október 27. 297. sz.,
október 27.
297. sz.,
297. sz.,
A nemzeti géniusz, a századok által megszentesített kölcsönös gyűlölség, nem bír veszíteni az erejéből. Ha egy-egy megrázóbb esemény, egy-egy kierőszakolt testvéri csók földre is gyűri egy időre a gyűlöletet, mint Anteus új erőt nyer az attól.…
Nehéz a tüzet összepárosítani a vízzel. A víz felforr a tűztől, s a tűz elalszik a víztől. Régi dolgok, mik örökké újak maradnak.
Szomorú sógorság ez a mienk az osztrákkal, kivel most a közgazdasági kiegyezés van folyamatban.
Az egykori molnár is azt mondta, mikor a sógoráról volt szó:
– Le fog jönni őrölni az én malmomba, s amilyen jó ember, fizet az nekem szívesen »dupla vámot« is.
Ugyanezen időben pedig így vélekedett az őröltető:
– Ez a molnár sógorom nekem: majd csak »olcsóbban« őröl, mint másnak.
Persze, hogy így aztán mikor kenyértörésre került a dolog, egyik sem lehetett megelégedve.
Innen származik az a megfoghatatlan dolog, hogy annak a fának nyesegetik odaátról az ágait, melynek az árnyékában pihennek.
Minélfogva fogy is lassanként az árnyék – pedig közelget az éjszaka.
Most a közgazdasági kiegyezésben beállott nehezítő, úgyszólván mindent meghiúsító körülmény felette nehézzé teszi a hivatalos és félhivatalos magyar lapok vezércikkíróinak feladatát, kiknek hivatalos kötelessége megszabja, hogy a kormány további útját egyengessék s amennyire lehet, dicsérjék…
A hivatalos sajtó azonban találékony…
Van a kirakatokban egy kép. Hajlott korú delnőt ábrázol lefekvés előtt. Előtte kissé távolabb udvarlója térdel, ihletett arccal nézve, amint a hölgy bájait takaró ruhákat lassanként lehányja s egyetlen ingben áll ott, duzzadó kecseit kitárva. Majd egyik meztelen lábát ingerlőn felemeli egy karszékre, udvarlója felé nyújtva azt, hogy az a tyúkszemeket vágja ki.
A sajtó, vagy hová is beszélek… az udvarló megadással fog a munkához s hogy ilyenkor is eleget tegyen udvarlói minőségének, olvadó pillantást vet a tyúkszemekre, s szíve érzelmeit a kép alatt látható, következő epedő felkiáltásban önti ki:
»Du haszt die Schönsten Augen!«
Hát a hivatalos lapok is csak hadd udvaroljanak a kormánynak, hogy »Du haszt die Schönsten Augen«. Mi azért nagyon jól tudjuk, hogy ezekkel az ékes szemekkel lépkedni szokás, nem pedig kacsintani. Lépkedni pedig igen bajos, ha elbillen az ember lába alól az a vékony deszkapárkányzat, ami eddig híd volt a Lajtán túlra.
