V. Dácia kormányozása, magán- és közéleti viszonyok, épitkezések, leletek, különös tekintettel Szolnok-Dobokavármegyére.
V.
Dácia kormányozása, magán- és közéleti viszonyok, épitkezések, leletek, különös tekintettel Szolnok-Dobokavármegyére.
Dácia kormányozása, magán- és közéleti viszonyok, épitkezések, leletek, különös tekintettel Szolnok-Dobokavármegyére.
Dácia kormányzását, mint imperatori provinciáét, rendesen egy praetori ranggal biró helytartóra bízták a római császárok.* A kormányzó hivatalos neve legatus Augusti volt.
Liebemann szerint Dácia helytartói ezek voltak: 1. D. Terentius Scaurianus 110-ben. 2. Terentius Gentianus 118 körül. 3. Sex. Vimicius Faustinus C. (?) Julius C. F. Severus 127 előtt. 4. Plautius Caessianus 129. 5. Cn. Papirius Aelianus 132–133. 6. Q. Aburnius Caediciamus Hadrianus idejében. 7. C. Curtius Proculus Antonius Pius idejében. 8. M. Sedatius Severianus 150 kör. 9. Jul. Bassus 155 kör. 10. L. Annius Fabianus Antonius Pius alatt. 11. L. Aemilius L. F. Carus Antonius Pius alatt. 12. P. Calpurnius Proculus a II. század közepén. 13. M. Stacus Priscus Licinus Italicus 157–158. 14. P. Furius Saturninus 160. 15. M. Claudius Fronto 168. 16. Clemens 173 kör. 17. P. Helvius Pertinax 178 kör. 18. Sabinianus 180. 19. Vespronius Candidus 183–185. 20. C. Pescennius Niger Justus 183 kör. 21. [Ti] Manilius Fuscus. 22. Polus Terentianus. 23. P. Septimius Geta 195. 24. C. Jul. Maximinus 198–211. 25. C. Julius Gallus 198–211. 26. Mevius Surus 198–211. 27. Luc. Octavius Julianus 200–210. 28. Luc. Pomponius Liberalis 198–211. 29. L. Marius Perpetuus 210 után. 30. C. Julius Castinus 216. 31. Marcius Agrippa 217. 32. Jasdius Domitianus 222–236. 33. D. Simonius Julianus III. század. 34. M. Valerius Maximianus. 35. Sex. Cornelius Sex. F. Clemens III. század. 36. Tib. Julius Flaccinus. 37. Tiro. 38. Marc[ius] Veracilius Verus. (L. Milleniumi Magyar nemz. Tört. I. köt. CXXXVIII. l. Kuzsinszki Bálint idézete.)
190Politikailag eleinte egy összefüggő egész volt, később, talán meg Traianus alatt, két részre oszlott u. m. Dacia superior és inferior. Ezt egy 129-ik évben kelt okmányból s egy kőfeliratból tudjuk. Később valószinüleg Marcus Aurelius alatt már három részre oszlott u. m. Dacia porolissensis a mai Mojgrád táján, Dacia Apulensis és Dacia Malvensis. Mindegyiknek élén állt a császári adószedő a procurator Augusti. E három fölosztás azonban pénzügyi volt csupán s a három procurator alá volt rendelve a legatus Augusti propraetor trium Daciarum, s Sarmisegethusában székelt, mely a provincia metropolisa volt.
A legatus Augusti mellett állt a provincia tanácsa, a mely 20 római polgárból állott, a kik a provincia polgárainak különböző peres s másnemü ügyeit intézték el. Az ő inditványukra szavazott a provincia polgársága köszönetet a császárnak vagy legatusainak.
Nincs biztos tudomásunk róla, hogy miképp volt rendezve Dácia adóügye s mily czímen hajtották be a különböző adókat. A rendelkezésünkre álló adatok s föliratokból Dáciában ilyen nevü adószedőkről van tudomásunk vicesimae libertus s a procurator a caducis, ez utóbbi valószinüleg az örökösök nélkül maradt vagyonok összegyüjtésével volt megbízva. Voltak ezenkivül az állami jövedelmi adókat behajtó tisztviselők. Ilyen bérbe adott állami jövedelmet hajtó dolgok voltak a legelők és sóbányák, beszedőik neve a conductor pascui et salinorum vagy commerciorum. Voltak vámszedő hivatalaik a pons Augusti, Sarmisegethusa és Tibiscum közt és Tierna a Dunánál Saliatisszal szemben.
Ezen tisztségek tisztviselői közt ily nevüekre is akadunk a föliratokban librarius ab instrumentis censualibus, kiknek az adjutores tabulariorum állottak rendelkezésére, azután a librarius a rationibus és az adiutor officii corniculariorum, a kiknek azonban hivatali minőségét megállapitani nem tudjuk.
