III. SZÍN.
Angol tábor.
Angol csapat; Gloster, Bedford, Exeter, Salisbury s Westmoreland jönnek.
GLOSTER.
Hol a király?
Hol a király?
BEDFORD.
Harczrendjöket megszemlélni lovaglott.
Harczrendjöket megszemlélni lovaglott.
WESTMORELAND.
Hatvan ezer harczost számlálnak ők.
Hatvan ezer harczost számlálnak ők.
EXETER.
Egy ellen öt, s mind friss azon felűl.
Egy ellen öt, s mind friss azon felűl.
SALISBURY.
Isten karja velünk! Szörnyű e túlsúly.
Isten hozzátok! én megyek helyemre.
Ha már csupán égben találkozunk,
Akkor vidáman! oh nemes lord Bedford,
Kedves lord Gloster, jó lord Exeter,
S édes rokonom! üdv, ti harczosok!
Isten karja velünk! Szörnyű e túlsúly.
Isten hozzátok! én megyek helyemre.
Ha már csupán égben találkozunk,
Akkor vidáman! oh nemes lord Bedford,
Kedves lord Gloster, jó lord Exeter,
S édes rokonom! üdv, ti harczosok!
BEDFORD.
Salisbury, Isten s a jó szerencse áldjon!
Salisbury, Isten s a jó szerencse áldjon!
EXETER.
Áldjon meg! Harczolj hősleg e napon,
Bár erre intvén, sértlek is talán,
Áldjon meg! Harczolj hősleg e napon,
Bár erre intvén, sértlek is talán,
| Mert a vitézség át meg áthatott. | (Salisbury el.) |
BEDFORD.
Teljes sajátja jóság s hősiség,
Fejdelmi mind kettőben.
Teljes sajátja jóság s hősiség,
Fejdelmi mind kettőben.
WESTMORELAND.
Henrik Király jő.
Csak tízezer voln’ itt azok közül,
Kiknek nincs dolguk Angliába’ ma!
| Oh ha most |
Csak tízezer voln’ itt azok közül,
Kiknek nincs dolguk Angliába’ ma!
HENRIK KIRÁLY.
Ki óhajt ilyet? Westmoreland rokon?
Nem, jó rokon! ha csakugyan halálra
Jelölteténk, hazánk elég sokat
Veszít mibennünk; s ha élünk, minél
Kevesb a szám, annál több a dicsőség.
Többet tehát egy emberrel se kívánj.
Zeüszre! én kincset nem szomjazom,
Se nem kérdem, ki él költségemen,
S nem bánom, hordja más díszöltönyöm’,
Vágyam nem csügg ily külső tárgyakon:
De hogyha a dicsőség szomja bűn,
Úgy a legbűnösebb lélek vagyok.
Nem! egy embert se kívánj Angliából.
Legjobb reményért sem veszítenék
Én a dicsőségből annyit, biz Isten,
Mint tőlem egygyel több ember levonna.
Egygyel se kívánj többet, Westmoreland;
Hirdesd ki inkább hadsergem között,
Hogy a kinek harczolni kedve nincs,
Az elmehet, útlevelét kikapja,
Zsebébe úti költséget teszünk.
Olyannal együtt halni sem kivánunk,
Ki, vélünk társaságban, halni fél.
Ez a nap Crispián névünnepe:
Ki e napot túléli s haza jut,
E napról hallva, lábujj-hegyre áll
S a Crispián nevére felszökell;
Ki e napot meglátja s agg leend,
Szomszédait évenkint majd e nap
Elő estvéjén megvendégeli,
Így szólva: Holnap lesz szent Crispián;
Aztán feltűri öltönyujjait
És megmutatja seb-helyét. A vén
Sokat felejt; de bár mindent felejtsen,
Megemlékszik rá körülményesen,
Miket tett e napon. Akkor neveink
Szokott szavak leendenek szájában:
Henrik király. Bedford és Exeter,
Warwick és Talbot, Salisbury, Gloster,
S élénken emleget tölt kelyhinél.
Fiának megtanítja e regét,
És Crispin, Crispián sohsem vesz el
Eme naptól világ végezteig;
De sőt ránk emlékeznek általa,
Nehányunkra, e kis testvér csapatra:
Mert a ki vérit ontja ma velem,
Testvérem lesz: bármily alantsorú,
Nemessé válik rangja e napon,
És a nemesek Angliába’, kik
Most ágyba’ vannak, önmagokra majd
Átkot szórnak, hogy nem valának itt,
S elcsöndesednek, ha olyan beszél,
Ki itt harczolt Crispin napján velünk.
Salisbury jő.
Ki óhajt ilyet? Westmoreland rokon?
