történetírás
történetírás: I. Fogalma. A ~ emberek múltbeli cselekedeteinek közönség számára szánt, írott bemutatása. A szellemi, politikai v. katonai események fölött a szerző tört.-i v. erkölcsi bírálatot mond, és anyagát tárgyi, filozófiai v. teol.-i szempontok szerint rendszerezi. A bemutatás egyik formája a több szereplős cselekmények leírása, melyekben legalább két szereplő vesz részt mint ellenfél v. partner, s amelyet a szerző előtört.-tel, a folyamat bemutatásával és értékeléssel együtt tár az olvasó elé. Egy másik bemutatási forma az egyszerű tényközlés, amely elszigetelt eseményeket közöl cselekvő személy és passzív tárgy kapcsolatában. Ha egy cselekménynek sok szereplője van, nagy térben és hosszú időben játszódik, a cselekményábrázolás folyamatábrázolássá válik, melyben az egyes emberek cselekedeteit fölülmúló történések jelennek meg (ígéret és időben elnyúló beteljesedés, egyes emberekkel szemben nép tört.-e; a hatalom fölött az igazságosság győzelme). – A ~ műfajai közül a legalapvetőbb a krónika, amely különféle események (járványok, természeti katasztrófák, háborúk, éhínség, építkezések) gyűjteménye. Tágabb értelemben az összes tört.-i tárgyú írásokat ~nak nevezzük. (A szó szoros értelmében ~ az, amit a cikk elején meghatároztunk.) – Az a kísérlet, hogy a ~ műfajait szövegen kívüli szempontok szerint osztályozzák (pl. aszerint, hogy amit egy szöveg mond, valóban megtörtént-e), a modern idők találmánya, és eleve kudarcra van ítélve az ókori K-i ~sal kapcsolatban. Ez a ~ ui. egészen másként ítélte meg önmagát. A historizmus óta köztudottá vált, hogy a „tört.-i tények, tört.-i források és a ~” modern és ókori K-i fogalmai nem fedik egymást. A modern történészek fogalomkészlete és értékelése nem problémamentes és nem egységes, ezért minden további nélkül nem alkalmazható az ókori K ~ára v. ennek bírálatára. – A racionális kritikát, azaz más szerző tört.-i művének egy tárgyilagos és elméleti tört.-i igazságfogalomra hivatkozó bírálatát a gör.-ök vezették be az európai ~ba. Bonyolult cselekményekben a pontos logikai összefüggések kimutatását először a hettiták oldották meg (Kr. e. a 2. évezred 1. felében). A sumer–babiloni–asszír ~ alig emelkedett a krónikák szintje fölé: győzelmekről, építkezésekről évkv.-eket írtak, feliratokat készítettek. Az izr. ~ról egyoldalú és tökéletlen hagyomány maradt ránk, s benne az ókori ~ minden műfaja megtalálható: hősi énekek, mondák, tört.-i eposzok, krónikák, templomi és udvari évkv.-ek, végrendeletek, szerződések stb. Lényegében cselekményeket ír le, de abban különbözik a hettita ~tól, hogy csak ritkán mutat ki oksági összefüggést a részcselekmények között, és a folyamatok erkölcsi és vallási megítélésében teol.-i történetelméletre támaszkodik. Szerkezetét tekintve ezért az izr. ~ csak a gör.-ökével vethető össze, de a szerkezetet kitöltő témák, gondolatok és események sok párhuzamot mutatnak az ókori K ~ával. De nem szabad megfeledkezni két tényről: 1. Az egész K-i ~ vallásos jellegű, mert Isten választja ki a királyt, vezeti és óvja ellenségeivel szemben és a király ellenségeit az istenség a magáénak is tekinti. Ezért kerülnek be a király győzelmeit megörökítő föliratok templomokba mint az isteneket dicsőítő emlékek. 2. Az izr. ~ ember- és világtört.