Ezek előrebocsátása után mondjuk meg, hogy Szolnok-Dobokavármegye a porolissumi Dacia kerülethez tartozott.
*
191Coloniák, municipiumok, pagusok. Régebben, mikor még nem volt kimerülve Itália lakossága s bőven szolgáltatta a gyarmatositáshoz az anyagot, azon központokat nevezték coloniáknak, melyeket római polgárok alapitottak valamely provinciában, municipiumoknak pedig a római polgárjoggal fölruházott idegen meghóditott nemzetiségü községeket. Később Itália lakosságának kimerülésével a colonia is adománynyá lett s a municipium és közte legföljebb csak rangkülömbség lehetett. De nem lényegi külömbség, adományozták ugyanis a coloniát ép úgy mint a municipiumot a nem római lakosságú városok és községeknek. Akadunk oly községekre is Dáciában, melyek egyidejüleg municipiumok és coloniák, mikép kell ezt értenünk, nehéz eldönteni, mikor tudjuk, hogy voltak olyanok is, melyek egymásután pagusból (falu, minden jog nélkül) municipiumok, majd meg coloniák lettek. A municipiumok közt voltak aztán olyanok, melyek csak szavazati joggal, s olyanok, melyeknek lakosai, ha Rómába mentek, a szavazati jogon kívűl megválaszthatási joggal is birtak, az előbbiek a municipia ucm jure suffragii, az utóbbiak a municipia cum jure suffragii et honorum.
A coloniák és municipiumok igazgatását az ordo decurionum testülete végezte. Tagjai a polgárok legvagyonosabbjaiból választattak s vagyonukkal voltak felelősek a befolyt adók kezeléséért. A colonia és municipium folyó ügyeit ott az ordo decurionum tagjai közül kiválasztott duum viriek, emitt pedig a quattuor viriek végezték, s mivel leginkább peres ügyeket intéztek el, nevük ilyenkép is ismeretes duum v. quatuor viri iure dicundo.
Fölöttük áll a patronus vagy defensor, a ki a központi közigazgatással szemben a colonia vagy municipium érdekeit képviselte és védelmezte.
Meg volt még az aedilisi és quaestori méltóság is, épp oly rendeltetéssel, mint Rómában.
Ezek mellett találjuk még a papi rendeket is, mint a pontifexek, flamines, sacerdotes, auguri és haruspexeket is. A föliratok szerint igen számosak lehettek még az augustales papi rendtagjai, a kik az imperatorok cultusát űzték s a decuriok valamely tagja nevezte ki őket. Fejeik a seviriek (hat férfi) voltak.
Szolnok-Dobokavármegyében csak municipialis joggal biró helységeket ismerünk. Ilyenek voltak Alsó-Ilosva, Alsó-Kosály és Szamosujvár táján, a mit onnan következtetünk, hogy mindezen helyen castrum stativum, (állandó tábor) helyekre is akadtak, a mint azt lejebb kimutatjuk a fölhozott castrumok rajzai s a reájuk vonatkozó föliratok idézése alkalmával.
192E helységek római neve egy emléken sem maradt meg, csak későbbi középkori forrásból az úgynevezett Ravennai Névtelenből (VI. század Kr. után.)* tudunk egy Congri nevű községről, mely leginkább Szamosujvárra illik. Kiepert Henrik „Formae Orbis Antiqui Reimer (Hoefer & Vohsen) Berlin 1894.” czímü munkájában az „Illiricum és Thrácia” lapon e nevet Szamosujvárra alkalmazza.
M. Pinder és G. Parthey: Ravennatis Anonymi Cosmographia. Berlin, 1860. 177–178. 1. Item ad aliam partem sunt civitates que dicuntur: Phira, Tirepsum, Iscina, Capora, Alincum, Ermerium, Urgum, Sturum, Congri, Porolissum, Certie.
Collegiumok. A kincsekben gazdag Dácia sokféle foglalkozású embereket csalogatott területére. Ezek, a mint a sokféle collegium létezése bizonyitja, igen tevékeny munkásságot fejtettek ki s a forgalom is igen élénk lehetett, mely a sokféle érdekek összekuszálását is elősegithette, ha a sokféle foglalkozású ember nem szervezkedik s foglalkozásának megfelelő testületet nem alakit. A kölcsönös érdekek megvédése az egyes ipar vagy más kereseti ághoz tartozókat mai nyelven szólva egyesületek – collegiumok – alakitására ösztönzi. Ezen collegiumok élén aztán egyes vezetők állanak, a kiket mint a colonia és municipiumnál decurioknak neveztek.
