halott
halott: az ÓSz felfogásában olyan lény, akiben már nincs benne az éltető erő v. a lélek (nefes), ill, az élet lehelete (ruah), s így már nem képes az élők világában mozogni és láthatóvá válni (® halál). Az életből eltávozás a haldoklót búcsúszavakra késztette. A búcsúszavak védekező szavak, dicsőítő ének, áldás, utolsó intelmek v. utolsó rendelkezések formáját ölthették (® búcsúbeszéd, ® Jákob áldása). Ha a halál beállt, elkezdődött a ® halottsiratás (ezzel gyakran fizetett ® siratóasszonyokat bíztak meg), a ® gyász. A ~ egyiptomi szokás szerinti mumifikálása (vö. Ter 50,26: József) Palesztinában nem dívott. A holttestet illatszerekkel vászon lepelbe csavarták és rendszerint még a halál napján sírba helyezték; szarkofágot ritkán alkalmaztak (® temetkezés). A ~ további sorsát illetően az ÓSz mezopotámiai elképzeléseket tükröz. A ~ leszáll a ® holtak országába, s ott árnyékként a porban és a sötétségben folytatódik a léte (® élet a halál után). Jóllehet az alvilág olyan ország, ahonnan nincs visszatérés (Jób 7,9), Istennek hatalmában áll a ~at visszahozni (® feltámasztás). Halála után Krisztus is leszállt a holtak országába, de nem legyőzöttként mint a többi ~, hanem győztesként, hogy szabadulást vigyen. A halálon a végső győzelmet a feltámadással aratta Krisztus. Ezzel új ® eónba érkezett, amely épp az ő feltámadásával vette kezdetét. A hívőknek a Krisztussal való közösség révén már polgárjoguk van a ® mennyben, ezért haláluk után mindjárt beléphetnek oda. – Izr. fiai tiszteletben tartották a ~akat, a híres elődök sírja zarándokhely lett, de a ~ak istenítése ismeretlen a Bibliában. ® kísértethit.
