KOSZTOLÁNYI DEZSŐ (Rónay László)
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
(Rónay László)
(Rónay László)
Amíg élt, arra vágyott, hogy elismert és népszerű legyen, de akkor mintha háttérbe szorult volna néhány, az érdeklődés és a figyelem középpontjába került nemzedéktársa mögött. A második világháború után évtizedekig gyanakodva tekintettek rá, mint az önmagáért való művészet egyik vezéralakjára.
Napjainkban Kosztolányit a magyar irodalom egyik legnagyobbjának látjuk. Hivatásszeretete, műveltsége, pontossága, hajlékony kifejezésmódja a fiatal írók egész sorára tett maradandó hatást.
1885-ben született Szabadkán, 1936-ban hunyt el Budapesten. Korán érő tehetség volt. Kivételes kultúrával, fel-felizzó érdeklődéssel, már-már szertelen mohósággal csapongott szinte az egész világirodalomban. Nemzedékének egyik legsokoldalúbb írójaként több műfajban alkotott maradandót.
Védett családi környezet vette körül, mégis szorongásos alkat volt. Szülővárosában óriási volt a gyermekhalandóság, napról-napra látta a komor gyászmeneteket, s ez folytonos betegségtudattal és halálsejtelemmel töltötte el. Költészetének és prózájának központi témája lett az elmúlás tudata, amely fogékonnyá tette az emberi esendőségre és nyomorúságra.
Már gimnáziumi éveiben rengeteget olvasott, tudatosan képezte magát. Mivel szűknek érezte a Szabadka kínálta lehetőségeket, Budapestre ment, ahol a bölcsészkar hallgatója lett.
Fejlődésére jótékony hatást tett, hogy tevékeny résztvevője lehetett Négyesy László professzor híres stílusgyakorlatainak. Rövid bécsi egyetemi tanulmányaiból viszont kevés hasznot húzott. Egyetemi tanulmányainak befejezése helyett Ady Endre helyébe szerződött a Budapesti Naplóhoz, s élete végéig kivételesen magas színvonalon teljesítette újságírói megbízatásait is.
Kosztolányi Dezső szüleinek esküvői fényképe
Kosztolányi egyetemista korában
