A béke szószólója
A béke szószólója
A hazai irodalomban ezekben az években megerősödött az a nézet, hogy a veszélyeztetett, háború felé sodródó világot az emberies hagyományok feltámasztásával, a béke eszményének propagálásával lehetne megmenteni. Az a költői-írói kör, amelyhez Radnóti közel állt, e gondolat jegyében hívta életre az Argonauták c. folyóiratot, s itt fogalmazódott meg az az elhatározás is, hogy egy hatalmas költői béke-antológia szerkesztésével teremtsék meg a jóakaratú költők szövetségét. A szép tervet nem sikerült megvalósítani, helyette született a Pásztori magyar Vergílius c. gyűjtemény a jeles klasszika-filológus, Trencsényi-Waldapfel Imre szerkesztésében. Ebbe fordította le Radnóti a latin költő IX. eclogáját, amely új színnel gazdagította saját líráját is. 1938-ban megírt Első eclogájában tudatosan támasztotta föl, s tette sajátjává az antikvitás e jellemző líratípusát, annyiban módosítva azt, hogy az ő eklogáiban nem a szereplők reflexióiból ismerjük meg az ellenséges világot, hanem többnyire maga a költő az, aki különféle, mind szorongatottabb élethelyzeteiben kérdez, mérlegel és emlékezik, s hol párbeszédes, hol monologizáló előadásban állítja szembe a béke idilli érzéseit a háború szörnyűségeivel.
Az Első ecloga születésének évétől, 1938-tól számíthatjuk Radnóti költői kiteljesedését. Ekkorra szilárdult meg benne küldetéstudata, amelyet így fogalmazott meg Garcia Lorca példája nyomán: „Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költő? – Nem menekült el a drága Attila se, csak nemet intett – folyton e rendre.” A költő ebben az értelmezésben az ószövetségi próféták, Isten megbízottjainak utóda, akinek minden körülmények között vállalnia kell sorsát. Ez a sorsvállaló gesztus adja meg paradox szabadságát: „s ki költő és szabad szeretne lenni, – egy fényes kés előtt kiálthat-é?” – kérdezi Csütörtök c. versében. S ezt a „végtelenbe tekintő”, a földi út végességét tudatosító, küldötti eltökéltséget akkor is szívósan őrizte, amikor hazájában „száműzötten”, „búbánattól ütötten” kellett élnie, mint a zsidótörvények sújtottjának, akit mégis megerősít a felesége részéről felé áradó szeretet, s az a meggyőződése, hogy „a föld bölcs rendje” előbb-utóbb „visszatér” (Veresmart). Az ideális világrenddel és az elmúlással szembesít Radnóti utolsó korszakának versvilága. Költeményeiben fel-feltűnnek az angyalok – hogy a világ megmentését vagy pusztulását jelképezik-e, erre nehéz volna egyértelműen válaszolni – s talán leggyakrabban és leghangsúlyosabban a halált és szinonimáit említi bennük.
Radnóti feleségével, Gyarmathy Fannival 1938-ban
