A MÁSODIK TEMPLOM
A MÁSODIK TEMPLOM
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Ezsdrás könyve 1.5
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Ezsdrás könyve 3.10
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Ezsdrás könyve 4.16
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Ezsdrás könyve 9.1
Cirusnak, a perzsák királyának szívét uralmának első esztendejében felindította az Úr, és a király az egész birodalomban kihirdette:
„Az Úr, az Ég istene, aki uralmam alá adta a föld minden országát, megparancsolta nekem, hogy építtessem fel az ő házát a júdai Jeruzsálemben. Meghagyom ezért, hogy mindazok, akik az ő népéhez tartoznak, induljanak az ő segedelmével Jeruzsálembe a templomot felépíteni, továbbá hogy mindazok, akik között idegenekként lakoztak eddig, küldjenek velük adományokat a templom számára, és egyebekben is segítsék őket arannyal, ezüsttel és jószággal!”
Maga is példát mutatott népének, és visszaadatta kincstárából az Isten házának mindama edényeit, amelyeket még Nabukodonozor hurcolt el Jeruzsálemből, és helyezett el istenének kincsesházában. Megparancsolta hát Cirus a királyi kincstárnoknak, Mithridatésznek, hogy az ötezer-négyszáz arany- és ezüstedényt hiánytalanul adja Júda fejedelme, Sesbaccár kezébe.
Negyvenkétezer-háromszázhatvan volt azoknak a zsidóknak a száma, akik Sesbaccár vezetésével fölkerekedtek, hogy régi hazájukba visszatérjenek. A papok és a leviták a nép egy részével Jeruzsálemben telepedtek le, a többiek pedig Júda más városaiban.
Elérkezvén a hetedik hónap, amikorra már mindenki meglelte vagy felépítette hajlékát a maga városában, a nép egy emberként gyűlt Jeruzsálembe, hogy – amiként írva van Mózes törvényében – megüljék a sátrak ünnepét. Jesua főpap és papjai, valamint Zorobábel, a nép vezére, és vele a vének együtt láttak neki, hogy újra felépítsék az Úr oltárát. Bár féltek a körülöttük lakó népektől, megépítették az oltárt a réginek a helyén, és bemutatták rajta az égő áldozatot este és reggel és az ünnep minden napján, ahogy rendelve volt a törvényben. Attól fogva áldoztak az újhold napján és minden ünnepen úgy, ahogyan azelőtt, és aki maga akart engesztelő vagy más áldozatot bemutatni, megtehette az is.
Annak utána kőfaragókat és más mesterembereket fogadtak fel a pénzen, amely az adományokból begyűlt, valamint szidóni és tiruszi hajósokat bíztak meg, hogy bőséges gabona, bor és olaj fejében cédrusfát szállítsanak a Libanonról Jáfó kikötőjéig.
A hazatérés második esztendejében, annak második hónapjában Zorobábel és Jesua főpap vezetésével a papok, a leviták és a város lakói megkezdték az építkezést. Amidőn az Úr templomának alapkövét tették le, a papok kürtjükbe fújtak, a leviták cintányérjukat verték össze, a nép pedig ujjongott, és áldotta az Urat. Az öregebb papok és családfők, akik még jól emlékeztek az első templomra, hangosan zokogtak, és zokogásuk egybeolvadt a többiek örömteli kiáltásaival.
Amidőn az országban lakók megtudták, hogy a fogságból megtért zsidók újra fel akarják építeni templomukat, Zorobábelhez, Jesuához és a nép véneihez járulva, így szóltak:
– Engedjétek, hogy segítsünk nektek a templom építésében, hiszen mi is a ti Isteneteket imádjuk, amióta Asszíria királya idetelepített minket!
De azok így feleltek neki:
– Nem építhetünk veletek, hanem csak mi magunk fogjuk elvégezni azt, ahogy Cirus király arra engedélyt adott nekünk!
