Erdélyi János (1814–1868)
Erdélyi János (1814–1868)
A század közepére már rendkívül nagy volt a közzétett népdaloknak halmaza: a negyvenes években Erdélyi Jánosnak, a kiváló filozófusnak és modern irodalmárnak jóvoltából megszületett az ekkor már évtizedes „társadalmi” gyűjtőmozgalom által összegyűjtött sok ezer népdalszöveg-anyag nagy rendszerezése is: 1846–48-ban három nagy kötetben jelentek meg a Népdalok és mondák. Erdélyi nagyjelentőségű tanulmányok sorát írta meg a népköltészetről: bár nála is él még a Herder/Kölcsey-féle elmélet szép archaikus és utópisztikus víziója „a nemzet családéletéről”, ő már nem csupán történeti értékeket, hanem pl. rétegekre jellemző szociológiai tanulságokat, valamint egyértelmű esztétikai szépségeket is keres és talál az adott szövegekben, a valódi népi költészet irodalmi tanulmányozását és példaadását pedig azért szorgalmazza, hogy a romantikus nemzeti (individuális) eredetiség jegyében egy népies, de modern műköltői irodalom megszületését és kibontakozását segítse elő. 1848 után Erdélyi más műfajok áttekintésével is foglalkozott (Magyar közmondások könyve, 1851, Magyar népmesék, 1855), s föllépett a népies irodalmi divat túlzásaival szemben is.
Ugyanilyen törekvések hívták létre a századközép többi nagy folklórgyűjteményét is – közülük minden szempontból kiemelkedik Kriza János (1811–1875) erdélyi unitárius pap gyűjteménye, a Vadrózsák (a gyűjtés kezdete: 1842, megjelenés: 1863), mely az addig alig ismert, rendkívül gazdag székely népköltészetet, s kivált a székely népballadákat tette közzé, igen nagy irodalmi elismerést, Arany János esetében lelkesedést is aratva. A század utolsó harmadában pedig már akadémiai tudományossággal folyik majd a Magyar Népköltési Gyűjtemény hosszú ideig élő sorozatának kiadása, a kiadók között olyan nagy jelentőségű irodalmárok közreműködésével is, mint pl. Arany László.
