KOSSUTH LAJOS 1848/49-BEN III. KOSSUTH LAJOS AZ ORSZÁGOS HONVÉDELMI BIZOTTMÁNY ÉLÉN ELSŐ RÉSZ 1848 SZEPTEMBER–DECEMBER

Full text search

KOSSUTH LAJOS 1848/49-BEN III.
KOSSUTH LAJOS AZ ORSZÁGOS HONVÉDELMI BIZOTTMÁNY ÉLÉN
ELSŐ RÉSZ
1848 SZEPTEMBER–DECEMBER
 
KOSSUTH LAJOS összes műveinek ezzel az új kötetével a Magyar Történelmi Társulat csatlakozni kíván a megemlékezéseknek ahhoz a hosszú sorához, amelyekkel az egész magyar nép ünnepli ezekben a napokban multszázadbeli nemzeti megújhodásunk, valamint 1848/49-i forradalmunk és honvédő függetlenségi harcunk nagy vezérének emlékét, születésének másfélszázados fordulóját. Ez a könyv a megjelenés sorrendjében a második, az anyag időrendjét tekintve pedig a harmadik kötete annak a vállalkozásnak, amely Kossuth Összes Munkáinak nagy sorozatán belül Kossuth pályája döntő, 1848/49-es szakaszának forrásait fogja a történettudomány és az egész magyar nép számára feltárni. Az ünnepi év folyamán elkészülő újabb két kötettel és a jövő évben sorra kerülő ötödik kötettel teljes lesz ez a sorozat. Ezzel a maga egészében hozzáférhetővé válik Kossuth hatalmas örökségének az a része, amelynek feltárását az elmult száz év történetírása a leginkább szembeötlő célzatossággal mellőzte el.
A sorozatnak ez a kötete tartalmilag és formailag is különbözik némileg a mult évben megjelent első kötettől, amely Kossuthnak az utolsó rendi országgyülésen, 1847 őszén és 1848 tavaszán kifejtett tevékenysége forrásait ölelte fel. A Magyar Történelmi Társulat ugyanis az ünnepi év munkatervének megvitatása során olyan értelmű döntést hozott, hogy a közreadás alatt levő nagy Kossuth-sorozat egyes köteteiben valóban Kossuth összes művei kerüljenek kiadásra, jelenjenek meg tehát újból azok a darabok is, amelyek modern, ma is hozzáférhető kiadásban már megjelentek. Ezzel a határozattal a Társulat Kossuth jelentőségének megfelelő keretet kíván biztosítani művei kiadásának s a Kossuth-sorozatot mintegy nemzeti kiadvánnyá nyilvánítva, kifejezésre akarja juttatni annak fontosságát, hogy együtt, hézagtalanul, összefüggő egészben álljanak a történettudomány és a hazafias nevelés rendelkezésére Kossuth pályájának, a haladásért vívott harcának nagyszerű dokumentumai. E kötet anyagának összegyüjtése már ennek a határozatnak a szellemében történt s ehhez az irányelvhez alkalmazkodik a további, előkészületben levő és a távolabbi tervek között szerepelő kötetek anyaggyüjtése is. A Társulat továbbá úgy döntött, hogy a jelen és a következőkben megjelenő kötetekhez a szakmai tudnivalókat tartalmazó előszón túlmenően ne készüljön bevezető feldolgozás. Kossuth 1848/49-es tevékenysége ugyanis olyan szilárd, összefüggő egész, amelynek egyes fejezetein belül a biztos ítélet, a helyes értékelés csak az anyag és a messzeágazó összefüggések teljes ismeretében valósítható meg. A méltó feldolgozás tevékenységének erről a szakaszáról tehát csak akkor készülhet el, amikor az erre az időszakra tervezett öt kötetnyi forrásanyag már teljes egészében napvilágot látott.
Történelmünk haladó korszakainak feltárása, nagy haladó egyéniségeinek megismertetése megtisztelő feladata az új magyar történettudománynak. Szolgálják ezek a kötetek is, történeti multunk egyik legszebb haladó korszakának feltárásán s egyik legnagyobb haladó egyéniségének megismertetésén keresztül, történettudományunk fejlődését s annak segítségével népünk emelkedését, hazaszeretetének erősödését, boldog szocialista jövőjének építését.
Budapesten, 1952 szeptemberében.