-i irányultsága szintén a K-i ~ban gyökerezik. Berosszosznál pl., aki Bél papja volt és gör. nyelven írta meg Babilon tört.-ét, a tört. a világ kezdetével indul, és teljes egészében a ® Szeleukidák szolgálatában áll. Művét I. Antiokhosz Szótérnak (ur. Kr. e. 281–261) ajánlotta. – II. Az izr. ~. Előzményei: mezopotámiai évkv.-ek, a kánaáni műeposz. az egyiptomi bölcsesség- és regényirodalom és a pusztákban kialakult monoteista, jahvista vallás. Késői műveit arámul, a perzsa kultúrkörökben írták, de a Makkabeusok kv.-ei révén már a hellén-gör., Josephus Flavius révén pedig a róm. kultúrával kerültek kapcsolatba. Josephus már a keresztény ~ alapjait vetette meg; Cassiodorus és Szt Jeromos „szinte második Livius”-nak nevezi. Az izr. ~ mint maga az izr. tört. – anélkül, hogy elvesztette volna sajátosságait – beolvadt az ókori mediterrán kultúrába. – 1. A politikai-tört.-i dokumentumoknak az ókori K-en ismert formái és az ókori K-i hisztoriográfiai irodalom formái egyaránt kimutathatók az ókori Izr.-ből (v. közvetlenül, v. az ÓSz-ből elegendő biztonsággal kikövetkeztethetően). – A legrégibb és legegyszerűbb formák, amelyekbe a tört.-i eseményeket belefoglalták, a különféle listák és számbavételek (Ter 36,31–39: királylisták, kb. a Kr. e. 10. sz. első feléből; tisztviselők és hősök listái: 1Kir 4; úti beszámolók: Szám 33; helységek listái: Józs15–19; népek listái: Ezd 2; a zsákmány, a fogadalmi ajándékok stb. listái). – Az izr. ~ egyik fő sajátossága a genealógiai sémák folyamatos használatában nyilatkozik meg, amelyek nyilvánvaló módon már a legkorábbi időkben a tört.-i gondolkodásnak és a tört.-i események írásba foglalásának egyik legfontosabb formáját képviselték Izr. fiai körében. Egész művekkel találkozunk, amelyek genealógiákra épülnek szerkezetüket tekintve (Toledoth-könyv; ® nemzetségtábla); már a Jahvista fejlett genealógiai ismeretekre támaszkodhatott. Hogy a politikai genealógiáknak ez a formája mennyire alkalmas volt nagy tér- és időbeli dimenziók átfogására, azt a Ter 10 (J; P) felölelte ® népek táblája tanúsítja meglepően széles földrajzi horizontjával, a legfontosabbra korlátozódó, következetes sematizálásával és azzal, hogy mekkora anyagot ölel fel. Az építkezést megörökítő föliratokat, amelyek főleg Babilóniában voltak fontosak, a Biblián kívül más forrásokból is kimutatható Siloe-fölirat (kb. Kr. e. 700 k.) képviseli, amelyben figyelmet érdemlően egyetlen király sem szerepel. Egyébként az építkezésekről szóló beszámolók, mint Salamon építkezéseinek leírása is (1Kir 6–8), inkább a Templom levéltárára vezethetők vissza. – Győzelmet megörökítő föliratot arra az emlékkőre véshettek, amelyet Saul állított az amalekiták fölött aratott győzelme után (1Sám 15,12). – Palesztina régi művelődési központjaiban, így Bétel, Siló, Szichem szentélyében, a régi kánaáni városokban, majd később a jeruzsálemi királyi palotában és szentélyben (vsz. kánaáni volt a papi család révén) az említett tört.-i műfajokon kívül már a 2. Kr. e. évezredben részletesebb beszámolókat is őriztek a rendkívüli háborús v. egyéb eseményekről. Így pl. krónikákat, ahogy az a későbbi időből Föníciáról közvetlenül is kimutatható (pl. ZsidTört 8,14 k.). Évkv.-eket, amelyek a király uralkodásának évei v. a hadjáratok szerint tagolódtak (2Sám 11,1), Dávid korától lehet kimutatni: „Salamon történetének könyve” (1Kir 11,41), „Izrael királyai történetének könyve” (pl. 14,19). Ha az a beszámoló, amely Dávidnak az ammonitákkal vívott harcairól szól (2Sám 10), egy részét alkotta egy ilyen udvari évkv.-nek, akkor elmondható, hogy ezek az évkv.-ek – legalábbis egy időben – figyelemre méltó színvonalúak voltak. Hogy a királyi, ill. udvari évkv.-eket milyen formában hozták nyilvánosságra (a levéltári anyag hivatalos kiadása; egyes szám 1. személyben fogalmazva?!), azt nem tudjuk. – Az ókori K-en nagyon régtől szokásban volt a királyokról és tisztségviselőkről szóló beszámolókat egyes szám 1. személyben fogalmazni, különféleképpen kifejezett életrajzi v. apologetikai célzattal, de az ÓSz-ben ez csak a perzsa korból (Ezd, Neh) mutatható ki. – 2. A ~i próza említett formáiban és műfajaiban a lezajlott eseményeket és a végbevitt tetteket tisztán gyakorlati érdekből, a kronológia céljára, ill. a levéltár számára rögzítették, legtöbbször anélkül, hogy olvasóközönségre számítottak volna. A ~ magasabb szintű formái vsz. úgy alakultak ki, hogy a tört.-i események rögzítéséhez átvették a költői elbeszélés formáit és motívumait, Izr. fiainak ~a, ahogy azt C. H. Gordon kimutatta, szintén hősi mondákban, királyokról szóló elbeszélésekben, mitológiai műeposzokban gyökerezik. Az a meglepően fejlett irodalmi technika, amely Izr. fiainak már a legrégebbi ránk maradt ~i műveit is jellemzi, gazdag szóbeli és írott irodalmi hagyományt tételez föl, amely az udvarokhoz és a szentélyekhez kapcsolódhatott, de újra meg újra a népi forrásokból meríthetett (győzelmi ének, mondások, etiológia). Az izr. tört.-írók elbeszélőkedve, didaktikus pátosza, a monológok és a párbeszédek alkalmazása, hírnökök tudósításainak beiktatása, az ismétlések, az utalások technikája és az anyag művészi elrendezése, amely még az egészen kis egységek tagolásában is megnyilvánul (pl. Ter 22,20–24), elképzelhetetlen egy szóbeli hagyományban élő, ill. írásba foglalt nagyon régi és gazdag költészet nélkül. Ilyen tört.-i költészet lehetett „az Úr (= Jahve) háborúiról szóló könyv” és az Igazak kv.-e, amelyre a Szám 21,14; Józs 10,12 stb. hivatkozik. – A nyelvi, politikai, szociológiai és vallási előfeltételeken kívül tehát bizonyos irodalomtört.-i előfeltételekkel is kell számolnunk (Izr. fiainak vitathatatlan tehetségéről most nem szólva). Mindezen tényezők eredőjeként bontakozhatott ki Izr.-ben is az a bonyolult és sok föltevéssel számoló képlet, amelyet ~nak nevezünk. – 3. Az ÓSz valamennyi sajátosan tört.-i kv.-e cselekményeket mutat be, nem tetteket vesz számba. Ebből következően Izr. fiainak ~ában sokféle cselekvővel és cselekvéssel találkozunk. Az asszír annalesz irodalomtól eltérően pl. az ellenség is jellegzetes személyiség, aki a politikai-katonai összeütközések alkalmával nem egyszerűen elszenvedi a végbevitt tetteket, hanem kezdeményezésre képes partner. Az események lefolyása nemegyszer nagyon bonyolult képet mutat: akció reakciót szül, az események célratörően követik egymást, sokféle feltételük van és különféle következményekkel járnak. A partner a mellékcselekményekben lép színre. A különféle színtereken egyidőben lejátszódó eseményeket összekapcsolják a szempontváltások v. az üzenetküldések, úgyhogy