a bíróság ugyancsak házalás szerint; alkalmatlanság esetén az illető kimaradjon és jöjjön az utána következő. A hol pedig ez időnél tovább szokták a bíróságot viselni, az olyan helységeknek tetszésükre bizták az időtartamot továbbra is; csakis a feljebb irtnál rövidebb ideig nem tarthat a bíróságviselés. Diósad községre nézve, hol a nemesség jóval nagyobb számú a parasztságnál, az volt a határozat, hogy a nemesség részéről mindenkor legyen egy bíró és négy esküdt, a parasztok részéről pedig két esküdt, kik mindössze heten a falu közönséges terhét egyaránt folytassák.
Nem érdektelen az a szabályrendeletszerű kormányrendelet sem, melyet Zilahra nézve adtak ki 1809-ben a zilahi plébános jelentésére. Hogy t. i. Zilahon ünnep- és vasárnapi 366napokon ne tartsanak se országos, se heti vásárt; a boltokat a kath. kereskedők ünnep- és vasárnapokon, a más vallásúak pedig csak vasárnapokon a délutáni 4 óránál előbb ki ne nyissák. Az ez ellen vétőket büntessék meg a rendeletek szerint («poena violationis constitutionum desumenda»). A szokásos «hegyekre való hordozóskodástól» a katholikusokat ünnep- és vasárnapokon, a nem katholikusokat pedig csak vasárnapokon tiltsák el a fenti büntetés terhe alatt. Az 1807-ben deczember 7-dikén 2262. sz. a. körrendeletben meghatározott időben és ünnepnapokon a zenét meg ne engedjék; a csapszékekben is csak délutáni 4 óra után engedjék meg a zenét az 1773-diki rendelet szerint. A magistratus és a communitas szükség esetén ünnep- és vasárnapokon a délelőtti órákban tarthat ugyan gyűlést, de csak az isteni tisztelet után.*
Szvlt.
A nemesség igazolása a vármegye törvényszéke elibe tartozott. Egy ily eljárás megismertetéseül szolgáljon ép az a jegyzőkönyv, mely a Kossuth-család nemességét igazolja.
Protocollum causas productionales nobilium Incliti Comitatus Szolnok mediocris in se continens de anno 1770. Nemességigazolási ügy Közép-Szolnok vármegye folyton tartó (állandó) törvényszéke előtt udvardi Kossuth András, tasnádi és Kossuth József, vérvölgyi lakosok ellen 1770-ben deczember 12-dikén és 13-dikán. Közfelperesség részéről hosszúmezői Alexey István keresettet követeli, hogy alperesek mind személyi, mind birtokbeli nemességüket igazolják. Alperesek személyesen megjelenvén a következő okmányaikat terjesztik be: 1. Túrócz vármegye egyházi főrendei, bárói, fő- és köznemesei által 1725-ben julius 18-dikán hiteles pecsét alatt kiállított bizonyítványt, melylyel igazoltatik, hogy igazolásra felhívottaknak nagyapjok Kossuth Ferencz, ki akkor Sz.-fő-Keresztúron lakott, fia volt udvardi Kossuth Mártonnak s testvére Kossuth Sándor cs. kir. százados és Túrócz vármegye 367ülnökének s mindannyian az adományos és birtokos udvardi Kossuth nemes családból származtak. 2. Egy esketésről szóló hivatalos jelentést, a fentírt Kossuth Ferencztől való leszármazásukat igazolót. 3. Kossuth Sándornak, az igazolásra felhivottak nagyatyjok Kossuth Ferenczhez (keresztúri) intézett missilis leveleit, melyekben a rokonságot elismeri. 4. Szabolcs vármegyének egy bizonyítványát. 5. Egy czéhalis bizonyítványt, melyet a gombkötő czéh ad ki arról, hogy az alperesek nagyapját a czéhbe bevették s innen kapta Gombos elnevezését Keresztúron. Ezeknek következtében kérik alperesek, hogy jövőben valóságos és kétségtelen nemeseknek tekintessenek és tartassanak, mint eddig is. Határozat hozatott 1770-ben deczember 13-dikán. Kossuth András, tasnádi, Kossuth József, vérvölgyi lakosok, mindketten Udvard vagy Kossuthról valók, kétségtelen és birtokos nemességük igazolására beterjesztik: 1. Turócz vármegye közgyűlésének 1725-ben julius 18-dikáról kelt bizonyító levelét, melylyel igazoltatik, hogy a Kossuth de Udvard vagy Kossuth család régi idő óta birtokos nemes családnak ismertetik a vármegye által s hogy a családnak tényleges birtokában s zálogba adva is Udvardon több fekvőségeik vannak s hogy Kossuth Mártonnak egyik fia, Sándor, jelenleg is törvényszéki ülnök s a felebbviteli szék bírája Udvardon bír s lakik és ennek testvére Ferencz, a sors úgy hozván magával, távozott el Közép-Szolnok vármegye Szilágyfő-Keresztúr községébe. 2. Szabolcs vármegye jegyzőjének útlevele, melylyel igazoltatik, hogy Kossuth Ferencz a mostoha sors és szükség által üzetve jött erre a vidékre telepedés végett, jóllehet hirneves ősöktől származó nemes családbelinek ismertetett ott is. 3. Szabolcs vármegye szolgabírája és esküdtei áltat 1744-ben véghez vitt esketést, melylyel bizonyíttatik, hogy ennek a Ferencznek volt fia József, a ki akkor Gyulajba lakott és ott is halt el, mint nemesi szabadságban élő. 4. Egy, az 1770. évben felkeltett esketést, melyben szilágyfőkeresztúri idősb emberek hit alatt bizonyítják, 368hogy Kossuth Ferenczet személyesen ismerték és ennek fiát Józsefet is, a ki Gombosnak is hivatott azért, mert az apja, Ferencz, gombkötő mester volt és ennek a Józsefnek Balogh Erzsébettől született fiai a most nemességigazolásra szorított András és József. 5. Hogy pedig a Gombos elnevezés nem költött, nem ráfogott dolog, befektetik igazolásra felhivottak a szentmártoni gombkötő czéh által, Nemes Pál, czéhmester aláírásával kiadott bizonyítványt 1700. évi február 21-dikéről, melylyel igazoltatik, hogy nagyapjok Kossuth Ferencz nagy ideig tanúlta ott a gombkötő mesterséget. 6. Kossuth Sándornak a nagyapjok özvegyéhez intézett missilis levelezést 1727-ből, melyben testvére Ferencz halála feletti fájdalmát nyilvánítja és a fennebb hivatkozott túróczvármegyei bizonyítványnak másolatát megküldi és annak miként leendő felhasználására utasítja. Minek következtében igazolásra felhivottak valóságos és kétségtelen adományos és birtokos nemes embereknek lenni itéletesen kimondattak.
A száz év előtti vármegyei életet mutatják:
NEMES KÖZÉP-SZOLNOK VÁRMEGYÉNEK 1810. ÉVI ÁPRILIS 9-ÉN ÉS TÖBB KÖVETKEZENDŐ NAPOKON SZERKESZTETT STATUTUMAI.
I. Articulus az iskolákról.
II. Articulus a nemtelen árva gyermekekről.
III. Articulus a gonosztételeknek, kiváltképen a tolvajoknak megakadályoztatásáról.
IV. Articulus a törvényes kereseteknek serényen való folytatásáról vagy az igazságnak idejében való kiszolgáltatásáról.
V. Articulus a szőlőbecsültetésbe bejött visszaélésnek eltöröltetéséről.
VI. Articulus a tilalomrontásról.