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT

 

400. Budapest, 1848 december 3. Kossuth rendeletei a hadügyminisztériumhoz hadseregszervezési kérdésekben. 401. Budapest, 1848 december 3. Kossuth utasításai Beniczky Lajos bányavidéki kormánybiztosnak. 402. Budapest, 1848 december 3. Kossuth egyéb fontosabb intézkedései dec. 3-áról. 403. Budapest, 1848 december 4. Kossuth felhívása az ágyuöntéshez szükséges ón beszolgáltatására. 404. Budapest, 1848 december 4. Kossuth levelei Görgeynek. 405. Budapest, 1848 december 4. Kossuth intézkedései Halassy Kázmér szolnoki szállítási biztosi kinevezésével kapcsolatban. 406. Budapest, 1848 december 4. Kossuth egyéb intézkedései dec. 4-éről. 407. Budapest, 1848 december 5. Kossuth rendeletei a honvédsereg egészségügyének szabályozásáról. 408. Budapest, 1848 december 5. Kossuth utasításai Csányinak V. Ferdinánd lemondásával és Ferenc József trónralépésével kapcsolat… 409. Budapest, 1848 december 5. Kossuth vezércikke a Kossuth Hírlapjában a trónváltozásról: az államcsiny bírálata a magyar közjo… 410. Budapest, 1848 december 5. Kossuth rendelete Csányihoz a fegyvergyár megbízottjának stájerországi utazása ügyében. 411. Budapest, 1848 december 5. Kossuth fontosabb rendeletei a hadügyminisztériumhoz dec. 5-éről. 412. Budapest, 1848 december 5. Kossuth rendeletei a pénzügyminisztériumhoz dec. 5-éről. 413. Budapest, 1848 december 5. Kossuth válasza Cserey Ignác alezredes Kolozsvár elvesztésével kapcsolatos jelentésére. 414. Budapest, 1848 december 6. Kossuth fontosabb rendelkezései dec. 6-áról. 415. Budapest, 1848 december 7. Kossuth levelei Görgeynek dec. 7-éről. 416. Budapest, 1848 december 7. Kossuth levele Csányinak a tábor kérdéseiről és a Béccsel való megegyezés feltételeiről. 417. Budapest, 1848 december 7. Kossuth válasza Perczelnek, tábora meggyöngítése miatti panaszára. 418. Budapest, 1848 december 7. Kossuth válasza Pulszky Sándor alezredes lemondási nyilatkozatára. 419. Budapest, 1848 december 7, 8. Kossuth intézkedései a trencsénmegyei ellenséges betörés elhárítására. 420. Budapest, 1848 december 7–8. Kossuth intézkedései a békésmegyei földfoglaló mozgalmakkal kapcsolatban. 421. Budapest, 1848 december 7. Kossuth egyéb fontosabb intézkedései dec. 7-éről. 422. Budapest, 1848 december 8. Kossuth tudósítása Görgeyhez Windischgrätz várható támadásáról. 423. Budapest, 1848 december 8. Kossuth levelei Csányi Lászlóhoz. 424. Budapest, 1848 december 8. Kossuth intézkedései a délvidéki katonai helyzettel kapcsolatban. 425. Budapest, 1848 december 8. Kossuth intézkedései az aradi balsikerű támadással kapcsolatban. 426. Budapest, 1848 december 8. Kossuth egyéb fontosabb intézkedései dec. 8.-áról. 427. Budapest, 1848 december 9. Kossuth utasítása Pulszky alezredesnek és Irányi kormárnybiztosnak a Schlick betörése következtéb… 428. Budapest, 1848 december 9. Kossuth intézkedései Beőthy kormánybiztosi megbízatásának megváltoztatásával kapcsolatban: 429. Budapest, 1848 december 9. Kossuth utasításai a hadügyminisztériumnak dec. 9-én. 430. Budapest, 1848 december 9. Kossuth egyéb fontosabb intézkedései dec. 9-éről. 431. Budapest, 1848 december 10. Kossuth intézkedései Schlick seregének betörésével kapcsolatban. 432. Budapest, 1848 december 10. Kossuth fontosabb rendeletei a hadügyminisztériumhoz dec. 10-éről. 433. Budapest, 1848 december 10. Kossuth egyéb fontosabb intézkedései dec. 10-éről. 434. Budapest, 1848 december 11. Kossuth válasza Görgeynek tábori intendantura felállítását javasló levelére. 