ráncol
ráncol tárgyas ige -t, -jon
1. Vmit homlokát, szemöldökét <haragjában, rossz szokásból, ill. nemtetszése, töprengése v. gondolkodása jeléül> redőkbe vonja. Köhécselt, s ráncolta a szemöldökét. (Tolnai Lajos) A gyermek … sír olyanokon, amiken mi a homlokunkat se ráncoljuk. (Gárdonyi Géza) A kisdiák … kezében toll, előtte papír, Homlokát ráncolja, sóhajtozik. (Kosztolányi Dezső)
2. Vmit ráncol: női ruha vmely részét ráncba szedi, ráncossá teszi. A szoknyát derékban ráncolja. A blúz vállrészét ráncolja.
Igekötős igék: beráncol megráncol; összeráncol.
ráncolás; ráncolgat; ráncolható; ráncoló; ráncolódik; ráncolt; ráncoltat.
