II. SZÍN.
Southampton. Tanácsterem.
Exeter, Bedford és Westmoreland jönnek.
BEDFORD.
S ez árulóknak ő felsége még hisz!
S ez árulóknak ő felsége még hisz!
EXETER.
Hurokra jön mindannyi csakhamar.
Hurokra jön mindannyi csakhamar.
WESTMORELAND.
S mi nyájas és simáknak látszanak!
Mintha szivökben hódolat lakoznék,
Hűség s szilárd jósággal ékesen.
S mi nyájas és simáknak látszanak!
Mintha szivökben hódolat lakoznék,
Hűség s szilárd jósággal ékesen.
BEDFORD.
Szándékukat jól tudja a király
Oly úton, melyet meg sem álmodának.
Szándékukat jól tudja a király
Oly úton, melyet meg sem álmodának.
EXETER.
Hogy ép az, a ki hálótársa volt,
A kit fejdelmi kegygyel halmozott,
Adhatta így halál és árulásnak,
Idegen pénzért, ura életét!
Harsona-szó. Henrik Király, Scroop, Cambridge, Grey, Lordok és Kiséret jönnek.
Hogy ép az, a ki hálótársa volt,
A kit fejdelmi kegygyel halmozott,
Adhatta így halál és árulásnak,
Idegen pénzért, ura életét!
Harsona-szó. Henrik Király, Scroop, Cambridge, Grey, Lordok és Kiséret jönnek.
HENRIK KIRÁLY.
Kedveznek a szelek: hajóra most! –
Mylord Cambridge, nemes lordom, Masham,
S te hű lovag, véleményt adjatok:
Nem gondoljátok, hogy csapatjaink
Utat vágnak Frankhon hadserge közt,
Végrehajtván a tényt, a mely miatt
Tömegbe vontuk őket együvé?
Kedveznek a szelek: hajóra most! –
Mylord Cambridge, nemes lordom, Masham,
S te hű lovag, véleményt adjatok:
Nem gondoljátok, hogy csapatjaink
Utat vágnak Frankhon hadserge közt,
Végrehajtván a tényt, a mely miatt
Tömegbe vontuk őket együvé?
SCROOP.
Szó sincs, uram, ha helyt álland kiki.
Szó sincs, uram, ha helyt álland kiki.
HENRIK KIRÁLY.
Nem kétlem azt: mert meg vagyunk győződve,
Egy szivet sem viszünk magunkkal innen,
A mely velünk szép összhangban nem él;
S mögöttünk egyet sem hagyunk, a mely
Sikert s győzelmet nem kiván nekünk.
Nem kétlem azt: mert meg vagyunk győződve,
Egy szivet sem viszünk magunkkal innen,
A mely velünk szép összhangban nem él;
S mögöttünk egyet sem hagyunk, a mely
Sikert s győzelmet nem kiván nekünk.
CAMBRIDGE.
Szeretve, félve nem volt fejdelem
Úgy, mint felséged: nincs alattvaló,
Ki búslakodva s zúgolódva ülne
Kormánylatodnak édes árnyiban.
Szeretve, félve nem volt fejdelem
Úgy, mint felséged: nincs alattvaló,
Ki búslakodva s zúgolódva ülne
Kormánylatodnak édes árnyiban.
GREY.
Úgy van; s atyádnak ellenségei
Mézbe merítették epéjöket
S hű buzgalommal szolgálnak neked.
Úgy van; s atyádnak ellenségei
Mézbe merítették epéjöket
S hű buzgalommal szolgálnak neked.
HENRIK KIRÁLY.
A hálára nagy okunk van tehát,
És önkezünk használatát előbb
Feledjük, mint az érdemet dijazni,
A mint becséhez és súlyához illő.
A hálára nagy okunk van tehát,
És önkezünk használatát előbb
Feledjük, mint az érdemet dijazni,
A mint becséhez és súlyához illő.
SCROOP.