Ezért azután annak a földnek a népe mindent megtett, hogy megkösse a zsidók kezét, és feltartsa őket a templom építésében. Xerxész és Artaxerxész királyok idejében panaszos leveleket írtak a perzsa király udvarába arám nyelven. Ilyeneket írtak:
„Adassék tudtul a királynak, hogy a zsidók, akik atyád engedélyével feljöttek Jeruzsálembe, azon mesterkednek, hogy újra felépítsék templomukat és városukat. Tudnivaló pedig, hogy ha ezt végbeviszik, többé adót és vámot nem fizetnek a királynak, mert ez a város mindig az engedetlenség és lázongás fészke volt, ahogy ezt a királyság évkönyveiben bizonysággal megírva találod, ezért is romboltatott le Nabukodonozor alatt. Mi, a király hű alattvalói lévén, nem nézhetjük tétlenül, ami a király kárára leszen, ezért tártuk elébed mindezeket!”
A levelet Rehum, Szamária perzsa kormányzója foglalta írásba, és a király ilyen választ küldött neki:
„Parancsomra megtekintették az évkönyveket, és valóban úgy találtatott, hogy Jeruzsálemben ősidők óta lázadást és visszavonást szítottak a király ellen. Ezért hát tégy meg mindent, hogy a város és a templom fel ne épülhessen, amíg magam el nem rendelem.”
Rehum és katonái a királyi parancs szerint ekkor Jeruzsálembe siettek, és fegyvereik erejével véget vetettek az építkezés munkájának.
Esztendők múltán, Dárius király uralmának második évében Aggeus próféta felállt a nép között Jeruzsálemben, és így beszélt az Úr nevében:
– Azt mondjátok, nincs még itt az ideje, hogy az Úr házát megépítsük. Annak talán ideje van, hogy ti mennyezetes hajlékban lakjatok, amíg romokban van az Úrnak háza, s mi több, elhordjátok kövét és fáját, hogy a magatok házát építsétek? Gondoljátok meg jól a ti útjaitokat! Sokat vettek, és keveset takaríttok be, mert megvonták tőletek az egek harmatát, és pusztulást rendeltem síkra és hegyre, búzára és borra és a föld állataira, mondja az Úr. Gondoljátok hát meg útjaitokat! Menjetek a hegyre, hordjátok a fát és a követ, és építsetek az Úr dicsőségére, s akkor ő is veletek lesz.
Ennek hallatán felindult Zorobábel és Jesua szíve, és mind a többieké, és újult erővel kezdtek a templom építéséhez. Eljött ekkor Jeruzsálembe a folyamon túli vidék kormányzója, és így szólt a zsidóság vezetőihez:
– Íme, ismét munkálkodtok! Ki adott engedélyt rá?
Zorobábel és a főpap neki is azt felelte, amit annak idején Rehum kormányzónak mondottak, hogy Cirus királytól kaptak engedélyt rá.
A kormányzó, aki ez időben Tattenai volt, nem tiltotta meg, hogy folytassák a munkát, mert az Úr engedékenységre indította a szívét. Ám levelet küldött Dárius királynak, s jelentvén, ami Jeruzsálemben történik, tudakolta, valóban van-e a város lakóinak királyi engedélyük a templomépítéshez, amint ők állítják. Dárius király így válaszolt neki:
„Az ekbatanai királyi levéltárban megtaláltatott felséges elődömnek, Cirusnak okirata, amelyben elrendeli, hogy Jeruzsálemben állíttassék helyre az Ég Urának temploma, valamint hogy ennek költségeit a királyi kincstárból kell fedezni. Meghagyjuk ezért, hogy ti is ezek szerint járjatok el; semmiben ne akadályozzátok a zsidók népét, hogy az Úr házát megépítsék, inkább támogassátok őket! A folyón túli területek adójából térítsétek meg az építkezésük költségeit, s azonfelül naponta adassék ki nekik mindaz, ami az áldozathoz kelletik: barmok, búza és olaj a papok kívánsága szerint, hogy áldozatuk illata kedvére legyen az Úrnak, és hogy a papok imádkozzanak a király és az ő fiaik életéért. Háza gerendájára akasztassék, aki e rendelkezésünknek ellene szegül, és a Magasságbéli zúzzon szét minden királyt és népet, amely kinyújtja kezét az ő hajlékára!”
Tattenai pedig úgy tett, ahogy a király elrendelte.