435. Budapest, 1848 december 11. Kossuth válasza Csányi dec. 10-i levelére: véleménye a tábori intendanturáról és Csányi hatáskör… 436. Budapest, 1848 december 11. Kossuth egyéb fontosabb intézkedései dec. 11-éről. 437. Budapest, 1848 december 12. Kossuth utasításai Bem tábornoknak dec. 12-éről. 438. Budapest, 1848 december 12. Kossuth válasza Haczell Márton ujvidéki kormánybiztos jelentésére a péterváradi helyzettel kapcs… 439. Budapest, 1848 december 12. Kossuth utasításai Hódossy biharmegyei kormánybiztosnak az erdélyi hadsereg körüli zavarokkal ka… 440. Budapest, 1848 december 12. Kossuth fontosabb intézkedései dec. 12-éről. 441. Budapest, 1848 december 13. Kossuth válasza Irányinak a kassai csatavesztésről szóló jelentésére. 442. Budapest, 1848 december 13. Kossuth rendelete az egységessé vált honvédség szervezeti kérdéseivel kapcsolatban. 443. Budapest, 1848 december 13. Kossuth utasítása a hadügyminisztériumhoz az esküt le nem tett tisztekkel szembeni eljárásra. 444. Budapest, 1848 december 13. Kossuth fontosabb intézkedései Schlick betörésével kapcsolatban. 445. Budapest, 1848 december 13. Kossuth egyéb fontosabb intézkedései dec. 13-áról. 446. Budapest, 1848 december 14. Kossuth beszámolója a képviselőház előtt Schlick és Hurbán betöréséről és javaslata az urbéri ká… 447. Budapest, 1848 december 14. Kossuth intézkedései a Schlick betörésével kapcsolatos teendőkről dec. 14-én. 448. Budapest, 1848 december 14. Kossuth tudósítása a sajtó részére Hurbán trencsénmegyei betöréséről. 449. Budapest, 1848 december 14. Kossuth rendelete a hadügyminisztériumhoz a haditörvényszékek hatáskörét illetően. 450. Budapest, 1848 december 14. Kossuth utasításai Csányi László országos biztosnak dec. 14-éről. 451. Budapest, 1848 december 14. Kossuth rendelete a hadügyminisztériumnak és Majthényi várparancsnoknak a komáromi német tüzérek… 452. Budapest, 1848 december 14. Kossuth egyéb fontosabb rendelkezései dec. 14-éről. 453. Pozsony, 1848 december 14. Csányi jelentése Kossuthnak Simunich támadásáról és a magyar sereg nádasi visszavonulásáról. 454. Budapest, 1848 december 15. Kossuth Levele Görgeynek a nádasi visszavonulásról és legsürgősebb teendőkről. 455. Budapest, 1848 december 15. Kossuth hivatalos közleménye a sajtó részére a kassai vesztett csatáról. 456. Budapest, 1848 december 15. Kossuth intézkedései a Schlick betörése elleni erőösszevonásokkal kapcsolatban. 457. Budapest, 1848 december 15. Kossuth utasítása Bemhez: az ujoncozás terén tartsa magát az ujoncozási törvény előírásaihoz. 458. Budapest, 1848 december 15. Kossuth egyéb fontosabb intézkedései dec. 15-éről. 459. Budapest, 1848 december 16. Kossuth felhívása Pest, Nógrád, Gömör, Bars, Esztergom, Komárom, Győr, Veszprém, Somogy, Zala, B… 460. Budapest, 1848 december 16. Kossuth intézkedései Görgey tábornokhoz dec. 16-áról. 461. Budapest, 1848 december 16. Kossuth levelei Bemhez a hadfelszerelési bevásárlások összehangolásáról és az előnyomulásról. 462. Budapest, 1848 december 16. Kossuth egyéb fontosabb intézkedései dec. 26-áról. 463. Budapest, 1848 december 17. Kossuth levele Görgeyhez a nádasi visszavonulásról és Pozsony feladásáról. 464. Budapest, 1848 december 17. Kossuth intézkedései Bem hadműveleteivel és hadseregének felszevelésével kapcsolatban. 465. Budapest, 1848 december 17. Kossuth utasítása Balogh János kormánybiztosnak mozgó nemzetőrcsapatok szervezésére. 