A Nyugat irodalomértelmezése
A Nyugat irodalomértelmezése
A Nyugat egymást követő három nemzedéke a nemzeti klasszicizmusénál korszerűbb irodalomfelfogást honosított meg. Írói, kritikusai tanulmányok, esszék hosszú sorában folytatták a nemzeti klasszicizmus kiegyenlítő szemléletét, de nyitva hagyták az irodalom továbbfejlődésének lehetőségét, és nem zárták le az értékek folyamatos növekedését Arany koránál. A befejezetlen múlt e nyitott történetisége jellemezte Babits Mihály irodalomtörténeti írásait. A Petőfi és Arany (1910), Az ifjú Vörösmarty (1911), A férfi Vörösmarty (1911), Magyar irodalom (1913), Tanulmány Adyról (1920), A kettészakadt irodalom (1927) c. tanulmányában, valamint Az európai irodalom történetében (1934–35) bontakozott ki az új szemlélet. Ennek jegyében írta meg Schöpflin Aladár (1872–1950) a modern magyar irodalomról szóló összefoglaló könyvét (A magyar irodalom története a XX. században, 1937), s ennek jegyében dolgozott a Nyugat első nemzedékének legtöbb kritikusa.
Az első nemzedék az irodalom-megközelítés módját is megújította, Ignotus (Veigelsberg Hugó 1869–1949), Osvát Ernő (1877–1929), Hatvany Lajos (1880–1961) a kritikai impresszionizmus módszerét követte, Balázs Béla (1884–1949), Fülep Lajos (1885–1970), Lukács György (1885–1971) a szellemtörténeti irányt honosította meg. Lukács fiatalkori pályaszakaszának nemzetközileg is kiemelkedő munkája volt regényelmélete (Die Theorie des Romans, 1920). Későbbi pályaszakaszaiban a marxizmus elméletéhez fordult, s ennek is nemzetközileg egyik legjelentősebb esztétája és filozófusa lett.
A szellemtörténeti irányt követte a második és harmadik nemzedék. A második nemzedékhez tartozott Baránszky-Jób László (1897–1987), Kerecsényi Dezső (1898–1945), Féja Géza (1900–1978), Barta János (1901–1988), Halász Gábor (1901–1945), Szerb Antal (1901–1945), Németh László (1901– 1975), Illés Endre (1902–1986), Keresztury Dezső (1904–1996), Cs. Szabó László (1905–1984). Féja Géza és Németh László a népi mozgalom ideológiája szempontjából foglalkozott a régebbi és újabb magyar irodalommal. Szerb Antal a Nyugat szellemiségét követte, s mind magyar irodalmi, mind világirodalmi összefoglalása (Magyar irodalomtörténet I–II. 1934; A világirodalom története I–II. (1941) a korszak legjelentősebb munkái közé tartozott. Thienemann Tivadar (1890–1985) írta az első korszerű irodalomelméleti összefoglalást (Irodalomtörténeti alapfogalmak, 1930). A harmadik nemzedékből kiemelkedett Bóka László (1910–1964), Kardos Tibor (1908– 1973), Mátrai László (1909–1983), Tolnai Gábor (1910–1990), Martinkó András (1912– 1989), Rónai György (1913–1978), Sőtér István (1913–1988), a valamivel fiatalabbak közül Szauder József (1917– 1975). Az ő 1945 utáni munkásságukra – Rónay György kivételével – hatással volt a marxizmus is.
