A Rákóczi-szabadságharc
A Rákóczi-szabadságharc
Az elégedetlenség Habsburg-ellenes felkelésbe torkollott, amely azonban lényegileg különbözött az eddigiektől. Ez a küzdelem már nem az Oszmán Birodalom háttér-támogatásával indult. Magyarország önálló államiságáért saját erőforrásaira támaszkodva szállt harcba, és önálló diplomáciai lépésekkel szövetségeseket keresve próbált elszakadni a Habsburg Birodalomtól. A szabadságharc élén II. Rákóczi Ferenc (1676-1735), a hírneves, erdélyi fejedelmeket is adó felső-magyarországi arisztokrata család Habsburg-hűségben felnevelkedett sarja állott. Rákóczi először XIV. Lajos francia királlyal próbált diplomáciai kapcsolatba lépni. A diplomáciai tapogatózásra azonban fény derült, és Rákóczit a bécsújhelyi börtönbe zárták. Innen megszökve menekült Lengyelországba, ahol Esze Tamás, tarpai jobbágy kereste fel a hegyaljai bujdosó parasztok üzenetével, hogy őt hívják mozgalmuk vezérének. Rákóczi elfogadta a hívást és 1703-ban fegyverbe szólította az ország minden rendű és rangú, nemes és nemtelen lakosát. A felhívásra legelőbb a paraszti tömegek reagáltak – hiszen Rákóczi vetési pátensében (1703) a hadbavonuló jobbágyokat mentesítette a közterhek és a földesúri szolgáltatások alól; és csak később, a gyors tisztántúli győzelmek után csatlakozott a felkelők táborához a megyei nemesség és a főurak egy része. 1704 elejére szinte az egész ország a felkelők kezére jutott. Rákóczit még ebben az évben erdélyi fejedelemmé választották.
Az 1705. évi szécsényi országgyűlés szervezte meg a szabadságharc államát, a szövetkezett magyarországi rendek konföderációját, és itt választották meg Rákóczi Ferencet Magyarország vezérlő fejedelmének. A mellette felállított 28 tagú szenátus irányította az államügyeket. Az újonnan trónra lépő Habsburg-uralkodó I. József (1705-1711) megpróbált tárgyalásokon egyezkedni a felkelőkkel, azonban ez csak időhúzási akció volt, ami után ismét kiújultak a harcok. A kurucok, híres generálisuk Vak Bottyán János, valamint Esze Tamás brigadéros, Béri Balogh Ádám kapitány és mások vezetésével, ügyes portyákkal és rajtaütésekkel gyengítették a császári haderőt. A szabadságharc nem rendelkezett azonban jól felszerelt és kiképzett regurális hadsereggel, így a nagy, nyílt csatákban a kurucok rendre vereséget szenvedtek. Az 1707. évi ónodi országgyűlésre már gazdasági-utánpótlási, és politikai-diplomáciai nehézségek közepette került sor, mégis ekkor mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását. A francia király, XIV. Lajos, bár kisebb-nagyobb segítséget nyújtott Rákóczinak – pl. havi tízezer tallér segélyösszeg küldésével is -, a nyílt kiállást nem vállalta a magyar szabadságharc mellett. A Nagy Péter orosz cárral Varsóban kötött szövetség (1707) Oroszország más irányú lekötöttségei miatt kihasználatlan maradt. A kuruc állam egyre nagyobb belső problémákkal küzdött: a jobbágykatonaság megfáradt, kilátástalannak látta a harcokat; a magyar gazdaság sem bírta a hadsereg ellátásának terheit, a nemesség pedig kiváltságai elveszítésétől tartva kivonta magát a küzdelemből, elpártolt Rákóczitól. Ráadásul az 1708. év sorsfordító vereséget hozott, amikor is Trencsénnél a legjobban felszerelt, legerősebb kuruc sereget verte szét a mindvégig rendkívüli harcászati fölénnyel rendelkező császári katonaság. Ezután sorra elesett Érsekújvár, Lőcse és a felső-magyarországi részek, s a kurucok vereséget szenvedtek a Romhánynál vívott ütközetben (1710) is. Az ország kimerültségét tetőzte a dühöngő pestisjárvány. Rákóczi még reménykedett Nagy Péter segítségében és 1711 elején Varsóba utazott. Közben azonban hadvezére és megbízottja, Károlyi Sándor tárgyalásokat kezdett gróf Pálffy János császári fővezérrel, és minthogy megfelelő feltételekben sikerült megállapodniuk, a kuruc seregek a Szatmár megyei Nagymajténynál 1711. május 1-én letették a fegyvert.
A szatmári béke amnesztiát ígért mindenkinek, aki visszatér a császár hűségére, és általánosságban kimondta, hogy a király megőrzi Magyarország és Erdély alkotmányos jogait, biztosítja a protestánsok szabad vallásgyakorlatát, megszünteti a Neoacquistica Commissio-t, vitás ügyekben pedig az országgyűlésre bízza a döntést.
Kétségtelen, hogy az adott politikai és hadihelyzetben a békeokmányban foglaltak a felkelők számára a lehető legkedvezőbb feltételeket biztosították, mindennemű megtorlás és bosszú nélkül. A nemesség soraiból legtöbben éltek a felkínált amnesztia lehetőségével. Maga Rákóczi fejedelem néhány hívével együtt rövid franciaországi tartózkodás után Törökországban, a Márvány-tenger partján, Rodostóban lelt menedékre és második otthonra 1735-ben bekövetkezett haláláig.
II. Rákóczi Ferenc
