Infantilis kutyák.
Infantilis kutyák.
Közismert, hogy a túlságos gyámkodás és agyondédelgetés teljes önállótlansághoz, egyfajta tipikusan gyermeki magatartásforma felnőttkori állandósulásához vezethet. Így van ez a kutyáknál is; önállótlanságuk odáig fajulhat, hogy a felnőtt eb nem hajlandó tányérjából v. a földről enni, hanem csak azt veszi magához, amit gazdája felaprít (mintegy "előrerágott") és kanállal a szájába gyömöszölt. Az ilyen állat szociális és szexuális magatartásformáira a gyermeki » félénkség, a védelemre szorultság az infantilis menekülésvágy és az egy személytől való végletes függés jellemző. Idegen fajtársakkal való kapcsolatteremtésben rendkívül félénk, ha találkozik velük az utcán, gazdája mellé v. mögé lapul, farkát behúzza és nyüszít; ha fölveszik, bátorrá válik (pl. szemtelenül kaffog az idegenre). Ismeretlen területen v. éjszaka gazdájától nem mer mozdulni, a legkisebb ijedtségre a földre fekszik és kölyökmódra vinnyog.
Az infantilis szuka a tüzelési időszakban ijedt, agresszív (Agonosztikus [harci] viselkedés) védekezéssel reagál a partner közeledési kísérleteire, az infantilis kan pedig bizonytalankodik, s nem a megfelelő helyen próbálkozik. Vannak olyan szukák, amelyek annyira kötődnek gazdájukhoz, hogy kölykeiket elhanyagolják v. féltékenyek rájuk, és betolakodónak tekintik őket.
A válogatós, finnyás evés ugyancsak infantilis magatartásra vall, bár alkalmanként » idült természetű organikus betegség (pl. mandulagyulladás) is előidézheti. Az infantilis állat gyakran kiválasztási rendellenességekkel küzd; ha egy kutya egy-két éves korára még nem szobatiszta, az jórészt gazdája hibája. Nyilván nem volt elég következetes az oktatásban v. túlságosan féltette kutyáját a fertőzéstől, és nem vitte elég gyakran sétálni. A gazdájuktól túlságosan függő, agyonkényeztetett ebek a fájdalmakra is rendellenes érzékenységgel reagálnak, ugyanakkor a fájdalmi ingerküszöb igen lecsökken. Nemcsak a kényeztetés, hanem a túl szigorú, brutális nevelés is előidézheti az infantilis magatartásformák állandósulását.
Állattartókkal végzett pszichológiai kísérletek kimutatták, hogy egyesek tkp. saját ifjúkori emlékeiket, megvalósulatlan vágyaikat vetítik ki állataikra, és titokban azok a magatartásformák tetszenek nekik, amelyek saját személyiségük rejtett hajlamait juttatják szimbolikusan kifejezésre. Előfordulhat, hogy olyan viselkedési formákat várnak el kutyájuktól, amelyek gyermekkori csínytevésekre, engedetlenségre, nemegyszer agresszivitásra emlékeztetik őket, s ezeket formális (ejnye-ejnye jellegű) dorgálás mellett hallgatólagosan jóváhagyják, sőt öntudatlanul bátorítják; ezt az állat csalhatatlanul megérzi, megtanulja és kihasználja. Ezek a gazdák látszólag panaszkodnak kutyájuk engedetlensége miatt, magukban viszont egyéniségnek tartják infantilis ebüket, s ők sajnálnák a legjobban, ha az állat valóban felhagyna rossz szokásaival.
Infantilis magatartásformákhoz (regresszióra) való visszatéréshez vezethetnek megoldatlan konfliktushelyzetek, kudarcélmények is; pl. a serdülő kan a nálánál nagyobb v. a rangsorban (» Hatalmi rangsor) előbbre való fajtárssal való találkozáskor a hátára fekszik (mintegy megadja magát). Ez ebben a korban normális viselkedés, ha azonban ez a reagálás felnőttkorban is rendszeresen fellép, az már egy infantilis vonás állandósulása.
A kölyökkori viselkedésformákhoz való visszatérés lehet célszerű, ún. tudatos alkalmazkodási mechanizmus is. Az állat a túlélés érdekében reménytelen v. annak látszó helyzetekben is infantilizálódhat; pl. a megsebzett, megnyomorított madarak saját maguk ellátására immár alkalmatlanok; ezek a fajtársaiktól, ill. az emberektől koldulnak fióka módjára. Sebzett v. mozgásukban gátolt falkatársaikat a farkasok is kölykök módjára táplálják néha, és előfordul, hogy az ideiglenesen infantilissá vált állat előbb-utóbb ismét felnőtté érik.
