II.
II.
Perczel Mór nem talált egyenességet az igazságügyminiszter kivánatában, mert azzal, hogy a ház Kossuth Lajos tegnap kifejtett értelmezésének irásba foglalását kivánta, még nem mondotta ki, hogy többé nem lehet hozzászólani, a mint hogy őt véleménye nyilvánításától semmiféle közbeszólás sem fogja visszatartani. A ma fölolvasott nyilatkozat egészen új, s nagy részben eltérő attól, a mit a pénzügyminiszter tegnap előterjesztett. «Részemről, – így szólott – ki a miniszterium politikáját az országgyűlés megkezdése óta nem tudtam tovább osztani, nem abban látok nehézséget, hogy azon segedelem, melyet mi némileg, habár csak szóval is kimondunk Ausztria részére, mikép fog alkalmaztatni. Hanem az eltérő pont a két vélemény közt ott van, vajjon szabad-e Magyarországnak kimondani, hogy segélyt ad? S épen azért, miután itt oly nyilatkozatot hallottam, hogy ezen kérdés már el lenne döntve a ház többsége által, a nélkül, hogy azon töredék, melynek e tekintetben én is részese vagyok, határozott véleményben nyilatkozott volna: miután ez a praeoccupálja véleményünket, kötelességemnek tartom ezen eljárás ellen tiltakozni.»
Deák Ferencz igazságügyminiszter: Felvilágosításul azon vádra, hogy a miniszterium eljárása nem egyenes, és azon vádra, mintha a miniszterium a pénzügyminiszter által formulázott felvilágosításnak azonnal való tárgyalás alá vételével által akarná ugratni azon kérdést, melylyel Perczel képviselő úr a dolgot megindítandónak állítja, t. i. hogy kell-e általában és miképen kell segélyt adni az olaszok ellen, kijelentem, hogy ilyesmi senkinek sincs szándékában, s tökéletesen meg lehet nyugodva a képviselő úr, hogy őt a szólásban senki sem akadályozza. A miniszterium felszólíttatván az olasz ügyben, kitárta politikáját, és azt mondotta, hogy a monarchiának megtámadása 88ellen segélyt akar adni bizonyos feltételek mellett. Itten tehát kettőről volt szó: először, hogy a miniszterium akar segélyt adni, és másodszor, miképen akar segélyt adni. S midőn ez tegnap kijelentetett, sem Perczel úrnak, sem másnak nem jutott eszébe a miniszterium ebbeli nyilatkozatának kinyomatását kivánni. Némelyek nehézséget tettek a miképre nézve, s e részben a pénzügyminiszter úr felvilágosítást adott, s azt most formulázta; Perczel úr pedig, ki nem azon akadt fenn, hogy miképen adassék segély, hanem azon, hogy adassék segély, most a kinyomatást kivánja, hogy a miképhez hozzászólhasson. A kérdés tegnap épen úgy állott, mint ma, s e kérdést senki sem akarja általugorni. A dolog abban van, hogy a miniszterium előadta politikáját, mely szerint bizonyos feltételek mellett segélyt akar adni az olaszok ellen. E tárgyban senki sem szavazhat könnyebben, mint épen Perczel úr, ki azon kérdésre, hogy adjunk-e segélyt, nemmel felelt, neki tehát semmi feltétel nem kell. (Helyes!) Minden embernek megvan a saját logikája, és mindenki a magáét tartja a legjobbnak. Engedjék meg tehát nekem is azon gyöngeséget, hogy a magamét tartsam a legjobbnak. Midőn a legelső kérdés az: megtörténjék-e valami vagy nem; a másik kérdés pedig az, miképen történjék meg? annak, ki azt mondja, hogy semmikép se történjék meg, igen könnyű hozzászólni a dologhoz. Kik azt mondják, hogy absolute ugyan nem, de kedvező körülmények és jó feltételek mellett hajlandók a dologhoz járulni, de ha a modor nem megnyugtató, nemmel kivánnak szavazni, azoknak logikáját belátom; de azokét nem értem, a kik első kérdésnek tartván, hogy adjunk-e, s azon véleményben levén, hogy ne adjunk: most, miután a ház tegnap belement a dologba és szólott a miképen felől is, a határozatot el akarják halasztani. A kik tehát nemmel akarnak felelni, nem akadhatnak fenn, hogy a miképennek egyik pontja előttük nem világos. (Helyes!) Mennyire egyezik meg a miniszterium kivánata a politikai egyességgel, azt a ház itélje el. Mi titokban nem tartunk semmit; a mit 450 ember és más hallgatóság előtt itten előterjesztünk, az nem lehet titok. Csak egyre vagyok bátor a házat figyelmeztetni. Ha a háznak valamely tagja a miniszteriumtól nagy fontosságú kérdésben felvilágosítást kér, és ez megadja a felvilágosítást, hol és melyik parlamentnél van szokásban, hogy az mindjárt kinyomassék, és csak azután mondja ki a ház, megelégszik-e vele, vagy nem? Pedig a dolog nem egyéb, mint a tegnap érdemleges vita alá vett tárgy egyik pontjának újabb felvilágosítása. Magát a dolgot érdemlegesen elkezdették tegnap tárgyalni, s a midőn felvilágosítást kérnek és ez megadatik, még 89pedig oly felvilágosítást, mely az egésznek csak egyik részletére vonatkozik, akkor épen azok, kik az egészet úgy is érdemlegesen el akarják vetni, kivánják a dolgot továbbra halasztani. Én ezt nem értem; lehet, hogy fontos alapja van, a melyet be nem látok. Az eljárásnak ezen modora az, mely ellenkezik a politikai egyenességgel. Engem és társaimat görbe és szövevényes politikával senki sem vádolhat. A magyar státusférfiaknak bele kell még szokni az olyan eljárásba, hogy többet elhallgassanak, mint kimondjanak, s a ház egyes tagjainak minden kérdésére ne mindig feleljenek. Igy van ez szokásban az egész világ civilizált népeinek parlamentjeinél. Mert sok dolog van, a mi még nincs bevégezve, s a nélkül, hogy sérteni akarnék, kimondom, hogy egy indiscret kérdésre adott felelet által koczkáztatik a dolog kimenetele. A miniszteriumot nem lehet arról vádolni, hogy bárminemű pártnak titkos töredéke által be volna hálózva. Egyébiránt minden ember elmondhatja itten gondolatát és szándékát, a többség pedig határozni fog. (Helyes!)
