Bagota.

Full text search

Bagota.
Bagota, zsitvamenti magyar kisközség, körjegyzőségi székhely, 161 házzal és 1155 róm. kath. és ref. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója Ógyalla, vasúti állomása Udvard. A Désházyak ősi fészke, mely családnak Désházy István komárommegyei főispánban magva szakadván, 1534-ben Ordódy György és János kaptak rá királyi adományt. Ettől fogva az Ordódyak az urai és ma is nekik van itt nagyobb birtokuk. A község a török dúlások alatt elpusztult. 1552-ben mindössze 10, ez évvel később már csak három ház volt a faluban. Hogy a törökök zaklatásait mily nehezen tudta kiheverni, bizonyítja az 1576-iki összeírás, a mikor itt még mindig csak 12 ház állott épen. A törökök kiűzetése után azonban gyorsan népesült és virágzó állapotba jutott, úgy hogy a mult század közepén majdnem kétszázzal több lakosa volt, mint most. A községben hat régi nemesi kuria van és három újabb úrilak. Mindezeket az Ordódyak építették és háromnak a kivételével ma is az Ordódyak kezén vannak. Az egyik régi kuria jelenleg Baranyay Máriáé, a másik pedig Udvarnoky Kálmánné, szül. Sebestyén Vilma örököse: Justh Józsefné, szül. Sebestyén Margit tulajdona. Az itteni katholikus templomot és iskolát 1739-ben az Ordódy család építtette és máig is ez tartja fenn. A községhez tartoznak az Ordódy Pál-, Kálmán- és Udvarnoky-féle puszták.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť