Hordalékkúpok, zátonyok, mocsarak

Full text search

Hordalékkúpok, zátonyok, mocsarak
A Visegrádi-hegység – a Dunántúli-középhegységgel együtt – az Alcapa-lemeztömb részeként mintegy 70 millió évvel ezelőtt levált az afrikai kontinensperemről, s a 70–40 millió évvel ezelőtti időintervallumban a Tethys-óceánban fokozatosan északkelet felé vándorolt. Az eocén végére a mikrolemeznek az európai kontinenssel való ütközése (kollíziója) a Tethysnek mint óceánnak a bezáródását, s a maradványaiból a mai Földközi-tengernél kiterjedtebb, a Kaszpi-tengert és a Fekete-tengert is felölelő Paratethys kialakulását eredményezte (lásd a földtörténeti fejezetben). A Visegrádi-hegység délnyugati és keleti pereme a felső-eocénban, mintegy 38–36 millió évvel ezelőtt ismét tengeri üledékképződés színterévé vált. Kezdetben rövid, nagyesésű folyók által lerakott szárazföldi és tengerparti hordalékkúpok alakultak ki. Ezt a folyamatot a délnyugati peremen – rövid ideig – mocsári környezetben történő szénképződés (Lencse-hegy) váltotta fel, amit kis, néhány 10 km2-nyi foltzátonyok üledékképződése követett (Szépvölgyi mészkő). Ezek a képződmények a hegység délnyugati peremén a tengerszint fölé emelkedve később szárazulatra kerültek, a keleti peremen viszont (Szentendre és Vác vonalában) fokozatosan a tengerszint alá süllyedtek és a Budai márga üledékeivel fedődtek be.

A visegrádi Várhegy a Dunáról (Nemerkényi Antal felvétele)
Mintegy 35 millió évvel ezelőtt, amikor az Alcapa-lemeztömb „kiszökése” a Keleti- és a Déli-Alpok közül megindult (lásd a földtörténeti fejezetben), a Visegrádi-hegység a Dunántúli-középhegységgel együtt tengeri környezetében északkelet felé vándorolt. A 35 millió éves időpont (korai oligocén) a Visegrádi-hegység fejlődéstörténetének igen fontos állomása. Egyrészt jelentős lehűléssel számolhatunk, másrészt az üledékképződési környezet is megváltozott. A hegység egy, a Duna jelenlegi, Fekete-tengeri deltavidékéhez hasonló jellegű és nagyságú üledékgyűjtő részévé vált. A hozzávetőlegesen Szentendre és Vác irányában húzódó partvonaltól (az ún. Budai vonaltól) nyugatra folyóvízi és tengerparti torkolati üledékek (Hárshegyi homokkő), míg ettől keletre mocsári és oxigénszegény (euxin) tengeri üledékek (Tardi agyag) halmozódtak fel. Ez az állapot mintegy 30 millió évvel ezelőttig maradt fenn. Ezt követően a tengervízszint megemelkedett, a Visegrádi-hegység egésze nyílttengeri medence részévé vált és területén 100–300 méter vastag agyagos üledékek rakódtak le (Kiscelli agyag). Mintegy 27 millió évvel ezelőtt, a késő oligocénban újabb tengervízszintcsökkenés következett be, ami a delta előrenyomulását (progradációját) eredményezte. E folyamat a tengeri medence fokozatos feltöltődésében, a Visegrádi-hegység tengerparti, mocsári területté válásában nyilvánult meg, s hosszú időre, mintegy 15 millió évvel ezelőttig a mocsári viszonyok állandósultak.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť