Diszkrimináció, homogenizálás
Diszkrimináció, homogenizálás
A diszkrimináció és homogenizálás nyelvpolitikai eszközei: a) előítéletgyártás, stigmatizáció (bozgor ’hazátlan’), b) az oktatás szűkítése (iskolák összevonása, körzetesítése, megszüntetése, vegyes és kéttannyelvű oktatás, bizonyos iskolatípusok, szakmák, képzettségek csak az államnyelven végezhetők), c) közigazgatási, egzisztenciális megszorítások (bizonyos ügyek csak államnyelven intézhetők), d) pszichológiai terror (megfélemlítés: Na Slovensku po slovensky! ’Szlovákiában szlovákul’, romániai feliratok: Csak románul beszéljetek! stb.), e) az anyanyelvi névhasználat (személynév, intézménynév, településnév) korlátozása.
A diszkriminatív névpolitika eszközei: a) a név alapján a mindennapi életben szóbeli megkülönböztetés, stigmatizáció („Ha itt élsz, adj itteni szokás szerint nevet a gyerekednek!”, pl. Tamara Tóthová), b) a nevek átírása más helyesírással, transzkripció (Rakoci, Pazman, Tornal’a), c) az eredeti nevek használatának korlátozása, tilalma a hivatalos alkalmazásban (Kolozsvár-Cluj~Cluj-Napoca), d) az eredeti nevek hangzásához és jelentéséhez igazodó más nyelvű név (Ungvár~Uzsgorod, Fülek~Fil’akovo, Lőcse~Levoca, Szatmár~Satu Mare), e) névcsere: tükörfordítással keletkezett új név (Spisská Nová Ves~Szepesújhely, Gyulafehérvár~Alba Iulia), illetve teljesen új név (Pozsony~Bratislava, Párkány~Štúrovo), f) a név elvesztése, a lokalitás, a személyiség megsemmisítése.
Az egyén és a nemzeti közösség válaszlehetőségei az elnyomó nyelvpolitikára (az egyén és a közösség érdekei szétválhatnak): a) anyanyelvi önkorlátozás: együttműködés (az érvényesülés érdekében a preferált államnyelvi iskolák igénybevétele), a kiegyenlített kétnyelvűség (az asszimiláció előföltétele) és az önkéntes nyelvfeladás a nyelvcsere, b) ellenállás: marginalizálódás, passzív rezisztencia, polgári engedetlenség, felkelés, erőszak.
A nemzetállameszme mellett létezik egy másik, jóval demokratikusabb és jövőbe mutató megoldás, amelyet különböző európai szervezetek ajánlanak: az Európa Tanács 1201-es „ajánlása”, és a kisebbségi és regionális nyelvek chartája, illetve a (megvalósult és működő) nemzeti autonómiák eszméje. A határokon túli magyar kisebbségek számára különösen azok a megoldások lehetnek példaértékűek, amelyek esetében a lakosság akaratától függetlenül megváltozott államkereten belül („nem mi léptük át a határokat, hanem a határok léptek át bennünket”) találtak megnyugtató megoldást ( finnországi svédek, belgiumi, dél-tiroli németek; moldovai gagauzok). A nemzeti autonómia önkormányzatot, önrendelkezést jelent, és a dél-tiroli példa alapján a legjobb megoldás az elszakadás, a szeparatizmus ellen! Az Európai Unió 1991. december 16-i nyilatkozata a kelet-európai új államok elismerésének feltételeként írta elő a kulturális, közigazgatási (rendőrség), törvényhozási, bírói autonómiát, de még a kettős állampolgárság lehetőségét is.