Ilyen collegiumokat ismerünk Dáciában: coll. Aurariorum (aranyművesek), coll. Fabrorum (a kézművesek), coll. Centonariorum (gyapjukereskedők), coll. dendrophorum (talpkészitők), coll nautarum (hajósok), coll. negotiatorum (kereskedők), coll. utriculariorum (tömlőn úszók) és a coll. lectiriorum (székhordók).
A mint ezekből látjuk, Dáciában sok kereseti s jövedelmi forrás nyilt meg a munkálkodó ember előtt, az államra azonban legfontosabb volt az aranybányászat, melyet majdnem kizárólag az állam űzött. Találunk azonban három magán jellegü aranybányára is. A bányák élén állt a procurator aurariarum, a kit a császár nevezett ki s rendesen Rómából való bizalmas embere a császárnak. Alatta álltak a subprocuratores aurariarum, aztán a tabularii aurariarum daciarum, s az adiutores tabulariorum. A bányamunkások – mindig rabszolgák – neve leguli aurariarum.
Igen jövedelmezők voltak e mellett még a sóbányák – salinae – is. Élükön állt a conductor salinarum. Annyit tudunk ezekről csupán, hogy az állam néha bérbe is adta őket.
Kiaknázták ezek mellett még a vasat is és kőbányáik is voltak, de ezek már nem oly fontosak többé.
Szolnok-Doboka területén e korból csak a sóbányászat nyomaira 193vélünk találni Alsó-Ilosva táján, a hol a tölcséralakú horpadások s a szélükön még látható földhányások engednek erre következtetni.
Útak, épitkezések. Dácia fontos és sok vérrel szerzett provinciája volt Rómának. Hispánia után tán a leggazdagabb is. Ez s az a körülmény, hogy a birodalom szivétől oly messzire s barbár népek közvetlen közelében s vándorlási útjába esett, kényszeritette a rómaiakat, hogy minél több s minél jobb közlekedési és védelmi útakról gondoskodjanak.
Eddig még nem sikerült kideriteni minden útvonalat, a mi Dáciát átszelte, de az eddig ismeretesekből is tudjuk, hogy Szolnok-Doboka-vármegye területén át tekintélyes hosszúságú útvonal húzódott.
Ezen út irányát (Torma: A limes dacicus felső része 117.) Kolozsvártól Apahidáig a Kis-Szamos jobboldalán felismerhetni. Apahidán túl a Kis-Szamos völgyén a folyó balpartjára megy át, irányát azonban közbejött területi változások miatt pontosan nem lehet kijelölni, bár az úttest még a XVI. Század harmadik negyedében is jól látszhatott, mert Heltai: Chronica az Magyaroknak dolgairól 1575, mint korában használt kőútat emliti. Egyes részletei Dengelegen alúl tünnek fel, a szamosujvári castrum mellett pedig, arra felé, a hol a széplaki hegy alatt az államútból Szamosujvárra kiágazó országút balján Makrai László örökösei birtokához tartozó tanya épületei állanak.
Irányát innen a Deés melletti Rózsahegy északi oldala alatt levő úgynevezett Vaskapu-szorosig néhol felismerhetni. Az úttest Deés előtt a Nagy-Szamoson túl, az alsó-kosályi castrumig csaknem mindenütt világosan feltünik, különösen a deés–nagybányai államúttól a Bélahegy alatt kiágazó s az alőri malmokhoz vezető mezei út táján, mely részben rajta vezet át. Az alsó-kósályi castrumon túl nem hatolt, hanem onnan visszakanyarodva, a Bélahegy alatt keleti irányt véve, a Nagy-Szamos völgyén felfelé vonúlt az alsó-ilosvai castrumig, folyton a Szamos jobbpartján haladva. Irányát helyenként, főleg Kozárvár községén túl, Monostorszeg határán, Csicsó-Mihályfalva előtt, majd Bacza és Retteg, Retteg és Felőr közt jól felismerhetni; Felőrön felül pedig az alsó-ilosvai castrumig el sem veszithetni. E táborállomástól Csicsó-Keresztúr községe felső végét a köztemető előtt érintve, Kudu felé irányul s a helység déli részén Bethlennek tart, a kudui úgynevezett Kőbereknél lévén az egykori Szamos-átjáró; irányát azonban a Szamoson túl Bethlen felé talajváltozások miatt nem lehet követni a Bethlenen felül lévő Beke-hegy keleti aljáig, hol a Sajó-vize felé Kócs irányában északkeletnek haladó útat majdnem a Sajó balpartjáig követhetni. Itt ismét keletnek kanyarodva, 194Somkerék előtt Sajó-Udvarhelynek, hol a Sajó-átjáró lehetett, irányúl, a Beke-hegytől folyton a Sajó balpartján haladva. Egyes részletei Sajó-Udvarhelynél, majd a Sajó jobbparti Magyarosnál mutatkoznak s itt vezetnek tovább Besztercze-Naszód vármegyébe. Várhelyig (Burghallen) s azontúl a vécsi castrumig.