Aggeus próféta pedig ismét felállt népe között, és ekképp szólt:
– Ki van köztetek, aki látta még ezt a templomot első fényében és dicsőségében? Az nézzen az épülő templomra, mondja az Úr, és nemde olyannak látja amahhoz vetve, mintha semmi volna? És mégis ezt mondja az Úr: „Bátorság, Zorobábel, és ne csüggedj, Jesua, sem te, Júda népe, hanem dolgozzatok, hiszen én veletek vagyok, és lelkem közöttetek lakik! Csekély idő múlva megrendítem az eget és a földet, a tengert és a partokat, és megindítok minden népet, mert eljő az, akit minden nép sóvárog. És nagyobb lészen ennek a második háznak a dicsősége, mintsem az elsőé, mert ezen a helyen adok békességet nektek!” Ezt mondja a Seregek Ura!
Másik prófétát is küldött buzdításukra az Úr, Zakariást, Iddó fiát, és ily szózatot intézett általa Zorobábelhez:
– Nem erővel és nem hatalommal, hanem az én lelkemmel! Mi vagy te, nagy hegy? Síksággá teszlek Zorobábel előtt, és ő felviszi a zárókövet, és kórusok köszöntik, mondván: „Áldás reá!” A Zorobábel kezei vetették meg e templom alapját, ő is fogja befejezni a művet! Mert akik gúnyolódtak vagy csüggedeztek a csekélyke kezdeten, bizony örvendezni fognak majd, ha meglátják kezében a zárókövet! Csináltassék pedig korona aranyból és ezüstből, és tétessék Jesuának, a főpapnak a fejére. Íme, a férfiú, akinek Sarj a neve, mert sarj támad belőle. Ő fogja megépíteni az Úr templomát, és nagy lesz az ő dicsősége. Ülni és uralkodni fog az ő trónszékében, széke mellett pap is fog állani, és a békesség és jó tanács lelke lesz kettőjük között!
A népet pedig így intette:
– Elvégeztem, hogy megkönyörülök Júdán, és jót teszek Jeruzsálemmel, mondja a Seregek Ura. Igazságot szóljatok ezért felebarátaitokkal, és szívében se forraljon gonoszat senki az ő testvére ellen! Gyűlöljétek a hamis esküt, csak a békességet és a hűséget szeressétek! Mert nincs messze az idő, amikoron népek jönnek ide és városoknak lakói, és erős nemzetek sietnek Jeruzsálembe, hogy a Seregek Urát keressék, és az ő orcáját engeszteljék. Mindenféle nyelven szólanak majd, és tíz pogány ragadja meg egy zsidó férfiú köntösét, könyörögve: „Hadd menjünk veled, hiszen tudjuk, hogy közöttetek lakozik az Úr!” Mert megalázom minden ellenségeteket, és tábort járok köröttetek, hogy ne törjön többé rátok sarcoló, mondja az Úr. Örvendezz hát, Sion leánya, és ujjongjál, Jeruzsálem: íme, jő a te királyod, az igazi szabadító! Alázatos ő, szamár hátán közeleg, szamárkancának csikaján. Békességet hirdet a pogányoknak, és tengertől tengerig lészen az ő országa, és uralkodik a nagy folyamtól a föld határáig!
Dárius uralmának hatodik esztendejében, Ádár hónapjának harmadik napjára készen állott az Úr második háza a Sion hegyén. A papok és a léviták és mindazok, akik a fogságból hazatértek, örömteli szívvel ünnepelték a templom felszentelését. Száz bikát, kétszáz kost és négyszáz bárányt mutattak be áldozatul, azonfelül tizenkét kecskebakot is Izrael tizenkét törzsének nevében.