egybefonódnak, egymásba illeszkednek; a nem részletezett v. más módon bemutatott eseményekre magyarázatot kapunk. Az előtört. bepillantást enged a múltba; különféle fejtegetések kiszélesítik a cselekmények leírását. – Izr. fiai ~ának sajátossága, amely minden más nem bibliai leírástól megkülönbözteti, a tett és a beszéd viszonya. A beszéd a cselekvés motiválására szolgál, elmélkedés, tervezés és döntés „eszköz”-e (médium). A cselekvések, az események részei a szólás és meghallás révén kapcsolódnak össze. A cselekvés nem úgy jelenik meg, mint a hettita v. a gör. ~ban (vagyis nem erőknek a tárgyi valóságban megjelenő szövedékéről van szó, amelynek logikus szerkezetét a hettita ~ bámulatos absztrakcióval és pontossággal tudta visszaadni), hanem – a cselekvő felől szemlélve – emberi akarat és értelem által irányított összefüggést mutat. Ez a lényegében emberközpontú tört.-szemlélet a mélyebb oka egyfelől a genealógiák iránti nagyfokú érdeklődésnek Izr. fiai mindenfajta ~ában, másfelől viszont a föltétele annak, hogy a tört.-et (® történelem) mint értelmes folyamatot teol.-ilag értelmezni lehessen. Már a viszonylag régi és egyszerű szövegek is (mint a 2Sám 10, Dávid harcai az ammonitákkal) arra engednek következtetni, hogy az izr. tört.-írók kiválóan értettek a bonyolult események bemutatásához. Képesek voltak rá, hogy utalások és célzások fejlett technikájával tisztán terjedelmi szempontból is nagyobb eseménysorokat összefogjanak (amit pl. a hettiták soha sem tudtak elérni). Csak Izr.-ben domborodtak ki a különféle események fölött álló folyamatok. Az ókori K-en egyébként alig találkozunk olyan folyamatok bemutatásával, mint az Isten és az ember közti viszony fejlődése (Ter), Izr. népének kialakulása (Kiv), az Ígéret földjének elfoglalása (Józs), v. olyan általánosításokkal mint amilyet a Bír előszava nyújt (2,11–23), amely bámulatos absztrakcióval betekintést ad a bírák korának tört.-i törvényszerűségébe. Már ez is tanúsítja, hogy a jahvizmusból, a szövetségre és a törv.-re épülő teol.-ból, a próf.-kból és a bölcsességi irodalomból kibontakozott teol.-i fölépítmény (az ún. metaréteg: Isten terve, igazságossága; kiválasztás, ígéretek, a beteljesedés; ítélet, bűnhődés, vezeklés; a tört. irányítása, értelme, célja és vége stb.) az izr. ~ formáin alapszik, nem külsőleges v. olyan valami, amely egy eleinte profán ~ba később másodlagosan, idegen elemként épült bele. Ebből a szempontból az ÓSz két nagy tört.-i gyűjteménye, ha különféle korokból annyi eltérő forrást, ill. anyagot ölel is fel, mégis értelmes egységnek tekintendő. – III. Ahhoz, hogy Izr. fiai ~át bemutathassuk, elengedhetetlen azoknak a különféle kv.-eknek forráskritikai leválasztása, amelyek a különféle korokban különféle okokból beleolvadtak az ÓSz hagyományának összetett tömbjébe. Jóllehet a tudósok évszázadokon át elemezték a különféle rétegeket nyelvi, tartalmi és teol.-i szempontból és törekedtek őket időhöz kötni, még mindig sok a véleménykülönbség (® Pentateuchus), úgyhogy Izr. fiai ~ának még a forráselemzésen alapuló tört.-e is – legalábbis részleteiben – merőben hipotetikus. Ha a hozzávetőleg általánosan elfogadott nézeteket vesszük figyelembe, akkor a következő kép rajzolódik elénk. – 1. Az ÓSz két nagy tört.