Torma Károly tanulmányait, melylyel a kolozsvár- (Napoca) vécsi hadi útat megállapitotta, Ornstein József, vármegyénk lelkes régiségbúvára folytatta s a ravennai névtelen fent emlitett feljegyzésének szerencsés alkalmazása alapján, (mely egy Porolissum, Congri, Sturum, Urgum, Ermericum, Alincum, Capora, Iscina, Tirepsum, Phira (Tyra?) névsort foglal össze, a mit alkalmasint egy régibb hivatalos térképről írt le) a Porolissum és Praetoria Augusta (Mojgárd-Enlaka) közt húzódó hadi útat lehető pontossággal megjelölte. Ornstein számitásai szerint az észak-dáciai nagy transversalis útvonal képe a következő:
Ornstein szerencsés combinatiója alapján tehát vármegyénk három castrumát is megnevezhetjük: Congri (Szamosujvár), Sturum (Alsó-Kosály), Urugm (Alsó-Ilosva), mely nevek – ismételjük – paleografiai emlékeken még nem fordúltak elő.
Sturum és Urgum jelentését nem tudjuk, a Congri azonban érthető, egy angolna-féle hal latin neve (v. ö. A franczia congre = haltanya). Jól sejti Ornstein, hogy Szamosujvár római kori nevében a szomszédos mezőségi tavakra lehet vonatkozás; a mezőségi tavak egyikét ma is Harcsa-tónak nevezik.
195A rómaiak vízvezetékeit aquaeductae ma is csodáljuk. E nemü épitkezésekre csak Apulum táján találtak még, de nagyon valószinű, hogy másutt s tán Szolnok-Doboka területén is léteztek ilyenek.
Feljebb emlitettük, hogy a vármegye területén a sóbányászat nyomaira is akadtak, igen valószinű ennélfogva, hogy mint másutt, itt is épitettek a collegium tagjai gyülekezéseik számára épületeket.
A föliratokból tudjuk, hogy Dácia területén sok templomot épitettek és javitottak. Volt római templom Szolnok-Doboka területén is, mint azt egy alsó-ilosvia kőemlékről tudjuk (C. I. L. 7626.)
A római kultúra hamarosan erős gyökeret vert Dácia területén s a Rómában híres amphitheatrumok szép számmal épültek Dáciában is. Nem csak a nagyobb központokban, de a Dacia porolissensis területén, melynek területébe esett Szolnok-Dobokavármegye is, magában Porolissumban is volt egy amphitheatrum, mint azt egy kőfeliratból tudjuk.
Viszont a római kultúra meggyökerezésére mutat az is, hogy számos fürdőt – balneae – épitettek. Alig van valamire való község úgyszólván, a hol fürdők nyomaira ne akadnánk, a hol csak valamely tábor állomásozott. Ha még nem tudjuk valamennyinek a helyét, ok lehet legfeljebb az, hogy az idő emésztette el a fölismerhetetlenségig, vagy pedig, hogy még az ásatások lanyhán folytatott munkája folytán, nem találtak rájuk.
Torma Károly nagymérvű ásatásai fényes eredményekkel jártak. A Szolnok-Doboka területén eszközölt ásatásainak eredménye, hogy ma biztosan tudjuk, hogy hol voltak az alsó-ilosvai, kosályi s szamosujvári castrum stativum s az alsó-ilosvai katonai fürdők – balneae.
Az ő kutatásai s közlései alapján ismertetjük itt az Alsó-Ilosván fölfedezett katonai fürdők rajzát és leírását.*
Torma Károly: Az alsó-ilosvai álló tábor és emlékei az „Erdélyi Múzeum Egylet” évkönyvei 1864–65. évf. III. köt. 10–17. l.
A) az apodyterium, vetkező szoba, a melyben az a bejárón át bejutott fürdőközönség ruháját vetette le.
B) a destrictarium vagy elaeothesium, kenőszoba. A fürdőközönség a fürdés előtt és után e teremben szokta magát kenetni különböző zsíros és olajos, meg illatos szerekkel az unctorok – kenők – által. Amolyan masszirozó legényeknek felelnek meg ezek. Ezen terem mellet látni még három kis termet, melyeket az a, b és c falak alkottak, de hogy czéljuk mi lehetett, Torma se tudta megmondani.
E) a frigidarium – hideg fürdő, melyben volt a fürdőmedencze, hideg vízzel.
196A frigidariumból a vízkivezető csatornák (x, y) táján látható 2 számú nyiláson két lépcsőn (1, 2) egy fürdőmedenczébe (G) jutunk, majd meg az 1 számú nyiláson az 1 és 2-vel jelelt lépcsőkön egy másik fürdőmedenczébe jutunk (a). Az a és G fürdőmecenczék mellett volt egy harmadik is még (b), melybe kivülről lehetett bejutni az 1, 2 és 3 lépcsőkön. Ezen fürdőmedenczék vizét az x és y alatt rajzolt csatornák vezették ki.
Alsó-ilosvai nagyobb fürdőépület.
Az apodyteriumból (A) egy nyiláson a C tepidarium langymeleg szobába jutottunk. Azok, a kik meleg fürdőt akartak tudniillik, nem az apodyteriumban, hanem itt vetkeztek azért, hogy ennek melege hatása alatt, amíg magukat kenették, hogy kibirják a szomszédságában levő meleg fürdő elég erősen melegitett vizét. A tepidariumot az ŕ propuigeumból = fűtőszoba melegitettek, a melynek melege a praefurnium = fűtőnyiláson át hatolt be.
197Miután a tepidariumban eléggé neki készültek a fürdőzők, hogy kiállják caldarium, melegfürdő bőségét, egy nyiláson át lehetett bejutni (1, 1’ és 2’, 2 közötti nyilás). A caldariumot a D rész mutatja, melyet az a” alatti propnigeumból a b” alatti praefurniumon át fűtöttek.
Úgy a C, mint a D termek praefurniumai mellett a c’, c’ és c”, c” alatt volt a formax – fűtő, – melyben a fornicariusok – fűtők – rakták s élesztették a tüzet.
Alsó-ilosvai kisebb fürdőépület.
A tepidariumot és caldariumot az alboltozatban – suspensura – (a fürdőépület nagy földalatti helyisége volt ez) összegyült és ide csöveken fölvezetett megmelegedett levegő hevitette. E két helyiség vizét az ezen helyiségben elhelyezett üstökben – ahena – melegitették.
Az (F) alatti szoba valószinüleg a fürdőszemélyzet lakosztálya volt Torma szerint.
Ezek volnának Torma szerint az ilosvai katonai fürdők nagyobbikának részei s az előadottak alapján ezek külön-külön czélja.
A nagyobbik s most leirt fürdő Alsó-Ilosva „vár” nevű fönsíkja 198déli részének közepetáján feküdt, a castrumtól mintegy 80–85 ölnyi távolságnyira, a mely megint a várostól körülbelül 300–350 ölnyire esett.
Ezen nagyobb fürdőtől mintegy 10–12 ölnyi távolságban feküdt délkeleti irányban a kisebbik katonai fürdő, a melynek az előbbiek után külön leirását adni fölöslegesnek tartjuk, de adjuk a Torma által készitett rajzot annak egyes részei megnevezésével. (L. 197. lapon.)
Alsó-Ilosva. Praetorium (főparancsnoki lak) s melléképületei.
Ornstein József, ki sok irányban pótolja a Torma Károlylyal megszakadt tanulmányokat, az „Archeologisch-epigraphische Mittheilungen für Oesterreich-Ungarn” czímü folyóirat 1891-ik évi évfolyamában (168–180. lap) közli a „Die römische Niederlassung bei Szamosvár” czímü értekezésében, hogy fűtő-csövekve s más oly leletekre akadt, melyek kétségtelenné teszik, hogy itt is volt a római castrumnak fürdője. Milyen lehetett azonban ezen fürdő berendezése, nem adhat sem ő, sem mi felvilágositást, mert annyira elpusztult, hogy az ásatások semmi más eredményre nem vezethettek, mint csak arra, hogy ilynemü fürdő igen is létezett itt is.*
A dáciai római régészet felejthetlen mestere, Torma Károly 1864-ben a magy. orvosok és term. vizsgálók maros-vásárhelyi vándorgyülésén szóbeli előadást tartott a szamosujvári fürdőkről (Magy. Orv. stb. munkálatai X. 1864. 77. 81.), mely sajnos, nyomtatásban sem jelent meg.