Nem, jó rokon! ha csakugyan halálra
Jelölteténk, hazánk elég sokat
Veszít mibennünk; s ha élünk, minél
Kevesb a szám, annál több a dicsőség.
Többet tehát egy emberrel se kívánj.
Zeüszre! én kincset nem szomjazom,
Se nem kérdem, ki él költségemen,
S nem bánom, hordja más díszöltönyöm’,
Vágyam nem csügg ily külső tárgyakon:
De hogyha a dicsőség szomja bűn,
Úgy a legbűnösebb lélek vagyok.
Nem! egy embert se kívánj Angliából.
Legjobb reményért sem veszítenék
Én a dicsőségből annyit, biz Isten,
Mint tőlem egygyel több ember levonna.
Egygyel se kívánj többet, Westmoreland;
Hirdesd ki inkább hadsergem között,
Hogy a kinek harczolni kedve nincs,
Az elmehet, útlevelét kikapja,
Zsebébe úti költséget teszünk.
Olyannal együtt halni sem kivánunk,
Ki, vélünk társaságban, halni fél.
Ez a nap Crispián névünnepe:
Ki e napot túléli s haza jut,
E napról hallva, lábujj-hegyre áll
S a Crispián nevére felszökell;
Ki e napot meglátja s agg leend,
Szomszédait évenkint majd e nap
Elő estvéjén megvendégeli,
Így szólva: Holnap lesz szent Crispián;
Aztán feltűri öltönyujjait
És megmutatja seb-helyét. A vén
Sokat felejt; de bár mindent felejtsen,
Megemlékszik rá körülményesen,
Miket tett e napon. Akkor neveink
Szokott szavak leendenek szájában:
Henrik király. Bedford és Exeter,
Warwick és Talbot, Salisbury, Gloster,
S élénken emleget tölt kelyhinél.
Fiának megtanítja e regét,
És Crispin, Crispián sohsem vesz el
Eme naptól világ végezteig;
De sőt ránk emlékeznek általa,
Nehányunkra, e kis testvér csapatra:
Mert a ki vérit ontja ma velem,
Testvérem lesz: bármily alantsorú,
Nemessé válik rangja e napon,
És a nemesek Angliába’, kik
Most ágyba’ vannak, önmagokra majd
Átkot szórnak, hogy nem valának itt,
S elcsöndesednek, ha olyan beszél,
Ki itt harczolt Crispin napján velünk.
Salisbury jő.
SALISBURY.
Készűlj hamar, kegyelmes fejdelem:
A frank már pompás csatarendben áll
S nagy gyorsasággal ránk fog rontani.
Készűlj hamar, kegyelmes fejdelem:
A frank már pompás csatarendben áll
S nagy gyorsasággal ránk fog rontani.
HENRIK KIRÁLY.
Hiszen minden kész, hogyha a szivünk kész.
Hiszen minden kész, hogyha a szivünk kész.
WESTMORELAND.
Pusztúljon el, kinek most szive hátrál!
Pusztúljon el, kinek most szive hátrál!
HENRIK KIRÁLY.
Angliából nem kérsz hát több segélyt?
Angliából nem kérsz hát több segélyt?
WESTMORELAND.
Bár Isten adná, hogy csupán te és én
Segély nélkül víhatnók e csatát.
Bár Isten adná, hogy csupán te és én
Segély nélkül víhatnók e csatát.
HENRIK KIRÁLY.
Tehát öt ezret már most el kivánnál,
Mi jobb is, mintha még egyet kivánsz.
Most helyre hát. Az Isten véletek.
Trombitaszó. Montjoy jő.
Tehát öt ezret már most el kivánnál,
Mi jobb is, mintha még egyet kivánsz.
Most helyre hát. Az Isten véletek.
Trombitaszó. Montjoy jő.
MONTJOY.
Még egyszer eljövék, Henrik király,
Megtudni, kész vagy-e váltságodért
Alkudni a biztos bukás előtt?
Mert hidd el, oly közel hozzád az örvény,
Hogy bizton elnyelend. S azonfelűl
A constable még szánakozva kér,
A bűnbánatra intsed népedet,
Hogy lelkeik nyugodtan, szivesen
Váljanak el e mezőktől, a hol
Szegények romtestének majd heverni
S bűzhödni kell.
Még egyszer eljövék, Henrik király,
Megtudni, kész vagy-e váltságodért
Alkudni a biztos bukás előtt?
Mert hidd el, oly közel hozzád az örvény,
Hogy bizton elnyelend. S azonfelűl
A constable még szánakozva kér,
A bűnbánatra intsed népedet,
Hogy lelkeik nyugodtan, szivesen
Váljanak el e mezőktől, a hol
Szegények romtestének majd heverni
S bűzhödni kell.
HENRIK KIRÁLY.
Ki külde tégedet most?