Történt Artaxerxésznek, a perzsák királyának hetedik esztendejében, hogy a király eme írást adatta ki Babilonban az Áron házából való Ezdrásnak, a papnak és írástudónak:
„Akik birodalmamban Izrael népéhez, papjai és levitái rendjéhez tartoznak, kívánságukra Ezdrással, az Ég Istenének szolgájával Jeruzsálembe mehetnek. Ezdrás vigye magával azt az aranyat és ezüstöt, amit a király és tanácsosai adnak neki a Jeruzsálemben lakozó Isten temploma számára, mindazzal a drágasággal együtt, amit a népéből itt lakozók ajánlottak fel ugyaneme célra. Mindezekért vásároljon állatokat a templomi áldozatokhoz, s ami fennmarad, azt használja fel belátása szerint! A folyamon túli tartományaim kincstárosainak pedig meghagyom, hogy amit kér tőlük Ezdrás pap a templom számára, azt adják meg neki, száz talentum ezüst, száz kor búza, száz bat bor és ugyanannyi olaj erejéig, sót pedig korlátozás nélkül, és adót ne szedjenek a papoktól és levitáktól, sem a templom egyéb szolgáitól, nehogy az Ég Istenének haragja szálljon a király vagy fiai fejére.”
A hazatérőket az Ahava felé tartó folyó partján gyűjtötte egybe Ezdrás, és elsőként megszámlálta őket. Ezerötszázan voltak a családfők. Ennek utána háromnapos böjtöt tartottak, és az Úr segítségét esdették a szerencsés útért. Ezdrás ugyanis restellte volna, hogy katonai kíséretet kérjen a királytól, inkább bízott Isten oltalmában. Végül kijelölt tizenkét főpapot, és leszámolta kezükbe mindazt az aranyat és ezüstöt és mindenféle nagy értékű edényt, ami a király meg a nép adományaiból egybegyűlt, és meghagyta nekik, hogy őrizzék mindaddig, amíg Jeruzsálemben a templom kincstárának át nem adják.
Az első hónap tizenkettedik napján kerekedett fel a tábor, és Isten segedelmével az ötödik hónap első napján megérkeztek minden baj nélkül Jeruzsálembe. Három nap után a főpapok átadták a magukkal hozott aranyat, ezüstöt és szép mívű edényeket a templom kincsestárának, és ünnepélyes égő áldozatot mutattak be az Úrnak. Utóbb a folyón túli tartomány helytartójának is bemutatták a királyi rendeletet, s ő pártfogásába vette a népet és az Isten házát.
Amidőn eljött a hetedik hónap első napja, férfiak és asszonyok nagy sokasága gyűlt egybe a Vizek kapuja előtti piacon, és fennszóval kérték Ezdrás papot, hogy olvasson fel nekik Mózes törvényeiből. Faemelvényt csináltak neki, hogy arra állva, a nép fölé magasodjék, és jól lássa és hallja mindenki. Ő pedig vette a Törvény tekercsét, és áldotta az Urat. A nép felállt, áment kiáltott, majd leborult, és úgy imádta a Seregek Urát. Ezdrás pedig felolvasott a Törvény Könyvéből, lefordította és megmagyarázta, hogy mindenki értse. Nagy megindultság fogta el a népet az Úr szavának hallatán, és sokan zokogtak, és mellüket verték. Az Írás tudója és a leviták azonban így szóltak hozzájuk:
– Ne búslakodjatok, és ne ontsatok könnyeket, mert az Úr örömének napja ez! Menjetek, és egyetek zsíros falatokat, igyatok édes italokat, s küldjetek belőle azoknak is, akik nem készítettek!
A nép pedig megértette a tanítást, s szívében örömmel elszéledt, hogy egyék és igyék, és másokkal is megossza ételét és italát.
Másnap a családfők előtt olvasott a Törvényből, és azt találták benne, hogy a hetedik hónap ünnepén, a betakarítás ünnepén lombsátorban kell lakniuk Mózes szavai szerint. Nosza kihirdették Jeruzsálemben és a többi városban, hogy mindenki menjen a hegyekbe, vágjon ágakat olajfákról, pálmákról és mirtuszokról, és építsen sátrat belőlük. Épültek is sátrak a házak tetején avagy az udvarán, a Vizek kapuja és az Efraim-kapu előtti téren meg az Isten házának előcsarnokában. Amit nem tettek Józsuénak ideje óta, az ünnep hét napján át a lombsátrakban lakoztak nagy örömmel. Ezdrás pedig mindennap felolvasott a Törvény Könyvéből.