A szolgálat aczél-erőt nyer így
S a szorgalmat remény üdíti fel,
Szolgálni felségednek szűntelen.
A szolgálat aczél-erőt nyer így
S a szorgalmat remény üdíti fel,
Szolgálni felségednek szűntelen.
HENRIK KIRÁLY.
Mi is úgy véljük. Exeter rokon,
Ereszd el a tegnap kerűlt fogolyt,
Ki bennünket böcsmérlett: úgy hiszem,
A túlságos bortól hevűle föl.
Eszére tér: bocsássunk meg neki.
Mi is úgy véljük. Exeter rokon,
Ereszd el a tegnap kerűlt fogolyt,
Ki bennünket böcsmérlett: úgy hiszem,
A túlságos bortól hevűle föl.
Eszére tér: bocsássunk meg neki.
SCROOP.
Ez kegy; de nagy bátorság szer fölött:
Büntesd meg őt, királyom; mert ha tűröd,
Példája majd több ilyeket terem.
Ez kegy; de nagy bátorság szer fölött:
Büntesd meg őt, királyom; mert ha tűröd,
Példája majd több ilyeket terem.
HENRIK KIRÁLY.
Oh! hadd legyünk kegyelmesek.
Oh! hadd legyünk kegyelmesek.
CAMBRIDGE.
Lehet, felség, csakhogy fenyíthet is.
Lehet, felség, csakhogy fenyíthet is.
GREY.
Nagy kegy leend meghagynod életét
A legkeményebb büntetés után.
Nagy kegy leend meghagynod életét
A legkeményebb büntetés után.
HENRIK KIRÁLY.
Ah! nagy hűségtek s aggodalmatok
E bűnös ellen súlyos kérelem.
Ha gyöngeségből történt kis hibát
El nem nézünk, miként nyitunk szemet,
Midőn előttünk, megrágva, lenyelve
S megemésztve, nagy bűn jelentkezik!?
Ez embert elbocsátjuk, hogyha bár
Cambridge, Scroop és Grey a reánk való
Éber vigyázat s drága gond miatt
Büntetni vágynak őt. – Most frank ügyünkre!
Kik hát a meghatalmazottak?
Ah! nagy hűségtek s aggodalmatok
E bűnös ellen súlyos kérelem.
Ha gyöngeségből történt kis hibát
El nem nézünk, miként nyitunk szemet,
Midőn előttünk, megrágva, lenyelve
S megemésztve, nagy bűn jelentkezik!?
Ez embert elbocsátjuk, hogyha bár
Cambridge, Scroop és Grey a reánk való
Éber vigyázat s drága gond miatt
Büntetni vágynak őt. – Most frank ügyünkre!
Kik hát a meghatalmazottak?
CAMBRIDGE.
Az egyik én, uram.
Ma mondta felséged, hogy kérjem azt.
Az egyik én, uram.
Ma mondta felséged, hogy kérjem azt.
SCROOP.
Nekem is, fejedelmem.
Nekem is, fejedelmem.
GREY.
Meg én, királyi felség.
Meg én, királyi felség.
HENRIK KIRÁLY.
Im Richard, Cambridge gróf, itt a tied.
Itt a tied, lord Scroop Masham; s lovag
Northumberland Grey, itt van a tied.
Olvassátok, megtudni, hogy tudom
Értékteket. Westmoreland, Exeter,
Hajóra szállunk éjjel. Nos, urak?
Mit láttok e papírokban, hogy úgy
Elképedeztek? Mint elváltozának!
Arczuk papír lett. Mit olvastatok,
Mi úgy elűzte gyáva véretek’
Szemünk elől?
Im Richard, Cambridge gróf, itt a tied.
Itt a tied, lord Scroop Masham; s lovag
Northumberland Grey, itt van a tied.
Olvassátok, megtudni, hogy tudom
Értékteket. Westmoreland, Exeter,
Hajóra szállunk éjjel. Nos, urak?
Mit láttok e papírokban, hogy úgy
Elképedeztek? Mint elváltozának!