)
Castrumok (álló táborok). Mindezen épitkezéseknél azonban legfontosabbak voltak azok, melyek védelmi czéllal épültek. A meghóditott Dácia őrségére eleinte elégségesnek látszott egy legio, ez volt a Legio XIII. Gemina, mely Apulumban székelt. Később, midőn a barbárok 200betörései, mind gyakoriabbak s veszedelmesebbek lettek, elkerülhetetlennek látszott, hogy még egy legio küldessék ezen provinciába. Ezen új legiót, a legio V. Macedonicat Septimius Severus küldi Dáciába. Székhelyéül Potaissát (Tordát) rendelvén el.
Az alsó-ilosvia castrum részletes képe. (II-ik tábla.)
A történetíróknak azonnal föltünt s megmagyarázni is tudták, hogy mikép volt az, hogy a míg más határszéli tartományokban, a milyen volt per eminencian Dácia is, az őrséget alkotó legiók a provincia legkülsőbb pontjain állomásoztak, addig Dáciában a központban Apulum-ban székelt az egyetlen legio. A magyarázat ez volt: Dácia természetes erősségekkel ellátott provincia volt, melyet legfeljebb a szorosokon kellett 201védelmezni a betörő ellenség ellen. E tekintetben a római birodalom szintén intézkedett Dácia védelmét illetőleg. Valamennyi szorosan állitottak föl a római táborokat – castrum, melyek itt állandó őrségre lévén szánva, állandó táborhelyet épitettek, eltérőleg azon táborhelyektől, melyeket a hadviselés idejére, úgyszólván mozgó tábort alapítottak, s a melyeket a háború befejezésével fölszedtek s indultak tovább.
Ilyen állandó táborok számára váltak szükségesekké a föntemlített s leírt katonai fürdők is, a milyenekről Alsó-Ilosva és Szamosujvárnál emlékeztünk meg.
A rómaiak minden oly provinciájuk határait, melyeket az ellenség ellen a kirendelt katonai őrségen kívűl semmi más nem védelmezett, mesterséges védőművekkel – vallum – láttak el. Mint föntebb említettük, midőn a legióknak provincia belsejében való állomásozásáról volt szó, Dáciát természetes határai erősitették, védvén meg, ilynemü vallumokra nem szorult. Egyetlen helyen mutatnak ki ilyet Dácia észak-nyugati határán Tihó és Kis-Sebes közt.* Némelyek ezt a vallumot is kétségbe vonják s igen helyesen jegyzik meg, hogy csak rossz olvasás folytán lehet az Alsó-Kosálynál talált föliratból arra következtetni, hogy ilyen mesterséges római erődités létezett volna a Meszes hegység meredek völgyében. A fölirat így hangzik:
Torma Károly: A Limes Dacicus felső része. Budapest 1880.
Mommsen a C. I. L. III. 165. l. 827. sz. a. a következő olvasását adja, mondván „legendum videtur”:
Deae nemesi reginae Valerius Valentinus beneficiarius consularis, miles legionis XIII. geminae, Gordianae, aedilis coloniae Napocae, a consulibus subsignavit Samum cum regione trans vallum imperatore domino nostro M. Antonio Gordiano Augusto et Aviola consulibus X. kal.*
Magyarul: Nemesis királyné istennőnek Valerius Valentinus consuli beneficiarius (Beneficiarius az volt, a ki valami jutalomra érdemes tettért a consultól valami jótéteményt fogadott el) a gordinai XIII. legio gemina katonája, Napoca colonia aedilise a consuloktól Samust a transvallumon túli vidékkel együtt kapta a mi urunk Marcus Antonius Gordianus uralkodása és Aviola consul idejében … X-ik kalendója.
Az olvasáshoz hozzá füzött magyarázatban, midőn a Torma által a Kis-Sebes és Mojgrád közt elvonuló 202vallumról emlékszik meg, így nyilatkozik: Ceterum non ignoro interpretationem hanc licet probabilem, tamen minime certan esse…
Itt nincs helye a vitának és bizonyitásnak e kérdést illetőleg, s elég ha kijelentjük, hogy e helyen – Kis-Sebes és Mojgrád közt – nem volt római vallum, ha van ilyennek valami nyoma, akkor valószinü Ortvay állitása, hogy ez barbar korbeli, valamely későbbi s nem a II. századból.
A természettől jól megerősített Dácia védelme tehát nem a mesterséges vallumokra, hanem oly helyeken, a hol az ellenség betörésétől lehetett tartani, a castrumokra – táborhelyek – volt bízva.
Mi volt a castrum?
Ha a római háborút viselt, oly helyet keresett ki, a hol megtelepedve s azt megerősitve bizonyos lehetett abban, hogy a sereg biztonságban van s onnan kiindulva, győzelme is bizonyos.
A római hadsereg négyszög – rendesen négyzet – alakban fölállitva indult az ellenségre. Ez állásban maradt meg helyén akkor is, ha éjjelre valahol kellett vesztegelnie.
