november 27. 328. sz.,
november 27.
328. sz.,
328. sz.,
Franciaország szereti a világot meglepni…
Mikor már minden azt mutatja, hogy nyakát könnyedén aláhajlítja a marsall kénye-kedvének, hogy mint az aljas kerítő által mámoros eltompulásba ejtett leány, kevés fáradság mellett dől akár a királyság, akár a császárság karjaiba: – acélizmai a »tizenkettedik« órában visszanyerik a ruganyosságot, az erőt s egy arculütéssel felel annak, ki mesterségesen kierőszakolt csókjára szomjazik.
Az utált Broglie-minisztériumtól sírva-ríva vett búcsút Mac-Mahon, de Franciaország az újban is csak eben gubát cserél. Oly gyalázatos kabinetet hozott össze, hogy mint egy francia lap megjegyzi, már maga e kormány egy nagy pasquille a nemzet ellen.
A ház többsége, mint tudjuk, republikánus, s a kormány tagjait az államfő mégis egytől egyig a monarchia hívei közül választá.
Ez az akció reakciót szült. Az új kormány tagjai még csak székeiket sem melegíthették meg.
A parlament többsége határozatilag kimondta, hogy ezzel a minisztériummal érintkezésbe sem lép.
*
Nagy napja volt ez Gambettának. De nagy napja volt ez Franciaországnak is! December »2-ika« nemcsak a naptárban esett közel ehhez a naphoz, de valójában is. S íme a nemzeti öntudat bátor, nemes felébredése visszalökte azt, ha nem is örökre, de messzire.
Gambetta sápadtan várta a szavazás eredményét Jules Ferry hatalmas határozati javaslata fölött. Izgatottan vetette hátra székében halvány arcát, melyről halálos izzadság csorgott. Egy pohár vizet kért közben, azután lehunyta másik szemét is s ki sem nyitotta addig, míg ki nem lett hirdetve az elnöki székről az eredmény.
Ez volt az első nagy diadal…
A jobboldal zajongva gomolyodott össze a lesütött szemű megcsúfolt miniszterek körül…
Gyalázat! Szégyen! hangzott több oldalról a republikánusok felé.
De azért a szégyen és gyalázat bélyege ott égett a marsall minisztereinek homlokán…
Gambetta elérzékenyülve szorította meg Ferry kezét:
– Thiers lát ma bennünket!
*
Mac-Mahon mindenre el volt készülve, de erre nem.
Csodálatos, hogy azok az emberek, kik a nagyravágyás lejtőjén ereszkednek le a pokolig, – bizonyos tekintetben teljesen megvakulnak.
Egy államfő még sohasem blamírozta magát ennyire s veszélyesebb alternatívát is csak ritkán tolt maga elé.
Most csak két útja van.
Vagy a lemondás, és ez oh, mennyire keserű.
Vagy a polgárháború, és ez mennyire bizonytalan.
Mac-Mahon mellett ott áll a hadsereg, de nem kell feledni, hogy ez a hadsereg a »francia nemzet hadserege«.
S a francia nemzet – a köztársaság híve.
A marsall tehát egyedül áll az egész nemzettel szemben!
Egy törpe, az óriások millióival!
De azért a törpe nem enged, hanem mint a tréfás magyar mese fuldokló asszonya, még most is fügét mutogat.…
Nemsokára azonban szétcsap a hab fölötte, gyűlöletes alakja elmerül a mélységben s csak a víz futó gyűrűzése fogja mutatni még egy ideig, hogy ő is »volt«.
A pápára annyira hatott a Mac-Mahonon esett skandalum, hogy ő betegedett bele, s most – mint egy Budapestre érkezett távirat jelenti – haldoklik.
Orvosai aggódnak, hogy alig éli túl a mai napot.
A sajtó előszeretettel kezd foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy mik lesznek a pápa halálának következményei:
Hát először is az, hogy Lulu elveszti a keresztpapáját.
Lonkay meg nyer egy heti vakációt: mert a pápa halálára fiókjában készentartott cikkeket adja le a nyomdába. Vagy mély gyászában ki sem adja lapját.
Hogy még valaki ezenkívül is nyerne vagy veszítene vele, – azt nehéz kisütni.
Legfeljebb Mac-Mahonnak fog tán kissé fájni a szentatya halála, azért, hogy ezentúl maga lesz kénytelen bosszankodni a történteken.