Arczuk papír lett. Mit olvastatok,
Mi úgy elűzte gyáva véretek’
Szemünk elől?
CAMBRIDGE.
Megvallom vétkemet,
S hódolva kérem felséged kegyét.
Megvallom vétkemet,
S hódolva kérem felséged kegyét.
GREY. SCROOP.
Mi is mindnyájan azt esdjük.
Mi is mindnyájan azt esdjük.
HENRIK KIRÁLY.
Kegyünket, mely éber volt még imént,
Tanácsotok letiprá s megölé.
Kegyről beszélni ti ne merjetek:
Ön érvetek fordul vissza reátok,
Hogy megtépjen, miként urát az eb.
Nézzétek, herczegim, s főemberim,
Ez angol szörnyeket! Ez Cambridge itt.
Tudjátok, hajlamunk mi kész vala
Ellátni mindennel, mi rangja folytán
Megilleté: s ez ember egynehány
Könnyű tallérért könnyen összeesküdt
S szövetkezett Frankhon ármányival,
Megölni minket itt Hamptonban. Erre
Eme lovag, ki épen úgy adósunk,
Mint Cambridge, szintúgy esküdött. De ah!
Neked mit mondjak én, lord Scroop? te szörnyű,
Embertelen, vad, hálátlan teremtmény!
Te, a ki szándokim kulcsát birád,
Ki lelkemet mélyében ismeréd
S csaknem aranynyá verhetél vala,
Te önhaszonból cselt vetsz ellenem.
Lehetséges, hogy más zsoldja belőled
Csak egy rossz szikrát is kivonhatott,
Mely ujjam’ sértse? Oly hihetlen ez,
Hogy bár igaz volta oly élesen
Felötlik, mint fehéren a sötét,
Alig akarja látni a szemem.
Gyilok s árúlás mindig egyetértett,
Miként ördög-pár, mely egy czélra tör,
Ügyökben oly bárgyun működve, hogy
Rá sem kiáltott a csodálkozás;
De most te, a természet ellenére,
Bámúlatot vevél kiséretűl
Az áruláshoz és a gyilkoláshoz.
S akárki volt az a ravasz gonosz,
Ki rád ilyen kegyetlenűl hatott,
Jutalmat ígért annak a pokol.
Más ördög, a ki árulást kohol,
A kárhozatra czifraságot ád,
Lepelt, hazug szint, kedves alakot,
A jámborság tündöklő látszatát:
De az, ki tégedet fölzaklatott,
Mitsem hozott föl, hogy légy áruló,
Csak épen, hogy árulóvá avat.
Ha a daemon, ki téged rászedett,
Egész világot átvándorlaná
Oroszlán léptivel s meg visszatérne
A mély pokolba: biz így szólna ott
A légiókhoz: Oly könnyen sohsem
Nyerék lelket, mint im ez angolét.
Gyanúval oh! mint mérgezéd el így
Bizalmam édjét? – Van, ki hűnek látszik?
Olyan valál te. Vagy komoly- s tanultnak?
Olyan valál te. Jó vérből valónak?
Olyan valál te. Vagy szenteskedőnek?
Olyan valál te. Vagy mértékletes ha van,
S szilaj hévtől ment kedvben és haragban,
Nem izgó vérű, szellemben szilárd,
Teljes míveltség díszével biró,
A szemre, fül nélkül, nem bízakodva,
S itélet nélkül egynek sem hivő:
Így s ily finom tisztán tűnél te föl;
S így elbukásod oly foltot hagyott,
Mely a legjobb, legépebb férfit is
Gyanúba vonja. Sirhatnám miattad,
Mert lázadásod úgy tetszik nekem, mint
Az ember második eleste. – Bűnük
Nyilván való: törvény elé velök!
S ármányaikból Isten mentse ki.
Kegyünket, mely éber volt még imént,
Tanácsotok letiprá s megölé.
Kegyről beszélni ti ne merjetek:
Ön érvetek fordul vissza reátok,
Hogy megtépjen, miként urát az eb.