Nem sok idő telt el ezek után, amidőn a nép vénei Ezdráshoz járultak, és így szóltak hozzá:
– Tudnod kell, hogy Izrael fiai nem különültek el e földnek lakóitól, akik vétkeik miatt utálatosak az Úr szemében, a kánaánitáktól, a perizitáktól, a hettitáktól, a jebuzeusoktól, az egyiptomiaktól és az amoritáktól. Feleséget vettek maguknak és fiaiknak eme népek lányai közül, és fiakat nemzettek velük, ekképpen a szent nép összekeveredett a pogányok ivadékaival. Eme vétkekben pedig a legtekintélyesebbek jártak az élen, és a papok közül is sokan megszegték az Úr parancsát e dologban.
Ezeket hallván, nagy fájdalom töltötte el Ezdrás szívét. Haját és szakállát tépte, megszaggatta ruháit, és az esti áldozat idejéig szótlanul, magába roskadva ült. Akkor leborult az Úr elé, és így fohászkodott:
– Én Uram, a szégyentől orcámat sem merem reád emelni! Atyáink idejétől mind a mai napig csak vétkeztünk ellened, és méltán adtad népedet a királyok kezére, kardélre és fogságra. Ám haragod nem törölt el minket szent színed előtt, amiképp rászolgáltunk volna, hanem végtelen irgalmadban meghagytál népünkből egy maradékot, és cöveket adtál kezébe, hogy sátrát újra felállíthassa. És mi mégis megszegtük szent parancsodat, és eme utálatra méltó népekkel szövetkeztünk! Ki panaszolhatná, ha újra feltámadna haragod, és semmivé tennéd ezt a csekély maradékot is?
Amíg Ezdrás így imádkozott könnyek között, az Úr szentélye előtt arcra borulva, férfiak, nők és gyermekek nagy sokasága gyűlt köréje, és hangosan zokogtak. Akkor felállt közöttük Sekanja, és így szólt:
– Nagy a mi vétkünk, de talán van rá mód, hogy megengeszteljük az Urat. Tegyünk ezennel erős fogadást, hogy mind elbocsátjuk idegen feleségünket és azokat a gyermekeket, akiket ők szültek nekünk! Kelj fel ezért, Ezdrás, mert ezt neked kell végbevinned, de mi is melletted állunk. Légy hát erős, és láss hozzá!
Ezdrás ekkor felállt, és megeskette a papokat és levitákat, hogy addig nem tágítanak, amíg véghez nem viszik, amiről Sekanja beszélt. Egyben kihirdették, hogy három nap múltán a fogságból megtért nép minden családfője Jeruzsálembe jöjjön, mert aki ennek elleneszegül, annak vagyona a templomé lesz, és őt magát kitaszítják a hazatértek közösségéből.
A kilencedik hó huszadik napján ezért összegyűltek Júda és Benjámin férfiai a templom pitvarában, és reszkettek az esős idő meg a rájuk váró dolgok miatt. Ezdrás pap pedig felállva így beszélt nekik:
– Sokan közületek idegen asszonyt vettek feleségül, hogy ezzel is súlyosbítsák Izrael vétkeit az Úr előtt. Tegyetek hát ma fogadást atyáitok Istene előtt, hogy a pogány népből való asszonyokat elbocsátjátok, s velük a fiakat is, akiket nektek szültek!
– A te szavaid szerint kell cselekednünk! – kiáltott fennszóval a gyülekezet. – Hanem lásd, igen sokunkat érint a dolog, s az esőben nem állhatunk, amíg végbevisszük, hiszen nem egy és nem is két nap munkája ez.
Belátta ezt Ezdrás, és úgy rendelkezett, hogy minden város lakóiból a vétkesek ama város bírái és vénei elé járuljanak kijelölt napokon, s azok intézkedjenek dolgukban. A tizedik hónap első napján azután összeültek a vének és elöljárók, mindegyik az ő gondjaira bízott férfiak listájával. Az újabb esztendő kezdetére mindenki ügyét kivizsgálták, s elválasztották asszonyukat mindazoktól, akik idegen népből vettek feleséget.
Nehemiás Artaxerxész király pohárnoka volt Szuza várában. A király uralkodásának huszadik esztendejében látogatóba jött hozzá testvére, Hanáni Júdából.
