Pszeudonimitás
Pszeudonimitás G.-latin szóalkotás, szó szerint hazugnevűséget jelent. Annak az irodalmi jelenségnek a neve, hogy egyes szerzők mondanivalójukat nem saját nevükben, hanem valaki másnak, rendszerint a múlt egy nagy alakjának neve mögé rejtőzve mondják el. Kedvelt eljárása az APOKALIPTIKÁnak, az APOKRIFUS IRATOKnak (ld. PSZEUDEPIGRAFIKUS IRATOK). Az ítélkező elnevezés nem jogos, mert az író célja nem megtévesztés (esetleg csak rejtőzködés üldöztetések idején), hanem egyfajta szerénység, a múlt tekintélyére hivatkozás, esetleg műfajmegjelölés, amikor a hivatkozott név az író korában egy műfaj elsőrendű képviselőjének számított.
A B-án belül is beszélnek róla. 1-5Móz esetében nem jogos, mert Mózes neve csak a fordításokban került a könyvek fölé, a h. kánon és a könyvek szövege nem tud róla. Józsué és Sámuel csak a könyvek jellegzetes szereplőjeként címadója könyveiknek, a szöveg nem utal szerzőségükre, még ha alkalmilag szól is írói tevékenységükről. Hasonló a helyzet Ezsd, Neh, Eszt, Jób, Ruth esetében. Dávid szerzőségét ld. ZSOLTÁROK KÖNYVE 5.
A Péld 1,1 Salamonra mint szerzőre utal, de a további címiratok (10,1; 25,1; 22,17; 24,23; 30,1; 31,1) ezt világosan korlátozzák. A Préd 1,1-ben ehhez csatlakozva a műfajra utal Salamon neve (ld. BÖLCS, BÖLCSELKEDÉS). A prófétai könyvekben is vegyül a próféták saját szava a róluk szóló beszámolóval, tanítványok, követők megfogalmazásaival. Dán az apokaliptika műfajába tartozik.
Az ÚSZ-i kutatás Pál néhány levelét vádolta meg pszeudonimitással. Ezekben az apostol neve a gondolataihoz való csatlakozást, azok kiegészítését, továbbvitelét jelentené. 1-2Pt szerzősége is vitatott, de a pszeudonimitás nincs bizonyítva (lehetnek a tudtával, megbízásából készült alkotások). Az evangélisták nevei: őskeresztyén hagyomány.
CP