Nézzétek, herczegim, s főemberim,
Ez angol szörnyeket! Ez Cambridge itt.
Tudjátok, hajlamunk mi kész vala
Ellátni mindennel, mi rangja folytán
Megilleté: s ez ember egynehány
Könnyű tallérért könnyen összeesküdt
S szövetkezett Frankhon ármányival,
Megölni minket itt Hamptonban. Erre
Eme lovag, ki épen úgy adósunk,
Mint Cambridge, szintúgy esküdött. De ah!
Neked mit mondjak én, lord Scroop? te szörnyű,
Embertelen, vad, hálátlan teremtmény!
Te, a ki szándokim kulcsát birád,
Ki lelkemet mélyében ismeréd
S csaknem aranynyá verhetél vala,
Te önhaszonból cselt vetsz ellenem.
Lehetséges, hogy más zsoldja belőled
Csak egy rossz szikrát is kivonhatott,
Mely ujjam’ sértse? Oly hihetlen ez,
Hogy bár igaz volta oly élesen
Felötlik, mint fehéren a sötét,
Alig akarja látni a szemem.
Gyilok s árúlás mindig egyetértett,
Miként ördög-pár, mely egy czélra tör,
Ügyökben oly bárgyun működve, hogy
Rá sem kiáltott a csodálkozás;
De most te, a természet ellenére,
Bámúlatot vevél kiséretűl
Az áruláshoz és a gyilkoláshoz.
S akárki volt az a ravasz gonosz,
Ki rád ilyen kegyetlenűl hatott,
Jutalmat ígért annak a pokol.
Más ördög, a ki árulást kohol,
A kárhozatra czifraságot ád,
Lepelt, hazug szint, kedves alakot,
A jámborság tündöklő látszatát:
De az, ki tégedet fölzaklatott,
Mitsem hozott föl, hogy légy áruló,
Csak épen, hogy árulóvá avat.
Ha a daemon, ki téged rászedett,
Egész világot átvándorlaná
Oroszlán léptivel s meg visszatérne
A mély pokolba: biz így szólna ott
A légiókhoz: Oly könnyen sohsem
Nyerék lelket, mint im ez angolét.
Gyanúval oh! mint mérgezéd el így
Bizalmam édjét? – Van, ki hűnek látszik?
Olyan valál te. Vagy komoly- s tanultnak?
Olyan valál te. Jó vérből valónak?
Olyan valál te. Vagy szenteskedőnek?
Olyan valál te. Vagy mértékletes ha van,
S szilaj hévtől ment kedvben és haragban,
Nem izgó vérű, szellemben szilárd,
Teljes míveltség díszével biró,
A szemre, fül nélkül, nem bízakodva,
S itélet nélkül egynek sem hivő:
Így s ily finom tisztán tűnél te föl;
S így elbukásod oly foltot hagyott,
Mely a legjobb, legépebb férfit is
Gyanúba vonja. Sirhatnám miattad,
Mert lázadásod úgy tetszik nekem, mint
Az ember második eleste. – Bűnük
Nyilván való: törvény elé velök!
S ármányaikból Isten mentse ki.
)
EXETER.
Foglyom vagy honárulási bűn miatt, név szerint Cambridge Richard gróf.
Foglyom vagy honárulási bűn miatt, név szerint lord Scroop Masham Henrik.
Foglyom vagy honárulási bűn miatt, név szerint Grey Tamás, Northumberland lovag.
Foglyom vagy honárulási bűn miatt, név szerint Cambridge Richard gróf.
Foglyom vagy honárulási bűn miatt, név szerint lord Scroop Masham Henrik.
Foglyom vagy honárulási bűn miatt, név szerint Grey Tamás, Northumberland lovag.
SCROOP.
Jó, hogy tervünket Isten fölfedezte.
Halálomnál inkább bánom hibámat;
Bocsássa meg fölséged azt nekem,
Habár érette testem megfizet.