– A fogságból hazatértek nagy nyomorúságban és megalázottságban élnek ama tartományban – beszélte Hanáni –, Jeruzsálem falai romokban hevernek, kapuit pedig elemésztette a tűz.
Nagyon megindult ezen Nehemiás szíve. Amikor legközelebb bort szolgált fel a király asztalánál, az megkérdezte tőle:
– Miért olyan szomorú az orcád? Betegség teszi, avagy szíved fájdalma netán?
Nehemiáson félelem vett erőt, de segítségül hívta az Urát, és így válaszolt:
– Örökké éljen a király! Jól mondja az én uram, hogy szívem fájdalma tesz szomorúvá, hiszen megtudtam, hogy a város, ahol atyáim nyugosznak sírjukban, romokban hever, és kapuit tűz emésztette el.
– Mi enyhíthetné szomorúságodat? – kérdezte a király, aki mellett ott ült asszonya is az asztalnál.
– Ha uram előtt kedves az ő szolgája – felelte Nehemiás –, adjon kegyesen engedélyt neki, hogy arra a földre menjen, és felépítse atyái városát!
A király kegyesen engedélyt adott Nehemiásnak, hogy tizenkét esztendőre Júdeába menjen. Kérésére ellátta őt a folyón túli tartományok kormányzóihoz szóló levelekkel, és Aszafnak, a királyi erdők gondnokának megírta, hogy lássa el őt a kapuk, falak és házak építéséhez szükséges fával.
Júdába érve, Nehemiás átnyújtotta az iratokat az elöljáróknak. A Bét-Horonból való Szanballat és az ammonita Tóbiás felette bosszankodtak, hogy jött valaki, aki a zsidók javán akar fáradozni.
Jeruzsálemben a harmadik nap estéjén elindult Nehemiás, hogy körbejárván szemügyre vegye a városfal romjait és a kapuk maradványait. Éjszakai útjára csak néhány embere kísérte el, de ezeknek nem beszélt jövetele céljáról. Másnap azonban egybehívta a papokat, az elöljárókat és a város véneit, és elmondotta nekik, miként indította kegyességre az Úr a perzsák királyának szívét a város iránt.
– Ne késsünk hát felépíteni a leomlott falakat és kiégett kapukat, s akkor nem leszünk többé csúfsága a népeknek! – mondotta nekik.
Azok pedig egy emberként kiáltották:
– Fel hát, építsük meg a város falait!
És minden erejükből nekiláttak, hogy a leomlott köveket a helyükre rakják, és habarccsal megerősítsék, mások pedig gerendákból kapukat ácsoltak. Sokan a házukhoz legközelebb eső falrészen munkálkodtak, de Júda más városaiból is jöttek építők, éppenséggel a papok s leviták is beállottak közéjük.
Szanballat és Tóbiás az építkezés hírét véve eljött Jeruzsálembe, és az építkezőkre támadtak e szavakkal:
– Mit míveltek? Talán pártot akartok ütni a király ellen?
Nehemiás méltósággal felelte:
– A mi Istenünk sikerre viszi munkánkat, nektek pedig nincsen sem részetek, sem szavatok, sem emlékezetetek itt Jeruzsálemben!
Szanballat dühösen szólt a vele lévő szamáriaiakhoz és a katonáihoz:
– Mit képzelnek ezek a nyomorult zsidók? Életre tudják támasztani a köveket, amelyeket a tűz elemésztett?
Az ammonita Tóbiás pedig így gúnyolódott:
– Csak hadd építsék tovább! Hiszen ha egy róka nekiugrik, szétrúgja a falukat!
Hanem amidőn látták egy idő múlva, hogy a fal már fél magasságig áll, és mind a rések betömve, összetanakodtak, hogy fegyverrel támadnak a városra, sokakat megölnek, és így kedvét szegik az építőknek. Vállalatukat titokban akarták tartani, de a vidék zsidósága tízszer is üzent Nehemiásnak mondván, hogy minden helységből ellenük készülődnek. Nehemiás ezért felállította a férfiakat a fal mögött a nemzetségek rendje szerint, dárdát és kézíjat meg kardot osztatott nekik, és bátorította őket az Úr nevében. Amidőn az ellenség erről tudomást szerzett, felhagyott tervével, az építők pedig visszatértek munkájukhoz.