Ha a római hadsereg rövid ideig – nehány napig – maradt egy helyen, a megerősített táborhely neve aestiva volt, ha pedig huzamosabban, hiberna, valószinüleg mert csak tél idején, be nem fejezett hadjáratkor kellett huzamosabban tartózkodni egy helyen. Az aestiva táborhely neve megint mansio volt, ha egy éjjelig maradt a tábor egy helyen ez stativa – álló tábor – ha több éjjelen vagy nappalon át. Később ritka a hiberna elnevezés és csak az aestiva és stativa fordulnak elő.
A négyzet alakban elhelyezett tábor rendesen úgy volt beosztva, hogy a hadtesten át két nagy út vonult el, egyik az éjszaki homlokzat közepétől a déliig s a másik keletről nyugati irányban az éjszaki homlokzattal párhuzamosan.
A négyzetben fölállitott hadsereget kettős sánczczal erősítették meg.
A négy oldalán egy-egy kapu nyilt. Ezeken kívűl minden szögleten volt még egy-egy őrtorony is (specula).
Nem tartozik ide elmondanunk, mikép volt elosztva a külömböző katonaság – a gyalogság és lovasság – meg más segédcsapatok s csak ép az ismert s fölfedezett két táborhely leírásával foglalkozhatunk.
Mikor valamely helyen egy római tábor állandóan megtelepedett, akkor már az erőditési munkálatok is nagyobb mérveket öltöttek. Nem elégedett meg a fölhányt földgátakkal, hanem erős kőfalakat emelt, de egészen az előbbi mintára.
203Az alsó-ilosvai tábor. A Torma által kiásott és leírt római tábor és katonai város – mert a hol ily állandó s nem álló, a mi a stativum meg nem értett szószerinti forditása, tábor ütötte föl tanyáját, rendesen nagyobb s magától értetődő katonai telep is keletkezett, a melyet rendesen katonai városnak nevezünk – Alsó-Ilosvától egy kisded magaslaton mintegy 300–350 ölnyire feküdt s két őrtorony teljesítette még vele együtt az őrségi szolgálatot. Alakja szabályos négyszögü volt, mint a fentebbiekben is elmondtuk ezt általában a táborhelyekről. Egy-egy oldala 182 m. hosszú volt. A védfalak vastagsága pedig 1.26 méter. A sarkakon állt ezenkivül egy-egy bástya. Kapui közül a porta principalis (200. l. közölt ábra) maradt meg. A tábor belsejében láthatunk még egy épületmaradványt (I.) Torma szerint ez a praetorium és katonai lakok számára épűlt. A már fentebb leírt fürdőépületek a táborhely közelében itt – északnyugati irányban – feküdtek. A többiekben a mellékelt két ábra tökéletes útbaigazitást ad.
Másik fontos védelmi hely volt az alsó-kosályi táborhely, melylyel sajnos, behatóan senki sem foglalkozott. A mit e castrumról tudunk az irodalomból, csak feliratokra szoritkozik, míg maga a castrum fekvése, nagysága, épitkezése és részletei nincsenek tárgyalva. Annyival becsesebb előttünk a jelenlegi alsó-kosályi gör. Kath. Lelkész Centea Illés úr egy kéziratos műve e czím alatt „Notitita topografice si fragmente istorice privitoriă la Cheşeiu 1895”, mely a castrumra vonatkozólag is megteszi az első kezdeményező lépéseket, míg egy nagyobbszabású ásatás a kérdést szélesebb alapra helyezi, majd Centea felvétele, melyet én is utána számitottam, az alábbi képet mutatja az alsó-kosályi castrumról:
A szamosujvári castrummal Ornstein József cs. és kir. nyug. őrnagy foglalkozott legtöbbet s tanulmányai eredményét a fent idézett helyen összegezte. E castrumnak mindössze alakja constatálható, melyen az a feltünő, hogy nem négyzet alakú, hanem szabálytalan hatszögü lett az által, hogy egy negyedik oldalának második éjszakra nyúló fele két behorpadt oldalat mutat. Mi lehetett ennek az oka, nem tudjuk. Hol, mely tájon lehettek a kapui, gyanitani lehet, de biztonsággal meg nem állapithatók, mert a falak roppantul meg vanna rongálva s alig látszanak ki a földből.
204Marad ezek után annak a megállapitása, hogy e három castrumban mily római csapatok teljesítették az őrséget?
Jóllehet a rómaiak hamar fölismerték Dácia provinciáinak védelmi szempontból való fontosságát, de mert azt is látták, hogy a természettől jól van megvédelmezve, mindaddig, míg a külső ellensége támadása veszedelmessé nem vált, nem gondoskodtak az átjárók megerősitéséről.