Jó, hogy tervünket Isten fölfedezte.
Halálomnál inkább bánom hibámat;
Bocsássa meg fölséged azt nekem,
Habár érette testem megfizet.
CAMBRIDGE.
Nem frank arany csábíta engem el,
Bár ösztönűl azt elfogadtam is
Gyorsabban teljesítni szándokom’.
Hál’ Istennek, hogy megelőzteténk:
Ez vigaszon a szenvedésben is,
Az Istent s téged kérve, hogy bocsáss meg.
Nem frank arany csábíta engem el,
Bár ösztönűl azt elfogadtam is
Gyorsabban teljesítni szándokom’.
Hál’ Istennek, hogy megelőzteténk:
Ez vigaszon a szenvedésben is,
Az Istent s téged kérve, hogy bocsáss meg.
GREY.
Nem örvendett úgy hű alattvaló
Egy vészes árulás napfényre jöttén,
Mint én örűlök most magam felett,
Hogy egy bősz vállalat megsemmisült.
Ne éltem’ engedd, fölség, csak hibám’!
Nem örvendett úgy hű alattvaló
Egy vészes árulás napfényre jöttén,
Mint én örűlök most magam felett,
Hogy egy bősz vállalat megsemmisült.
Ne éltem’ engedd, fölség, csak hibám’!
HENRIK KIRÁLY.
Istennél a bocsánat. Im a végzés:
Személyünk ellen összesküdtetek,
Nyilt ellenünkhöz csatlakoztatok.
S el is fogadtátok kincstáriból
Halálunkra az arany foglalót,
Melyért odadni szándékoztatok
Királytokat a gyilkolásnak, és
Herczegit, grófjait a szolgaságnak,
S egész országát mind a pusztulásnak.
Személyünkért megtorlást nem kivánunk;
De a hon üdvét úgy kell őrzenünk,
Melyet ti elrabolni vágytatok,
Hogy ime átadunk törvényinek.
El innen hát, nyomorult bűnösök,
Halálotokra, melynek izletéhez
Adjon türelmet a kegyelmes ég
Most Frankhonba, urak! E vállalat
Rátok s miránk egykép dicső leend.
A harcz szerencséjén nem kétkedünk.
Mert Isten ily szépen napfényre hozta
E vészes árulást, mely ránk lesett
Gátolni czélunkat: nem kétkedünk,
Hogy útunkból minden gát elvonúlt.
Föl hát, hű honfitársak! Bízzuk az
Isten kezére ön erőnket és
Gyorsan indítsuk működésnek azt.
Tengerre vígan! zászlók lengjenek!
Istennél a bocsánat. Im a végzés:
Személyünk ellen összesküdtetek,
Nyilt ellenünkhöz csatlakoztatok.
S el is fogadtátok kincstáriból
Halálunkra az arany foglalót,
Melyért odadni szándékoztatok
Királytokat a gyilkolásnak, és
Herczegit, grófjait a szolgaságnak,
S egész országát mind a pusztulásnak.
Személyünkért megtorlást nem kivánunk;
De a hon üdvét úgy kell őrzenünk,
Melyet ti elrabolni vágytatok,
Hogy ime átadunk törvényinek.
El innen hát, nyomorult bűnösök,
Halálotokra, melynek izletéhez
Adjon türelmet a kegyelmes ég
| S igaz bűnbánatot. Vigyétek el! | (Az összeesküvők őrizet alatt el.) |
Rátok s miránk egykép dicső leend.
A harcz szerencséjén nem kétkedünk.
Mert Isten ily szépen napfényre hozta
E vészes árulást, mely ránk lesett
Gátolni czélunkat: nem kétkedünk,
Hogy útunkból minden gát elvonúlt.
Föl hát, hű honfitársak! Bízzuk az
Isten kezére ön erőnket és
Gyorsan indítsuk működésnek azt.
Tengerre vígan! zászlók lengjenek!
| Vagy frank király, vagy angol sem leszek. | (El mind.) |