Ki külde tégedet most?
MONTJOY.
Francziaország constableje.
Francziaország constableje.
HENRIK KIRÁLY.
Előbbi válaszom’ vidd vissza, kérlek:
Kerítsenek meg, és csak azután
Alkudjanak csontomra. Istenem!
Mért gúnyolják így a szegényeket?
Ki az arszlán bőrére alkudott,
Míg a vad élt, vadászva elveszett.
Testünk közűl, tudom, nem egy talál
Természetes sírt, a melyen, hiszem,
E nap emléke érczben fenmarad;
S kik hős tagjaikat Frankhonba’ hagyják,
Meghalva emberűl, hír-névre kapnak,
Sírjok legyen bár trágyadombotok:
Mert őket ott a nap köszönti és
Dicsőségök az égre párolog,
Míg földi részök levegőtöket
Megrontva, Frankhonra dögvészt bocsát.
Lásd, angolunk mi túlzón hősies,
Hogy, halva bár, mint a golyó szökése,
Másodszor is vészes futásra tör,
Gyilkolva még hanyatlásában is.
Büszkén beszélek: mondd a constablének,
Mi csak köznap vitézei vagyunk,
Fényünk’ s díszünket elszennyezte mind
A zord mezőn a nedves útazás;
Sergünkben nincsen egy darabka toll
(Bizonyság, hogy el nem fogunk repülni);
Csinunkat elkoptatta az idő;
De ám szivünk bizony nagy díszbe’ van,
S azt mondogatják szegény harczosim,
Friss öltönyük lesz még ez est előtt:
Mert a frank harczosok fején keresztül
Vonják le tarka új kabátjokat
S kifordítják belőle. Hogyha így lesz,
S remélem Istent, így lesz: akkor aztán
Majd összegyül az én váltságom is.
Hírnök! kiméld fáradságod’; ne jöjj
Váltságomért többé, jó hírnököm;
Úgy sem fogok mást adni, esküszöm, mint
E csontokat, s ezeket is csak úgy, hogy
Kevés hasznát vegyük. Menj, mondd meg ezt.
Előbbi válaszom’ vidd vissza, kérlek:
Kerítsenek meg, és csak azután
Alkudjanak csontomra. Istenem!
Mért gúnyolják így a szegényeket?
Ki az arszlán bőrére alkudott,
Míg a vad élt, vadászva elveszett.
Testünk közűl, tudom, nem egy talál
Természetes sírt, a melyen, hiszem,
E nap emléke érczben fenmarad;
S kik hős tagjaikat Frankhonba’ hagyják,
Meghalva emberűl, hír-névre kapnak,
Sírjok legyen bár trágyadombotok:
Mert őket ott a nap köszönti és
Dicsőségök az égre párolog,
Míg földi részök levegőtöket
Megrontva, Frankhonra dögvészt bocsát.
Lásd, angolunk mi túlzón hősies,
Hogy, halva bár, mint a golyó szökése,
Másodszor is vészes futásra tör,
Gyilkolva még hanyatlásában is.
Büszkén beszélek: mondd a constablének,
Mi csak köznap vitézei vagyunk,
Fényünk’ s díszünket elszennyezte mind
A zord mezőn a nedves útazás;
Sergünkben nincsen egy darabka toll
(Bizonyság, hogy el nem fogunk repülni);
Csinunkat elkoptatta az idő;
De ám szivünk bizony nagy díszbe’ van,
S azt mondogatják szegény harczosim,
Friss öltönyük lesz még ez est előtt:
Mert a frank harczosok fején keresztül
Vonják le tarka új kabátjokat
S kifordítják belőle. Hogyha így lesz,
S remélem Istent, így lesz: akkor aztán
Majd összegyül az én váltságom is.
Hírnök! kiméld fáradságod’; ne jöjj
Váltságomért többé, jó hírnököm;
Úgy sem fogok mást adni, esküszöm, mint
E csontokat, s ezeket is csak úgy, hogy
Kevés hasznát vegyük. Menj, mondd meg ezt.
MONTJOY.
Igen, Henrik király. Isten veled.
Igen, Henrik király. Isten veled.
| Sohsem hallasz te többé hírnököt. | (El.) |
HENRIK KIRÁLY.
Félek, hogy eljösz még váltságomért.
York herczeg jő.
Félek, hogy eljösz még váltságomért.
York herczeg jő.
YORK.
Felség, alázattal, térdelve kérem
Előhadunk vezérletét.
Felség, alázattal, térdelve kérem
Előhadunk vezérletét.
)
HENRIK KIRÁLY.
Vezesd, vitéz York. El hát most, velem!
Vezesd, vitéz York. El hát most, velem!
| Intézd magad e napot, Istenem! | (El mind.) |