Ornstein József felvétele a szamosujvári castrumról és környékéről.
Ezen komolyabb veszedelmek idejéig a már emlitett XIII. legio (Legio XIII. Gemina) teljesitette az egész Dáciában s így vármegyénkben is ennek a segédcsapatai ügyeltek föl. Midőn aztán Septimius Severus a legio V. Macedonicát is áttette Dáciába Potaissa székhelylyel, az őrségi kerület ketté oszlott s vármegyénk is ennek a hatáskörébe esett. A mind komolyabb külső veszedelmek föllépésével kellett épiteni vármegyénkben a három állandó castrumot a Szamos-völgye mentén.
205Alsó-Ilosván talált római régiségek.
A határmenti castrumok őrségét rendesen alak, cohorsok vagy numerusokra bízták. Eddigelé a következő segédcsapatokról van tudomásunk, 206hogy Szamosujváron, Alsó-Ilosván és Alsó-Kosályon állomásoztak: az alak közül Szamosujváron állomásozott az Ala II. Pannoniorum. Alsó-Ilosván az Ala I. Tungrorum Frontoniana, Alsó-Kosályon pedig szintén állomásozott egy Ala, de nem tudjuk milyen, mert a föliratból nem lehet kiolvasni. A cohorsok közül csak az alsó-ilosvai Cohors II. Brittanica miliaria s az alsó-kosályi Cohors I. Brittanica miliariaról van tudomásunk. A numerusok közül pedig csak a Numerus p(editum?) P(almyrenorum v. Pannoniorum?)-ról tudjuk, hogy Alsó-Ilosván állomásozott.
Dolichei Jupiter bronz szobrocskája Alsó-Ilosváról.
207Valószinü, hogy más és több ala, cohors vagy numerus is állomásozott e három helyen, mert ezeket gyakran szokták volt a rómaiak elhelyezni hol egyik, hol másik helyre. Azonban, mivel az adatok ezekre vonatkozólag teljesen hiányzanak, kénytelenek vagyunk beérni ezekkel. Minden egyes ala, cohors vagy numerus neve megmondja, honnan toborozták s tették át a vármegyénkben teljesitendő határőrségi szolgálatra.
A castrumok környékén, mint láttuk, élénk élet fejlődött ki, s az útak, mik a castrumokat összekötötték s melyeket a katonák épitettek ki, bizonyára – habár első sorban ily czéllal készültek – a kereskedelmi forgalom élénkitése és előmozditására is szolgáltak.
A vármegyénk területén eszközölt ásatások nem csak a castrumok s hozzájuk tartozó épületek nyomait födték föl, de számtalan római pénz, edény, bronz s más ipari és művészeti czikkeket hoztak napfényre, nem is szólva a számtalan kőfeliratokról, melyek első sorban figyelmeztették a régészt arra, hogy vármegyénkben az egykori nevezetes Dácia éjszaki részén mily élénk s fontos római élet virágzott.
Ceres bronz szobrocskája Alsó-Ilosváról.
Torma Károly az Erd. Muz. Egyl. föntemlitett évkönyveiben név és évszám szerint sorolja föl az Alsó-Ilosván talált római érmeket, melyeknek száma Vespasianus császár idejétől Philippus Pater idejéig 115. Talált ezenkivül 30 drb különböző alaku téglát, 8 drb melegvezető csövet s három drb téglabélyeget. A téglákon különböző állatok nyomai 208láthatók. Számos még az olyan lelet, a mi a rómaiak itteni ipari és művészi fejlettségéről tanuskodik. Van ezek között szobor, ékszer, hadi öltöny, fegyver s különbözőbbnél különbözőbb házi szerek.
Ez volt vármegyénk élete a rómaiak idejében. Fontos hadászati pont, melyen, a míg a római őserény – a virtus Romana – ki nem halt, pezsgő római élet, virágzó ipar és kereskedés fejlődött ki. De a mint ez kialvóban van, itt is beáll a zsibbadás s a megbénult központ a végtagok életerejét szívja ki még, hogy fölemésztve, kihasználva ezt is, összeroskadjon s maga alá temessen egy ragyogó s fölemelő tettekben s undoritó bünökben gazdag multú nemzetet. A nemzetek halála nem olyan, mint az egyéneké, a természeti törvény szükségszerü következménye, hanem a büneikért való megbünhődés.
S most adjuk át a szót a föliratoknak, melyeket vármegyénk területén találtak s a melyek maguk hol bővebben, hol szűkszavuabban regélnek vármegyénk római kori történelméről. A fontosabbaknak magyar forditását adjuk.