-i gyűjteményt ölel fel; mind a kettő a Kr. e. 587-i nagy katasztrófa után keletkezett, és az az idő, amikor még kiegészítéseket fűztek hozzájuk, jól belenyúlt a Kr. e. 4. sz.-ba. A régebbi a világ teremtésével kezdődik (Ter) és Jojachin reményt keltő trónra emelésével (Kr. e. 561) fejeződik be (a 2Kir végén). A későbbi Ádámmal kezdődik (1Krón 1,1) és – legalábbis a jelenlegi elrendezés szerint – azzal zárul, hogy Nehemiás Jeruzsálemben helyreállította a törvényes rendet. Ehhez főleg egy régebbi gyűjtemény (ill. ennek különféle részei v. egy hozzá nagyon hasonló mű), valamint Nehemiás és Ezdrás emlékiratai szolgáltak forrásul. – A Ter–Kir alkotta sorból kiemelkednek különféle törv.-gyűjtemények (Szövetség könyve, Második Törvénykönyv, szentség törvénye), továbbá a Papi irat, a Ter-től egészen Józs-ig (ezt is beleértve?), amely föltehetően Kr. e. 500 k. Babilóniában v. Júdában keletkezett, végül a főleg Józs és Kir szövegében kimutatható egy v. több deuteronomikus tört.-i mű (Kr. e. 6. sz.) is. A Papi iratot, bár a kultusz és a törv. áll benne előtérben (szombat, körülmetélés, a törv. adása a Sinai-hegyen) elbeszélő tört.-i műnek kell tekinteni, annál inkább, mivel Izr. fiai ~át jellemezte a jog és a tört. összekapcsolása. – A Deuteronomikus történeti mű a beszédekben, az előszókban (Bír 2,11–13) és az utószókban (2Kir 17,7–23), amelyekkel a szerző az általa válogatott régebbi anyagot keretbe foglalta és összefűzte, a különféle eseményeknek nemcsak értelmezését és értékelését adja, hanem a szó legszorosabb értelmében Izr. fiai tört.-ének elméletét nyújtja. Bár az a fogalomkészlet, amellyel dolgozik, teol.-i eredetű, viszonylag kicsi és egyszerű, nem nevezhető – gör. v. modern szempontból – tárgyához nem illőnek, hiszen nem egy valamilyen „történelem” alkotja tárgyát, hanem Izr. tört.-e. A deuteronomikus „elmélet” Izr. fiai tört.-i élményeinek és tört.-i gondolkodásmódjának ősrégi elveit aktualizálja, kifejti, magyarázza Izr. fiai ~ának bizonyos kategóriáit, mint magyarázatot nyújtó metaréteg a ~ra épül, és Izr. fiai ~án belül egy értelmes fejlődési fokot képvisel. Tört.-teol.-i alapkoncepciója azt van hivatva elénk tárni, hogy „miként működik az isteni szó a tört.-ben” (G. von Rad), tematizálva és magyarázva azt a viszonyt a beszéd és a tett között (vö. 1Kir 8,24), amely már Izr. fiai legrégibb ~ának elbeszélő struktúráiban is kimutatható. – A Szövetség könyve, a szentség törvénye, a Második Törvénykönyv, a deuteronomikus tört.-írás és a Papi irat leválasztása után fennmaradó, távolról sem egységes tömb 2 v. talán 3 részre (L, J, E) tagolható; ezek (mind?!) a világ kezdetétől a szerző koráig (Kr. e. 950–700) ölelik fel az eseményeket. Ezek közül a művek közül legbiztosabban a Jahvista tört.-i műve ragadható meg a viszonylag jól megőrződött forrásanyag, valamint a szerző jellegzetes írói és teol.-i sajátosságai alapján. Bemutatása (vö. az alábbiakkal) például szolgál Izr. fiainak egész – ókori – ~ára. – 2. A ® Jahvista tört.-i műve (a Kr. e. 9. sz.-ból; vsz. Júdeában keletkezett) a világ kezdetétől (Ter 2,4b) O. Eissfeldt, G. Hölscher stb. korántsem vitathatatlan föltevése szerint a salamoni birodalom széthullásáig tart (1Kir 12,19). Ez a már térbeli és időbeli kiterjedése szempontjából is csodálatra méltó koncepció föltételezi a földrajzi és politikai látókörnek azt a kiszélesedését, amely Dávid korához kapcsolódik. Politikailag Júda királyának egész Izr. fölötti uralma a magva a jahvista ~nak, amely uralomnak fénykora a J idejében már a múlté volt. Erre a fonálra fűzi fel a szerző a múlt eseményeit, nem minden célzat nélkül a jelent és a jövőt illetően. Már az Ábrahámnak adott ígéretek és a genealógiai szerkezet (Jákob-Izrael mint a 12 törzs ősatyja) is Dávid országának szem előtt tartásával válik érthetővé: a jahvista elbeszélés egyre fokozódó konkretizálással és a látóhatár fokozatos leszűkítésével, az elbeszélés ütemének csökkentésével és az anyagnak állandó gazdagításával és pontosításával tör erre a célra. Az adott tér- és időbeli határokat, a már arányainál fogva is hatalmas heterogén anyagot a Jahvista politikát és történelmet átható teol.-val, kiváló történelmi érzékkel és zseniális szerkesztői készséggel az elrendezés, a fölépítés és a stílus mestereként olyan tört.-i műbe foglalta bele, amelynek egységét és egyszerűségét újra meg újra megcsodálhatjuk. Az egységbefoglalás (integráció) fő eszközei: a genealógia, a művelődés keletkezésének tana, a vándorlás motívuma, az elszigetelt anyag földrajzi szempontok szerinti elrendezése, a különféle mondakörök összekapcsolása azáltal, hogy az egyik a másiknak keretévé válik, és így hármas rendszer keletkezik. – A hisztoriográfiai és a politikai koncepció elválaszthatatlanul összefonódik és beleépül a teol.-ba. Az a teol.-i gondolat, hogy bár a teremtés után fokozatosan felbomlott az Isten és az ember közti szoros kapcsolat, az Ábrahámnak adott ígéret (Ter 12,1–3) ellenerőt képvisel, összekötő kapocs az őstört. és a tört. között: ez is, az is az üdvösség tört.-e. Az atyák Istenének következetes azonosítása Jahvéval, aki a népet kivezette Egyiptomból, lehetővé tette az atyákról szóló mondák összekapcsolását a törzseknek az Ígéret földje elfoglalását megörökítő hagyományaival, amelyek csak másodlagosan, a genealógiák kötelékével kötődtek az atyákhoz. Így hatalmas ív fogta át az atyáknak adott ígéretek (vö. 23. f.) beteljesedését, az először csak kis részben való beteljesedésétől, az Ígéret földjének elfoglalásán át, amely már részleges beteljesedést jelentett, egészen Dávid uralmáig, a végleges beteljesedésig (a filiszteusok legyőzése, a kánaáni városok leigázása). Jahve, aki egyaránt Ura az embernek és a természetnek, és Istene Izr.-nek, nem annyira esetről esetre nyúl bele csodálatos módon a tört.-be, inkább egészében fogja át a történelmet, egyetemesen és folyamatosan. A természet és a kultusz a Jahvista szemében alárendelt szerepet tölt be. Jahve működése áttevődik a folyamatnak tekintett tört.-be, ill. a történelmen túlra. Ez a teol.-i és tört.-i koncepció az alapja annak, hogy a Jahvista a hagyománnyal szemben távolságot tartó racionális (nem kritikus!) magatartást tanúsít; spiritualitásában némelyek a salamoni „felvilágosultság” nyomait vélték felfedezni. Annyi bizonyos, hogy műve, akár irodalmi alkotásnak tekintjük, akár hisztoriográfiai v. teol.-i szempontból nézzük, az ókori K és Izr. fiai általunk ismert ~ának legkiválóbb teljesítménye. ® próféta. – IV. Az ÚSz ~át illetően ® Apostolok Cselekedetei, ® evangéliumok.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