Hanem amidőn látták egy idő múlva, hogy a fal már fél magasságig áll, és mind a rések betömve, összetanakodtak, hogy fegyverrel támadnak a városra, sokakat megölnek, és így kedvét szegik az építőknek. Vállalatukat titokban akarták tartani, de a vidék zsidósága tízszer is üzent Nehemiásnak mondván, hogy minden helységből ellenük készülődnek. Nehemiás ezért felállította a férfiakat a fal mögött a nemzetségek rendje szerint, dárdát és kézíjat meg kardot osztatott nekik, és bátorította őket az Úr nevében. Amidőn az ellenség erről tudomást szerzett, felhagyott tervével, az építők pedig visszatértek munkájukhoz.
Ez időtől fogva mégis csak fele dolgozott az embereknek, a másik fele fegyverrel állt készen, hogy megvédelmezze őket. Aki terhet hordott, az is csak fél kezével fogta, a másikkal a fegyvert szorította, és az építők szüntelen kardot viseltek a derekukon. Nehemiás úgy rendelkezett, hogy akik más városokból jöttek építeni a falat, azok maradjanak éjszakára a városban szolgáikkal együtt, s mindenki töltse őrködéssel az éjt s munkával a napot. Ő maga és emberei is szünet nélkül talpon voltak, fegyvert szorítottak, és még ruhájukat levetni sem volt idejük.
Szanballat és Tóbiás utóbb cselhez folyamodtak, ismételten levelet küldtek Nehemiásnak, hogy menjen el tárgyalni velük Hak-Kefirimbe, az Ono völgyébe. Ő azonban csapdát sejtett, s minden alkalommal azt üzente vissza, hogy a nagy munka miatt nincs ideje elmenni hozzájuk. Ekkor Szanballat nyíltan vádaskodni kezdett: „Azt mondják rólad, hogy te akarsz a zsidók királya lenni, hogy próféták szájával hirdetteted: Júdának királya van, és hogy azért építed a falakat, hogy lázadást támassz. Mindez a király fülébe juthat, jobb hát, ha eljössz, és tanácsot ülsz velünk!”
Hanem ezt írta válaszul Nehemiás: „Szemenszedett hazugság, amit írsz, semmi ilyesmi nem történt, s nekem nincs tárgyalnivalóm veled!”
Úgy esett pedig, hogy Júda előkelői közül sokan Tóbiás és Szanballat pártján voltak, mert ezek zsidó főemberek lányait vették feleségül. Akadtak, akik magasztalták őket Nehemiás előtt, az ő szavait pedig rendre hírül vitték ama férfiaknak. Egy alkalommal Semája próféta szólt hozzá ekképpen:
– Isten tudtomra adta, hogy ellenségeid ma éjszaka behatolnak a városba, és életedre törnek! Jöjj hát, menjünk be a templomba, és zárjuk magunkra ajtait, hogy megmenekülj!
– Hogyan menekülhetne a magamfajta? – felelte Nehemiás méltatlankodva. – És legfőképpen hogyan léphetnék be az Úr szentélyébe? Bizonyára Szanballat és Tóbiás fizetett meg téged, hogy így megfélemlíts! Azt remélték, hogy félelmemben vétkezni fogok, s okot adok nekik nevem rágalmazására!
Más próféták is megkísérelték elrettenteni őt nagy vállalatától, ám ő tudta, hogy nem az Úr szava szól belőlük.
Ötvenkét napi munkával elkészült Jeruzsálem bástyafala, helyükön voltak már a kapuszárnyak is. Nehemiás elrendelte, hogy a kapukat csak akkor nyissák ki reggel, amikor már magasan áll a nap, és még jóval napszállat előtt be kell őket csukni és reteszelni, továbbá őrhelyeket jelölt ki, és meghagyta, hogy ki-ki a háza előtt is állítson őrséget.