466. Budapest, 1848 december 17. Kossuth egyéb fontosabb intézkedései dec. 17-éről. 467. Csütörtökhely, 1848 december 17. Csányi kormánybiztos jelentése Kossuthnak Pozsony feladásáról és a nyugati hadszintéren bek… 468. Budapest, 1848 december 18. Kossuth utasításai Görgeynek az ellenállás megszervezéséről. 469. Budapest, 1848 december 18. Kossuth utasításai Csányi Lászlónak. 470. Budapest, 1848 december 18. Kossuth rendeletei a népfelkelés megszervezésére. 471. Budapest, 1848 december 18. Kossuth a felmerült panaszok következtében részletesen meghatározza Bem tábornok hatáskörét. 472. Budapest, 1848 december 18. Kossuth utasításai Vukovics Sebő kormánybiztosnak délvidéki csapatok Pestre küldésére és szabadc… 473. Budapest, 1848 december 18. Kossuth egyéb fontosabb intézkedései dec. 18-áról. 474. Budapest, 1848 december 19. Kossuth közzéteszi Görgey dec. 18-i és 19-i jelentéseit a mosoni győzelemről és a nagyszombati c… 475. Budapest, 1848 december 19. Kossuth levelei Görgeyhez dec. 19.-éről. 476. Budapest, 1848 december 19. Kossuth utasítása Perczelnek: seregével Pápa irányában induljon el: 477. Budapest, 1848 december 19. A Honvédelmi Bizottmány felhívása a főváros lakosaihoz szabadcsapatok állítására. 478. Budapest, 1848 december 19. Kossuth utasításai a népfelkelés megszervezésére. 479. Budapest, 1848 december 19. Kossuth kinevezi Beőthy Ödönt teljhatalmú erdélyi kormánybiztossá. 480. Budapest, 1848 december 19. Értesítés Hódossy Miklósnak Beőthy Ödön teljhatalmú erdélyi kormánybiztossá történt kinevezésérő… 481. Budapest, 1848 december 19. Kossuth egyéb fontosabb intézkedései dec. 19-éről. 482. Budapest, 1848 december 20. Kossuth bejelenti a képviselőházban a nyugati harctér eseményeit és megismétli népháborúra való … 483. Budapest, 1848 december 20. Kossuth levele Görgeyhez: szerezzen biztos értesülést a szembenálló ellenség erejéről. 484. Budapest, 1848 december 20. Kossuth levelei Csányihoz dec. 20-áról. 485. Budapest, 1848 december 20. Kossuth egyéb intézkedései a nyugati védelem megszervezésére dec. 20-áról. 486. Budapest, 1848 december 20. Kossuth egyéb természetű fontosabb intézkedései dec. 20-áról. 487. Budapest, 1848 dec. 21. Kossuth intézkedései Szemere Bertalan dec. 19-i jelentésével kapcsolatban. 488. Budapest, 1848 december 21. Kossuth Levelei Görgeyhez dec 21-éről. 489. Budapest, 1848 december 21. Kossuth intézkedései Majthényi István tábornok s komáromi várparancsnok lemondásával kapcsolatba… 490. Budapest, 1848 december 21. Kossuth felszólítása az ujságokhoz, hogy a katonai fontosságú hírek közlésében több óvatosságot … 491. Budapest, 1848 december 21. Kossuth intézkedései Perczel jelentésével kapcsolatban. 492. Budapest, 1848 december 21. Kossuth elismerése Kiss Ernő tábornoknak a délvidéki győzelmekért. 493. Budapest, 1848 december 21. Kossuth utasítása Beniczkyhez a szlovák izgatók elfogására és a selmecbányai árulók elleni eljár… 494. Budapest, 1848 december 21. Kossuth egyéb fontosabb intézkedései dec. 21-éről, 495. Budapest, 1848 december 22. Kossuth felhivása Magyarország népeihez általános népfelkelésre 496. Budapest, 1848 december 22. Az országgyülés felhívása a törvényhatóságokhoz a hátralékos ujoncok kiállítására. 497. Budapest, 1848 december 22. Kossuth tudósítása a közönséghez a honvédcsapatok hőstetteiről. 498. Budapest, 1848 december 22. Kossuth Kiss Ernőt altábornaggyá nevezi ki és felajánlja neki a szlavóniai főhadparancsnokságot. 499. Budapest, 1848 december 22. Kossuth levele Damjanicshoz: közli, hogy nem vezénylik el a délvidékről és hamarosan kinevezik t…

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť