A SZABADSÁGHARCTÓL ELSŐ VILÁGHÁBORÚIG (Fábián Pál)
A SZABADSÁGHARCTÓL ELSŐ VILÁGHÁBORÚIG
(Fábián Pál)
(Fábián Pál)
Nyelvünk a szabadságharc után, annak elvesztése következtében súlyos válságba jutott: 1849 után a minden irányú németesítésnek rendkívül erős hulláma öntötte el az országot.
Német lett a közigazgatás nyelve, idegen tisztviselők özönlötték el a hivatalokat. Intézkedések történtek a gimnáziumi oktatás németnyelvűsítése érdekében. A pesti egyetemen németül (és latinul) oktattak. A reformkorban a nemzeti ipar szorgalmazói az ipar, s általában a gazdasági élet nyelvét is magyarrá akarták tenni; a győztes osztrák tőkének ez természetesen nem állt érdekében. A korszerűtlen céhrendszert felszámolták ugyan, de az országba csalogatott mesterek fejlettebb technológiájuk idegen (többnyire német) műszavait is magukkal hozták.
Érthető tehát, hogy nagy számban vertek gyökeret nyelvünkben magyar szavakból álló idegenszerűségek, amilyenek pl. ezek a még ma is élők: elkéste a vonatot ‘lekésett a vonatról’, előfizeti az újságot ‘előfizet az újságra’, jól veszi ki magát ‘jól fest, mutatós’ stb. – Tömérdek német szakszó, mesterségszó özönlött be az iparok nyelvébe, amelyeknek egy része még ma is él a műhelyek beszélt nyelvében, a szaknyelvi zsargonban: kirner, abléz, glettel, drehus, subler, pájszer, plattni, vinkli, fájront, cúzacc, culáger, lichthóf, hokedli, hózentráger, cugehőr stb.
Nyelvújítás a Bach-korszakban
A Magyar Nyelvőr megindítása
Az ortológusok és ellenfeleik
Az ortológia a mérlegen
A korszerű szakszókincs megteremtése