A fal már készen állott, de a városban csak kevesen laktak, mert amióta hazatért a fogság népe, nem építettek új házat, csupán a régiek egy részét állították helyre. Ezért Nehemiás az Úr sugallatára számba vette a népet, és megállapodott velük, hogy vezetőik mind Jeruzsálembe költöznek, a többiek pedig sorsot vetnek, és minden tizedik ember, akire a sors esik, a szent városba telepszik. Voltak sokan ezenfelül is, akik maguk szántából lettek lakói Jeruzsálemnek, ezeket fennszóval dicsérte és áldotta a nép. A templom énekesei pedig a város körüli földeken telepedtek le, és tanyát építettek maguknak.
A fal fölszentelésének ünnepére Jeruzsálembe tódult a nép. Ott voltak minden helységből a leviták és az énekesek, hogy ujjongó énekszó és hangszerszámok zenéje kísérje az ünnepséget. A papok és leviták előbb maguk tisztultak meg, annak utána megtisztították a népet, a falakat és a kapukat is. Nehemiás úgy intézte, hogy a főemberek vezetésével a nép menetet alkotott, felhágott a falak gerincére, s ott kétfelé vált, egyik fele keletnek, a másik pedig nyugatnak indulva járta körül a várost. Ezután mindkét menet a templomba vonult, és ott nagy égő áldozatot mutattak be az Úrnak. Jeruzsálem ujjongása messzire elhallatszott azon a napon.
Eltelt tizenkét esztendő, akkor Nehemiás testvérére, Hananira bízta Jeruzsálem kormányzását, és visszatért a perzsa király udvarába.
Évek múltával újra engedélyt kért és kapott Artaxerxész királytól, hogy fölkeresse városát, Jeruzsálemet.
Nagy haragra lobbant, amikor meglátta, hogy Eljasib, a templomi kincstár ügyelője, egy kamrát átengedett az Úr háza előcsarnokában az ammonita Tóbiásnak, mivel rokonságba került vele. Nehemiás kiszórta az utcára az istentelen ember minden holmiját, és elrendelte, hogy tisztítsák meg az összes kamrát, és visszahordatta eredeti helyükre a templom edényeit, az áldozati adományokat és a tömjént.
Tudomására jutott az is, hogy a nép régóta késedelmeskedik a leviták járandóságának megfizetésével, és hogy ezért a leviták és az énekesek közül sokan tanyájukra mentek, és elhanyagolják a szolgálatukat. Nehemiás keményen megdorgálta a nép elöljáróit, és addig nem tágított, amíg egész Júda el nem hozta a tizedet gabonából, borból és olajból a templom előcsarnokának kamráihoz.
Szertejárván látta Nehemiás, hogy sokan szombatnapon gabona, szőlő és füge terhével és más rakománnyal málházzák fel szamarukat, és mindezt Jeruzsálembe szállítván, ott árusítják, hasonlóan a tiruszi kalmárokhoz, akiktől halat vettek a jeruzsálemiek az Úr napján. Ezért is igen megdorgálta Nehemiás a város elöljáróit ily szókkal:
– Miféle gyalázatosságokat engedtek? Nem azért fenyítette-é meg az Úr a várost oly kemény csapásokkal, mert atyáitok is ilyen förtelmes vétkekben találtattak?
És elrendelte, hogy a város kapuit már a szombat előtti este zárják be, és csak szombat elmúltával nyissák meg újra az idegenek előtt. A kalmárok, akik így nem jutottak be a városba, a falakon kívül töltötték az éjt, abban reménykedve, hogy másnap a zsidók kijönnek hozzájuk vásárolni. Nehemiás azonban keményen nekik rontott, és megfenyegette őket, hogy ilyet ne merészeljenek tenni többé. Meglátogatta azokat a zsidókat is, akik asdódi, moabita vagy ammonita nőket vettek feleségül, és látta, hogy gyerekeik már nem értenek zsidóul, hanem anyjuk nyelvét beszélik. Nehemiás szidta és átkozta őket, sokakra kezet emelt, és megtépte hajukat, és esküt vett tőlük, hogy lányaikat nem adják többé idegenhez, és fiaiknak nem vesznek feleséget az idegen nép közül. Aki pap vagy levita ilyen vétekben találtatott, azt elűzte magától.
Így tett Nehemiás, hogy a várost megtisztítsa vétkeitől, és kedvessé tegye az Úr előtt.
