Arad, nov. 19. Lippát elvesztettük!
Arad, nov. 19. Lippát elvesztettük!
– Lippa olly pont, melly, ha az alföldön garázdálkodó temesi ellenség kezére jut, 1-ör szakadatlan lánczolatába teszi magát azon végtelen vonalnak a Maros innenső partján, mellyre az ostobaságra ható ámítás és bujtogatás által egyedűl támaszkodhatik még a reactio; 2-or elzár bennünket az Erdélylyeli közlekedéstől, magát pedig ezzel, s igy Puchner uram intézkedéseivel, közvetlen érintkezésbe teszi 3-or ezáltal olly erős pontot vesz, mellyen magát csekély erővel nagy erő ellen mindenkor biztosíthatja, s bősz csordáját bármikor kényelmesen küldheti nyakunkra. E pont az, mellytől le egész Pécskáig vont erős őrvonal a Maros jobb partjáni részt minden beütéstől bizon tartá. E pont többé – új visszafoglalásig – nincs kezünkben!
Folyó hó 12–13-kán az ide őrízetűl tett 5–600 derék debreczeniek, s a később – a harcz derekán – Máriásy által segítségűl vezetett 5–600 főnyi lelkes csapat által a temesi várból intézett 10–12,000-nyi 1/4 részben sorkatonaságból, 3/4 részben 561felizgatott szerencsétlen oláhságból álló – bősz tömeg többfelőli rohama s 11 ágyúja ellenében hallatlan bátorsággal vívott 24 órai csata s vitéz tartás után, részint az elfogyott munitio (különös, hogy ezzel mindig igy vagyunk!) részint az áruló lakosság által ablakokból mieinkre történt tüzelés miatt, kényteleníttettek azt elhagyni, s a Maros innenső partjára Aradig vonúlni, vesztvén a mieink sebesűltekben 41-et (kik közöl 11 foglyúl esett) halottakban s foglyokban 4–5-öt; az ellen sebesűltekben számtalant, halottakban ezeren felűl, nagy részt oláhokat, kik szuronyokkal lökettek előre, s harcz után a prédáról haza verettek.
E hely és csata emlékezetes lesz nekünk örökre, mert derék Zuricsunk egy lapot készített itt a magyar szabadságharcz történetében kisded csapatának, mellyre büszkén mutatand a legkésőbb kor is; de emlékezetes lesz az elhagyott fészket megűlt camarillabérenczeknek is, mert, mint halljuk, annyira nem hiszik magukat birtokába e véletlen nyereményöknek, hogy éjjenként is táboroznak s nappal csak rabolni járnak be, sőt legújabb hírek szerint, 10 ezer pftnyi harácsnak (sarcznak) a magyar lakosságtóli bevétele után oda hagyták volna Lippát. A veres pántlika e Blomberg „egy egy eleven barikádja” fővegén (igy nevezé őket Blomberg maga) még álmaikat is zavarja. Hajdan egy király térdkötő rendet alakított; új korszakunkban e veres szalag, meg a veres sapka oda lent olly érdemet vívott magának, melly ha rendjelek korába jutnánk ama térdkötőnél becsületesebb rend alapítója lehetne.
Lippa elvesztése Arad polgárait szinte kétségbe ejté, az ellen ránk csapásának el nem maradása annyira kétségtelennek látszott, hogy az egész megye s vele a kormánybiztos, a szó teljes értelmében, rögtön megszökött, s nyakunkba hagytak tömérdek intézkedéseket, ezer rendetlenséggel. Volt aztán kipkedés-kapkodás. Néhány nyárspolgár a javából, kinyilatkoztatá az összes polgárság nevében (furcsa!) miként ők a várost feladják. Ezek közt volt – az aradi közlöny szerint – egy nemzetőri kapitány is (jól ismerjük e hőst!) de erélyes Máriásink nyomban akasztófát igért nekik, a többit pedig capacitálni s megnyugtatni igyekezett. – A nemzetőrség felszólítaték, miként, kik magukat a közügy melletti harczra bármi oltbúl alkalmatlanoknak érezik; fegyveröket adják be; találkozott elég, eddig több; mint 300. A 4-ik század szinte feloszlott, a harczra nyilatkozók a 3-dik századba soroztatják magukat, melly egy szívvel s szájjal nyilvánítá indignatióját, s szóval is erősíté azt, mit tettel annyiszor bizonyított, mikép a közügy mellett életével is kész áldozni egyről egyig.
Lippáról, sőt minden eddig kezünkben levő helyekről, fegyvereseink Aradra húzattak. A várbeli gazok ezt valahogy megszagolván kirontottak az üresen hagyott Új-Aradra, s borzasztó éhségükön (mert mint 3 hozzánk szökött katona vallá, már 6 lovat ettek meg, s mindennek hiányában 4–5 nappal tovább a várat lehetlen vele birniok) a sebtében öszszerabolt eleséggel segítettek s magokat alkalmasint több időre ellátták. Erre a mieink ismét megszállották Uj-Aradot; és Paulisra jelentékeny erő küldetett, a szorosan netaláni átjövetelt gátolandó s az ellent szemmel tartandó.
A seregnek Lippától egész Aradig hátrálása, Uj-Aradnak – melly a temesi és aradi várak egyesűlhetését gátolta – üresen hagyása, az ellenség ez alatti rablása stb., Faskó Fáni termékeny beszéde, miszerint a vár ostromra használandott létrákat Uj-Aradról behordatni tán saját szemeivel is látta, és a hír, miként több szekér só és munitio vitetett be a várba: ezer és ezer gondolatokat termett a réműlt lakosság agyába; a kávéházakban okoskodók serege árúlást prédikált, sőt az aradi közlöny derék Máriásinkat rosz tapintatúnak, avatatlannak stb, hirdeté. – Ugyan urak! mikor tanúlunk már meg más dolgába értetlenűl nem avatkozni? Hisz tán csak nem követeljük, hogy minden stratégiai terveket s tényeket orrunkra bigygyeszszenek! és ha egy elmés, de a köztünk annyi számmal fészkelő gazoknak megfoghatlanúl éber – s épen e miatt méljeb titkot igénylő – kémkedése által el nem sűlt hadi cselt elleneinknek annyira rögtön sikerűl egyszer felhasználni: miért kiáltunk egyszerre bizalmatlan feszítsdmeget olly egyénre – ki eddigi működéseiben a magyar bizalom rendíthetetlen alapját tette le? – Itt, hol az ezer különféle hírek annyi műhelyben, annyi érdekből, olly mindenféle szőrűek színűek által kovácsoltatnak, térjen kiki saját-becsűlet parancsolta-köréhez; puska vagy ásó, kapa kezünkbe urak! s helytállás, ott, hol kell; és ha mindjárt látjuk is, hogy az Uj-Aradra indított csapat ellenkező irányban a simándi úton halad, vagy piaczunkról ágyúink hirtelen eltünnek, ne essünk kétségbe s ne kiáltsunk tüstént árúlást. – Ügyünk Máriási kezében van! s önök azt jól tudják, mikép Arad tornyán rég sárgafekete lobogó lobogna, ha a köztünk kullogó gazság pillanata az ő ágyúira nem esnék.
Jelenben városunk – a réműlt kedélyek csillapúltával – csendesnek mondható, tegnap délután néhány granát és golyótisztelgett a várból, kár nélkűl szinte egy lövése sem történt, de nem gyújtott. Az illyesmit már megszoktuk. Az ellenség berohanásátóli félelem szünik. A sánczolás a sürűen zavart intézkedések miatt aligha végre hajtathatik. Urak! ott a comitéban, ne csak papiroson rendelkezzenek önök, s ne féljenek azokat a 3 emeletes házú Hausherreket is igénybe venni, – legalább mig a szegény izzad, a gazdag törölje az izzadást. – És ön vitézlő megye ott Pécskán, ki védelmünk ügyében mind eddig egy lépést sem tett; és ön teljhatalmú kormánybiztos ur! hej bizony rút dolog az a háború!
A hírszerint általunk bevett aradi vár s agyonlövetett Berger – még mindig orrunk előtt teszi infestatióit, s az ostrom alatti időkön át tán most van legvígabban. – Pár nap óta erős készűleteket teszünk; mire, miért? majd kipattan, ha ideje lesz.
Most veszszük a hírt, mikép a lippai fogságbál kiszabadult néhány sebeseink megérkeztek. Sajnáljuk, hogy meg nem említhetjük nevét azon becsületes lippainak ki e szerencsétlen foglyokat élte koczkáztatásával kifeszített ablakvasak közt kiszökteté, saját költségén a Maroson átladikáztatá, s őket fejenként 1–1 p.fttal ellátva Aradra küldé.
